György László

A zöld nemzeti konzultáció tétje, hogy Magyarország valóban részt vegyen a világban zajló energetikai fordulatban. A 13 kérdésből álló kérdőívet április 15-ig lehet kitölteni a zöldenergia.kormany.hu oldalon – mondta György László kormánybiztos. A politikus hozzátette, a nemzetközi elemzőházak szerint Magyarország rendelkezik majd 2030-ra a világban a negyedik legnagyobb zöldenergia tárolására alkalmas gyártókapacitással Kína, az Egyesült Államok és Németország után. A zöldenergiához kapcsolódó beruházások a következő évtizedekben megalapozzák Magyarország gazdasági növekedését és jól fizető munkahelyeit. Az ehhez kapcsolódó ágazatokon keresztül pedig több millió magyarnak nyújtanak majd biztos megélhetést – emelte ki a kormánybiztos. György László rámutatott, 2024-ben már rendelkezésre állnak Magyarországon…

Tovább

A munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol eső településekről középiskolába járó diákok 54 százaléka korai iskolaelhagyóvá válik – mondta György László, a Tanítsunk Magyarországért! program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos. A fő probléma az, hogy a gyerekek 14 éves korukig egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán hagyják el településüket, ezért megpróbáltatást jelent számukra a rendszeres utazás és az új közösségbe való beilleszkedés – mutatott rá György László. Hozzátette, jellemzően nincs olyan a gyermekek számára, akire számíthatnának, mert sok esetben a szüleik sem hagyták el településük határát. György László elmondta, a Tanítsunk Magyarországért! program mentorai éppen ebben próbálnak segíteni azzal, hogy megmutatják a…

Tovább