Szerkesztőségünk újra felkereste a Buki közösségét, és arról érdeklődtünk a VácUp sorozatunk újabb epizódjában, hogy a Matkovich-Kászonyi botrányos lakossági fóruma után megvalósult-e bármi is az ígéreteikből? „Fekvőrendőrök kerülnek elhelyezésre, több is erre az utcarészre” – hangsúlyozta egykoron Kászonyi Károly, a körzet képviselője a kamerák és számos helyi lakos jelenlétében. „Sok mindent ígértek, és abból semmi sem lett” – mondta el egy helyi lakos, Mártonffyné Benkő Éva. „A táblák kihelyezésre kerülnek: Állj! Elsőbbségadás kötelező, Lakott terület táblák is három utcában” – állította Kászonyi azon az emlékezetes lakossági fórumon. Hájas Attila, helyi lakos azonban a videóban elmondta, hogy „nem tudom, mennyibe kerülhet…
Kőhíd park
Százával érkeznek a hozzászólások ahhoz a videóhoz, amin Matkovich Ilona polgármester a leendő Kőhíd utcai lakóparknál hallgatja civilek panaszkodását a beruházással kapcsolatban, és tagadja, hogy ő tisztában van a fia beruházásának részleteivel. A kommentelők közül többen annak örülnének, ha Vác baloldali polgármestere lemondana a tisztségéről. Mint ismert, Matkovich Ilona fiának, Pajor Dánielnek a cége tavaly nyáron kezdett el egy négyemeletes társasházat építtetni a Kőhíd utcában, ám erről a lakók csak akkor értesültek, amikor a munkások elkezdték kivágni a beruházás helyszínén a hatvan éves fákat. Azt mondták, hogy sem előtte, sem közben nem állt szóba velük érdemben a város vezetése. Éppen…
Tarol az interneten az a felvétel, amin Vác baloldali polgármesterét, Matkovich Ilonát számon kérik a Kőhíd parki lakossági fórumon. A videót már 250 ezren nézték meg november végi megjelenése óta. A lakosok felháborodva panaszkodtak arról, hogy az életük pokollá vált, mióta Matkovich Ilona fiának, Pajor Dánielnek cége elindította a lakópark építését. Ez tönkretette a nyugalmukat. Már kora reggel zörgésre, kalapálásra, gépek és teherautók berregésére ébrednek. Voltak, akik közölték a polgármesterrel: megbánták, hogy a választáskor rá szavaztak. Én voltam Matkovich Ilonának az egyik támogatója, aki örült neki, hogy megszavazták. És iszonyatosan rosszul érzem magam, ne haragudjál – és nézek a szemedbe…
Mivel Vác vezetése valójában egy idő óta nem a város ügyeivel foglalkozik, hanem CSAK a polgármester gyereke cégének lakóparki építkezésével, ezért sokan úgy vélik: emiatt NEM HALAD VÁC! Matkovich Ilona a Kőhíd parki lakossági fórumon történő bődületes leszereplése kompenzálásaként írt egy városvezetőhöz, és még talán önmagához képest is rendkívül méltatlanul alulmúlható posztot, amelyben igyekezett saját magáról és családjáról elterelni a figyelmet, és minden bajt próbált megint az előző éra „bűneire”, a jobboldalra hárítani. Mondjuk ki, mindezt igen szánalmasan és kontra produktívan, sikertelenül tette! MIÉRT IS? Ezt írta a polgármester: „JAVASLOM A PROPAGANDAOLDALAK gyártóinak (itt még az is meglehet, hogy a…
Az elmúlt héten több mint százezren tekintették meg a váci polgármester és a Kőhíd utcai lakók vitájáról készült videót. E váci botrány időközben lassan országos jelentőségű üggyé lett, de hogy miről van szó valójában, azt azért érdemes összefoglalni a helyi szinten is magunknak – írja Hájas Attila a Kőhíd lakópark egyik kárvallott lakója. Mivel a velünk megosztott gondolatai messze túlmutatnak pár váci utca lakójának lokális problémáin, ezért szívesen megosztjuk azokat a VácOnline szélesebb olvasóközönségével is. *** Az otthon és a család biztonsága Minden ember számára a legszentebb hely a család békéjét és biztonságát védő otthon. A legtöbb ember élete munkájának…
Botrány pénteken a Kőhíd lakóparkban. Nem először és vélhetőleg nem is utoljára. Matkovich Ilona fia, Dániel kihúzta a gyufát rendesen a lakosságnál. Kicsinálták ezt a környéket, ráadásul a tulajdonában lévő telken saját cége által épített luxusapartmanháza nem is az ő, hanem édesanyja körmére égett rá. Olyannyira, hogy most már politikailag is kényes lett az ügy. A polgármester tehát jónak látta, ha a helyszínen elhatárolódik saját fiától. – Azt szeretném, hogy ez így nem folytatódna tovább, hogy a te fiad vagy az ön fia, mert még egyszer mondom, és ezt bárhol, bármikor elmondom, és vállalom, hogy semmiféle engedményt, semmiféle kedvezményt, sem…
Matkovich Ilonát Vác baloldali polgármesterét és Kászonyi Károly képviselőt egy lakossági fórumra hívták meg a Kőhíd utca környékén élők, miután a polgármester fiának cége kivitelezésében zajló társasház építése során – elmondásuk szerint – számos sérelem érte őket – írta meg a 0627.hu. A lakossági fórum szervezői a sajtót is értesítették. Míg a megjelent polgármester és képviselő a kamerák kikapcsolását, a felvételek leállítását kérte, addig a lakók elmondták, ragaszkodnak a sajtó jelenlétéhez, az elhangzottak dokumentálásához. Hangsúlyozták, kérdéseikre, kéréseikre nem kapnak válaszokat, ezért szervezték ezt az eseményt. A párbeszéd a lakók és a baloldali szereplők között így hangzott el a lap tudósítása…
Sokáig tartotta magát az a városházi legenda, hogy Vácon valójában nincs is Matkovich Mutyi… Ha eddig ezt bárki is megpróbálja megkérdőjelezni a városunkban, akkor annak a városháza által jól megfizetett topügyvédekkel kell szembenéznie. A Fidelitas váci szervezete azonban számos helyzetet továbbra sem véleményez másképpen. A helyi jobboldali párt a napokban közölt egy képet, amelyen Matkovich fia építkezésére kivetítve látható az „MM” (a Matkovich Mutyi) logó. Hát lássuk a helyi jobboldali szervezet akcióját, amely arra hívja fel újra a városlakók figyelmét, hogy amíg ez az építkezés mindenen és minden környező lakó érdekén átgázolva remekül épül, addig a kormány által finanszírozott, rendkívül…
Ahogy ígértük, a BUKI HÍRADÓVAL igyekszünk tájékoztatni majd olvasóinkat és a város lakosságát arról, hogy ezúttal milyen botrányos események zajlanak éppen Matkovich Ilona polgármester fia Kőhíd lakóparki két milliárdos vállalkozása kapcsán a körzetben. Ezúttal most egy nyílt levelet közlünk Hájas Attila közvetítésével, amit Kászonyi Károly körzeti képviselőnek és Matkovich Ilona polgármesternek szán a helyi közösség. *** NYÍLT LEVÉL Mivel a polgármester asszony mind ezidáig nem volt hajlandó felvenni velünk a kapcsolatot, ezért az alábbiakban igyekszünk folyamatosan összefoglalni a részünkről felmerülő tényeket és felvetni a körzetünkkel kapcsolatos kérdéseket. Milyen terveket adhattak le a tervtanácsnak, ha a jelenlegi feltételek mellett még mindig…
Napról napra nő a Kőhíd lakópark polgárainak elégedetlensége a Matkovich fia, Pajor-féle építkezés okozta káosz, valamint óriási az elégedetlenség Kászonyi Károly képviselői tehetetlenkedése miatt. Hájas Attila állt e nehéz napokban a közössége élére és összegyűjtötte a polgártársai nehezteléseit. Egy interjút adott lapunknak, ahol igyekszünk most megismertetni önökkel az építkezés okozta áldatlan állapotokat és a posztjára teljesen alkalmatlan képviselőt. Hájas Attila (HA): Úgy láttuk, hogy eddig érdemben csak a VácOnline igyekezett bemutatni az itteni valós helyzetet. Ezért fordulunk most a szerkesztőséghez, hogy nem csak egy alkalommal, hanem ezen túl rendszeresen egyféle Buki Híradóval segítse informálni Vác lakosságát, hogy mi történik itt…