SZIMFONIKUS ZENEKARI NAGY NYITÁNY A VÁCI FŐTÉREN

Szombaton este nagyszerű koncertélményben lehetett részük a váci főtérre kilátogató érdeklődőknek a „Grand Opening – Összefogás” című, tizennégy várost érintő, egyidejű komolyzenei koncert program keretében.

Mielőtt bárkinek kételye támadna, hogy kinek köszönhette a váci közönség ezt a programot, újra hangsúlyozzuk, hogy – a városháza, az önkormányzat tapsikolása, nagyjából széktolási közreműködése mellett – a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége szervezésének, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásának köszönhetően valósult meg a rendezvény – igen népes közönséggel, hangos sikerrel.

A „Grand Opening – Összefogás” koncertakció keretében Vácott a Szent István Filharmonikusok, Geszthy Veronika szoprán, Turpinszki-Gippert Béla tenor énekművészek örvendeztették meg nívós műsorukkal a nagyérdeműt, Záborszky Kálmán karmester vezényletével.

A jeles koncerten Erkel több népszerű műve (Ünnepi nyitány, a Hazám, Hazám című ária a Bánk Bánból, a Magyar tánc) adta a program gerincét, továbbá Liszt-, Kodály-, Johann Strauss és Berlioz darabok is elhangzottak.

Hajós A. Zalán

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.