Fórumot tartottak az iskolaőröknek Vácon, augusztusban indul a képzés

Fórumot tartottak az iskolaőröknek Vácon, augusztusban indul a képzés

Első körben két váci általános iskolában és három szakiskolában is lesz iskolaőr. Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, így szeptemberben az erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményekben elkezdheti működését az iskolaőri hálózat. Az ES tévé beszámolója szerint múlt héten tartottak fórumot az érdeklődőknek, a képzés pedig augusztus 3-tól indul majd.…

Vezetés közben lett rosszul a buszsofőr, szolgálaton kívüli rendőr mentette meg az utasokat

Vezetés közben lett rosszul a buszsofőr, szolgálaton kívüli rendőr mentette meg az utasokat

Vezetés közben lett rosszul a Volánbusz Balassagyarmatra tartó járatának sofőrje. Civilben a járművön utazott a Készenléti Rendőrség (KR) munkatársa. Határozott fellépésének köszönhető, hogy nem történt tragédia. A kiemelt objektumőr, Varga-Csikász Bese törzsőrmester július 1-én 24 órás, külgazdasági és külügyminisztériumi szolgálata után Újpest-Városkapunál szállt fel a járatra. Fáradt volt, gondolta, kicsit kikapcsol a csaknem másfél órás…

Motorkerékpáros és egy személygépkocsi ütközött Vác határában

Motorkerékpáros és egy személygépkocsi ütközött Vác határában

Személygépkocsi és egy motorkerékpáros ütközött össze csütörtökön délután Vácon, a Külső-Gombási úton. Az ütközés következtében az autó az út menti betonkorlátnak csapódott, forgalmi akadályt okozott. A váci hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, majd biztosították a helyszínt. Forrás: pest.katasztrofavedelem.hu

Halálos baleset történt péntek este Vác határában

Halálos baleset történt péntek este Vác határában

A péntek esti órákban, körülbelül 21 óra tájban súlyos baleset történt a 2-es úton Vác külterületén, a Nyulasnál. A Renault Laguna-t vezető középkorú hölgy elvesztette az uralmát a gépjárműve felett és a szembejövő Fiat Punto-val összeütközött. A Renault vezetője a helyszínen meghalt, a Fiatban ülőt súlyos sérüléssel a Budapesti Honvéd Kórházba szállították. A helyszíni szemle…

A rendőrök véget vetettek a bűnös lakberendezésnek

A rendőrök véget vetettek a bűnös lakberendezésnek

Az otthonszépítés alternatív módját választotta az a pár, amelynek tagjai a gyanú szerint a Vác és Verőce környéki hétvégi házakból lopott cuccokkal szerelték fel saját hajlékukat – írta meg a police.hu. A verőcei rendőrök 2020. május 19-én állampolgári bejelentést kaptak egy folyamatban lévő betörésről. Mire a Fenyveshegy dűlő egyik hétvégi házához kiértek, a hívatlan látogató…

Ön dönt, iszik, vagy vezet!

Ön dönt, iszik, vagy vezet!

A Váci Rendőrkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságának megtartására, megszilárdítására, mert amíg a baleseti statisztikák rubrikáiban nem „0” szerepel, van mit tenni. Tapasztalatok szerint a közúti közlekedési balesetek legfőbb kiváltó oka továbbra is a sebességtúllépés, valamint az előzés szabályainak megszegése. Ezen két balesetet kiváltó okhoz egyre többször társul az alkoholos befolyásoltság. Sajnos…

Ismeretlen tettessel szembeni nyomozásban érintett lehet egy váci közszereplő is?

Ismeretlen tettessel szembeni nyomozásban érintett lehet egy váci közszereplő is?

A VácOnline annak a hírnek járt utána, amely szerint az önkormányzat egyik megválasztott tisztségviselője egy jelenleg zajló nyomozásban érintett lehet. Mivel közszereplőről van szó, a konkrét ügyben megkerestük a VI. Kerületi Rendőrkapitányságot, ahol kérdésünkre az alábbi választ adták. Szerkesztőségi kérdés Információink szerint az önök kapitányságán nyomozás folyik egy váci lakos (közszereplő) ügyében, lapunk tudni szeretné,…

Elzavartak egy imádkozót a polgármesteri hivatal elől

Elzavartak egy imádkozót a polgármesteri hivatal elől

Értesüléseink szerint szabad vallásgyakorlásában megakadályoztak egy hölgyet április végén, akit a váci városháza előtt igazoltattak, majd eljárás alá vontak. Sajtókérdéssel fordultunk a városházához és a rendőrség illetékeseihez ebben az ügyben. Olvasói információ alapján az elmúlt hetekben Matkovich Ilona polgármester utasítására a városháza előtt imádkozó nőt elzavartak a biztonsági őrök, információink szerint rendőrt is hívtak a…

Pénteki tűzeset a kerékpárút mentén – országos tűzgyújtási tilalom – csak lassan fordul a kocka

Pénteki tűzeset a kerékpárút mentén – országos tűzgyújtási tilalom – csak lassan fordul a kocka

A Vácon hallottam Facebook-oldalon posztolta az alábbi fotókat Brückler Gergely, a kerékpárút mentén mentési munkálatokat végző váci rendőrökről és tűzoltókról. Gondatlanságból eldobott cigarettacsikk okozta a pénteki tűzesetet. A szűnni nem akaró szárazságban érdemes mindenkinek odafigyelnie a hasonló tüzek elkerülésére. Bár a meteorológiai szolgálat fordulatra számít az időjárásban, mindazonáltal a veszélyhelyzet nem múlik el egyhamar. Tűzgyújtási…