Idén is emelkedett megemlékezés részesei lehettünk június 5-én, szombaton a zebegényi országzászló és hősi emlékműnél. Hutter Jánosné, Zebegény polgármestere fogadta a településre érkezőket. Méltó műsorral rótta le tiszteletét Zebegény nemzetünk legfájóbb emléknapja alkalmából.
A rendezvényen ünnepi beszédet mondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke, térségünk országgyűlési képviselője.
A trianoni békediktátum évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen a nemzeti érdekért való kiállás fontosságát hangsúlyozva elmondta, naivitás azt hinni, hogy a magyarok érdek-képviseletét a magyaroknál bárki jobban el tudja látni;
ha mi nem állunk ki Magyarországért, senki nem fog kiállni”.
Úgy fogalmazott: sokszor próbálták „eltörölni” a magyarokat, de ez soha, senkinek nem sikerült. Az államtitkár rámutatott: a „trianoni békeszerződés” kifejezéssel sokszor találkozni, de nem szerződés volt, hanem arrogáns, lenéző, a másikat megnyomorítani akaró magatartás, diktátum volt, ami nem hozott békét.
Rétvári Bence szerint a trianoni döntésben nemcsak annak volt szerepe, hogy a háború végén az ország – bár nem akart belépni – a vesztes oldalon állt, de „annak is vaskos része volt benne, hogy nem volt egy olyan vezetése Magyarországnak, amely a nemzet érdekeit nézte volna”.
Nem volt olyan vezetése az országnak, amely a rendelkezésére álló haderővel megvédte volna az ország határait,
és amely azt az erőt föl tudta volna mutatni, amely akkor Magyarországon volt, és akár vállalt volna nézeteltérést is az akkori nagyobb hatalmakkal – idézte fel.
Az államtitkár úgy fogalmazott: valószínűleg nem lettek volna ennyire súlyosak a következmények – bár a vesztes oldalon állt az ország a háború végén –, ha lett volna, aki kiáll Magyarországért. Ezért fontos minden időpillanatban kiállni a nemzeti érdekért, és az, hogy „sohasem megtörve álljunk, mert nekünk, magyaroknak 1100 év után nincs miért szégyenkeznünk” – tette hozzá.
1100 évnyi okunk van arra, hogy kihúzzuk magunkat, és sok nemzedéknyi okunk van arra, hogy büszke magyarok legyünk”
– mondta Rétvári Bence.
Az ünnepség koszorúzással zárult.
kdnp.hu – MTI, fotó: VácOnline