Alig több mint egy hónap múlva, a tervek szerint június 27-én kezdődik és egész júliusban tart majd városunkban a Fehérek temploma kriptájában 1994-ben felfedezett, 264 múmiát magába foglaló temetkezési leletegyüttes napvilágra kerülésének történetén alapuló Memento Mori című kalandfilm forgatása.
A helyszíni forgatási időszak közeledte alkalmából tartott sajtótájékoztatón Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője elöljáróban úgy fogalmazott, hogy Vác eddigi legnagyobb léptékű filmforgatására készülhet a város, a végeredmény pedig egy, a település hírnevének öregbítése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű kalandfilm lesz.
– Most már csak pár hét választ el minket attól, hogy teljesen megváltozzék több helyszínnek az élete itt Vácon, július során egy kicsit Hollywoodban érezhetik majd magukat a helyiek és az idelátogatók, hiszen ekkorra időzítették az alkotók a Memento Mori helyszíni forgatását. Az itt élők és ennek a területnek a tudományos kutatói ismerik a váci múmiák történetét.
Ugyanakkor ez egy világszenzáció, ám kisebb az értéke akkor, ha csak egy szűkebb kör tud róla, minél többekhez el kellene juttatni. Vác hírnevének öregbítésére, a város iránti érdeklődés felkeltésére is kiváló lehetőség, ha egy ilyen valós elemekre épülő, de nyilván fikciós elemeket is tartalmazó kalandfilmben mutatjuk be, hogyan lehet összekötni egymástól távoli évszázadokat – fogalmazott Rétvári Bence.
Kiemelte: az is cél, hogy a helyiek igazán a magukénak érezzék a készülő filmet, tehát az alkotók szeretnék, ha az évszázadokkal ezelőtti váciak szerepeinek egy részét mai váciak játszanák, éppen ezért jövő vasárnap, 29-én toborzásra, castingra várják majd a vállalkozó kedvűeket a volt ferences rendházban, a piarista Kilátó központban.
– Nem véletlenül állunk a Fehérek temploma előtt, hiszen 1994-ben itt találták meg azt a 262 koporsót, amelyek 264 múmiát zártak magukba. Azóta még nem készült ilyen film erről a fantasztikus leletegyüttesről. Nem véletlen, hogy valós elemekre írtuk a történetet, és bár a film nagy része fikció lesz, nagyon sok olyan szakemberrel dolgozunk együtt, akik a kezdetektől fogva kutatják a múmiák titkait. Nem szeretnénk tévedésekbe esni bármilyen tekintetben. Néprajzosok felügyelik a ruházatot, antropológusok fogják nézni azt, hogy a mi hamarosan bemutatandó főszereplő színészeink miként vizsgálják majd a múmiákat, hogyan helyezik egyik helyről a másikra, hogy is történt a kiemelésük a koporsókból, tehát a júliusi forgatási hónapban is végig lesz egy tudományos kontroll. Én magam már közel tíz éve kutatom ezt a leletegyüttest, és hogy itt vagyunk most már pár héttel a forgatás előtt, borzasztóan izgatott vagyok az egész stábbal együtt – mondta Kiss-Stefán Mónika, a film producere, rendezője.
A Memento Mori Facebook-oldala:
A castingra (szereplőválogatásra) jelentkezés itt lehetséges.
***
A stáb sokáig terepszemlézett a városban az elmúlt hónapokban, s a rendező annyit már elárult, hogy különböző utcák-terek mellett forgatási helyszín lesz a püspöki palota, a székesegyház kriptája, az egyházi múzeum pincéje, a Fehérek temploma, az egykori siketnéma intézet, az egyházmegyei könyvtár is.
A film sztorijának alapja, hogy a főszereplők megtalálják a leletegyüttest, a fikciós rész a kutatókról szól, kalandokról, cselszövésről, szerelemről, a történet egyrészt a 18. században játszódik, másrészt a mostani új évezredben, szinte napjainkban, tehát egy időutazásban lesz részük a nézőknek.
A filmet központi, 300 millió forintos állami támogatásból a filmalap segíti mozivászonra, képernyőre, illetve az alap egy külön pályázat keretében a forgatókönyv elkészítését is támogatta korábban.
A Memento Mori előbb a mozikban kerül majd a közönség elé.
Ribáry Zoltán