Hosszútávú felmérőn vett részt a felnőtt, és az U23-as evezős válogatott keret, két hónappal az első világkupa verseny előtt Molnár Dezső szövetségi kapitány arra volt kíváncsi, hogy az egyéni képességek téli fejlesztése mennyire volt eredményes.
Abszolút összevetésben Ács Kristóf húzta a legjobb időt, de Pétervári-Molnár Bendegúz, Galambos Péter, és a könnyűsúlyú Tamás Bence is ott volt a legjobbak között. Alakulnak a csapatok a nemzetközi szezonra, a következő egy hónapban Szegeden edzőtáborozik a válogatott keret.
„A férfi szakággal elégedett vagyok, ám véleményem szerint a nőknél továbbra is aggasztó a helyzet, nem születtek túl jó eredmények” – nyilatkozta Molnár Dezső szövetségi kapitány. Hozzátette: örömteli, hogy a férfiaknál az egypárevezős szakág legjobbjai nagyon közel voltak egymáshoz, húsz másodpercen belül értek célba.
Szolnokon – az e hétvégén Csepelen megrendezésre kerülő hosszútávú versennyel ellentétben – az evezősöknek forduló nélkül kellett teljesíteniük a 6000 métert, kizárva ezzel az ügyességi tényezőket, amelyek befolyásolhatták volna az eredményeket.
„Ács Kristóf meglepően jó teljesítménnyel lett első, eredménye egybecseng az evezős ergométeren nemrég húzott egyéni csúcsával, amellyel elérte a 400 wattos teljesítményt. Talán Szabó Márton alulteljesített, de a könnyűsúlyú Szigeti Rolandtól, és Szabó Bencétől is többet vártam. Az U23-asok közül Szklenka Bence kimagaslik” – értékelt a szövetségi kapitány.
Ribáry Zoltán
***
Eredmények
Férfiak, abszolút:
1. Ács Kristóf (Vác Városi Evezős Club) 23:08:00,
2. Pétervári Molnár Bendegúz (Budapest Evezős Egyesület) 23:11:00,
3. Galambos Péter (MTK Budapest) és Tamás Bence (Külker Evezős Kub) 23:14:00
A Vác Városi Evezős Club szempontjából kiemelendő még az U23-as normál súlyú versenyszám:
1. Szklenka Bence (VVEC) 23:31:00,
2. Nagyszokolyai Áron (Arrabona Evezős Klub) 24:19:00,
3. Szász Gergely (MTK) 24:51:00