MADARAT TOLLÁRÓL, A POLGÁRMESTERT ALPOLGÁRMESTERÉRŐL LEHET IGAZÁN MEGISMERNI!

MADARAT TOLLÁRÓL, A POLGÁRMESTERT ALPOLGÁRMESTERÉRŐL LEHET IGAZÁN MEGISMERNI!

A polgármester javaslatára, a polgármester helyettesítésére, annak munkájának segítésére a testület minősített többséggel általában alpolgármestert választ. Ha kell, akkor ezt a funkciót visszavonhatja. A veszélyhelyzet idején még erre sincs szükség, az alpolgármesterek szerepét a polgármester saját maga elláthatja! Vajon mit csináltak közpénzből az alpolgármesterek a pandémia alatt? Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el a…

PÜNKÖSD UTÁN, KEDDEN ÚJRA KINYIT A FÖLDVÁRY TÉRI KISPOSTA – AMIHEZ FEHÉR ZSOLT KÉPVISELŐNEK LEGFELJEBB ANNYI KÖZE VAN, HOGY NEM TUDJA MEGAKADÁLYOZNI

PÜNKÖSD UTÁN, KEDDEN ÚJRA KINYIT A FÖLDVÁRY TÉRI KISPOSTA – AMIHEZ FEHÉR ZSOLT KÉPVISELŐNEK LEGFELJEBB ANNYI KÖZE VAN, HOGY NEM TUDJA MEGAKADÁLYOZNI

Elöljáróban szögezzük le: ahogy a saját, városházi érdemként fényezett, de amúgy állami beruházású kerékpárút-szakasz felújításhoz, úgy a Földváry téri kisposta újbóli megnyitásához sincs semmi köze Fehér Zsolt képviselőnek és szivárványos csapatának. De persze most ezt is megpróbálja, megpróbálják önnön sikerükként propagálni a közösségi médiában „Siker!” felkiáltással. Nézzük FeketénFehér elvtárs csúsztatását ebben az ügyben, lineáris idősíkon.…

574 MILLIÓS KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSSAL ÚJ BÖLCSŐDE ÉPÜL A BAUER MIHÁLY UTCÁBAN

574 MILLIÓS KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSSAL ÚJ BÖLCSŐDE ÉPÜL A BAUER MIHÁLY UTCÁBAN

Új váci bölcsőde építésére szánt kormányzati támogatás jelképes átadására került sor, a majdani építkezés helyszínén. A kormányzati támogatást Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője hozta, amit a váci önkormányzati képviselők jelenlétében a város nevében Kiss Zsolt alpolgármester vett át.  Nem először vagyunk itt ezen a helyen, pár évvel ezelőtt az előző polgármesterrel, Fördős Attilával, Pető…

KISS ZSOLT ALPOLGÁRMESTER ÉS FEHÉR ZSOLT KÉPVISELŐ LEVELEZŐ MÓDBA VÁLTOTT A MUNKAKERÜLÉSBEN – ÍROGATNAK ÉS VÁROGATNAK

KISS ZSOLT ALPOLGÁRMESTER ÉS FEHÉR ZSOLT KÉPVISELŐ LEVELEZŐ MÓDBA VÁLTOTT A MUNKAKERÜLÉSBEN – ÍROGATNAK ÉS VÁROGATNAK

Vajon mikor vette észre Kiss Zsolt alpolgármester, alsóvárosi képviselő, hogy bezárt a Földváry téri kisposta? – tettük fel a nem is annyira költői kérdést április 23-ai cikkünkben annak kapcsán, hogy március eleje óta zárva van a mini, ám annál fontosabb hivatal. Nos – a városvezetés talán legnagyobb tehetségtelensége helyett is – Fehér Zsolt körzeti képviselő…

KISS ZSOLTNAK MEGSZŰNHET A MANDÁTUMA MÉLTATLANSÁG MIATT

KISS ZSOLTNAK MEGSZŰNHET A MANDÁTUMA MÉLTATLANSÁG MIATT

Még egy 2011-es, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szerint méltatlanná válik az a képviselő a posztjára, aki nem teljesíti az állam felé köztartozási kötelezettségét. Ez történhet Kiss Zsolt Jánossal, akiről a NAV értesítette a váci önkormányzatot, hogy az alpolgármester 2021. április 10-én törlésre került a köztartozásmentes adózói adatbázisból. Kiss Zsoltnak már az előző ciklusokban is…

FERJANCSICS LÁSZLÓ ÚJABB, RAJTAKAPOTT MELLÉBESZÉLÉSE, EZÚTTAL A DAMJANICH TÉRI PARKOLÓKRÓL

FERJANCSICS LÁSZLÓ ÚJABB, RAJTAKAPOTT MELLÉBESZÉLÉSE, EZÚTTAL A DAMJANICH TÉRI PARKOLÓKRÓL

Ferjancsics László Fehér Zsolttal és Kiss Zsolttal még április 4-én kiálltak a most már elmaradhatatlannak tűnő Összefogás-tábla mögé, hogy az ismert, szerénytelenség nélküli önfényezés keretében beszámoljanak arról, hogy hamarosan a Damjanich téren 8 parkolóval többet vehetnek igénybe az ott lakók. A nyolc darab térköves, szegélyekkel övezett parkolóhely 3 millió forint értékben készül el. Hihetnénk, hogy…

CSINÁLJUNK RENDET ZSOLT, ITT A FELADAT!

CSINÁLJUNK RENDET ZSOLT, ITT A FELADAT!

A frissen felújított kerékpárúton, Sződliget felé, a Vác tábla előtt, Vácon belül, 2–300 méterre a Vízműtől hetek óta itt vannak ezek a zsákok. Gimnazisták és barátaik, valamint szüleik gyűjtötték össze a szemetet. A gyerekek a Dunától indulva végigpásztázták a terepet, összeszedték a szemetet, mert ők vigyáznak a természetre, idehozták szüleikkel, barátaikkal és hetek óta itt…

NAGY KÉRDÉS, HOGY KISS ZSOLT KÉPVISELŐ-ALPOLGÁRMESTER MIKOR MÉLTATOTT ÉSZLELNI A FÖLDVÁRY-TÉRI KISPOSTA BEZÁRÁSÁT

NAGY KÉRDÉS, HOGY KISS ZSOLT KÉPVISELŐ-ALPOLGÁRMESTER MIKOR MÉLTATOTT ÉSZLELNI A FÖLDVÁRY-TÉRI KISPOSTA BEZÁRÁSÁT

Március eleje óta zárva tart a Földváry-téri kisposta, s egy minapi sajtóközlemény alapján úgy tűnik, mintha a körzet képviselője, Kiss Zsolt alpolgármester nagyon meglepve érezné magát ettől a ténytől, s nem győzne hüledezni, értetlenkedni. Március 8-tól bizonytalan ideig zárva van a Földváry-téri kisposta – amint az a rácsos ajtó mögött az ablakra ragasztott tacepaóból kiderül.…

AZ OSZTRÁK KISVÁROSBAN IS POCSOLYÁKKAL EGYÜTT ÉPÍTIK A PARKOLÓKAT?

AZ OSZTRÁK KISVÁROSBAN IS POCSOLYÁKKAL EGYÜTT ÉPÍTIK A PARKOLÓKAT?

Az osztrák kisváros megvalósítandó eszménye csupán egy beváltatlan politikai ígéret maradt ezidáig. A váci lakosok azonban nem felejtették el és ahányszor csak lehetséges, számon kérik a mostani vezetésen, ha olyannal találkoznak, ami nem a megígért ékszerdoboz szépségű kisváros irányába mutatna. Mintha az ő pénzükből készülne, megint az Összefogás tábla mögé beálló alpolgármesterek és egy képviselő…

EDDIG KÖZEL 700 EZER FORINTOT FORDÍTOTT A VÁROSHÁZA KÖZPÉNZBŐL AZ ELLENVÉLEMÉNY JOGI ELHALLGATTATÁSÁRA

EDDIG KÖZEL 700 EZER FORINTOT FORDÍTOTT A VÁROSHÁZA KÖZPÉNZBŐL AZ ELLENVÉLEMÉNY JOGI ELHALLGATTATÁSÁRA

Számtalan írásban megírtuk már, hogy manapság Vácon mennyiféleképpen próbálják az álomvilágban élő, önelégült városvezetők és köreik az általuk vizionált „valóságot” az egyre elégedetlenebb helybéliekre erőltetni. Úgy tűnik, hogy ezúttal a bíróságra is szeretnék vinni a váci konzervatív oldal ellenvéleményeit a közpénzből busásan megfizetett, a Helsinki Bizottságtól importált ügyvédjük segítségével. Mint az eddig is ismeretes volt,…