Nagyon erős, változatos tartalmat kínál az olvasóknak a 30. évfolyamánál tartó Váci Polgár című közéleti havilap legújabb, májusi száma is mind publicisztikai vonalon, mind ismeretterjesztő, hiánypótlóan tudósító írások vonatkozásában.
Kucsák Gábor felelős szerkesztő az édesanyák köszöntésének szenteli szokásos vezércikkét, sajnálatára kevésbé ünnepélyes, sokkal inkább féltő gondolatokat is meg kellett fogalmaznia:
„Anyák napja kapcsán nem éppen ünnepi gondolatok is eszembe jutnak. Ebben a furcsa, lüktető, háborúra készülő világban mit érezhet az édesanya, mikor fiát, féltett kincsét – akarata ellenére – viszik a frontra? Látja-e még őt az életben?”
(Borzalmasan nehéz a felelős-szerkesztői kérdés, a benne megfogalmazott élet-halál helyzet drámaisága nehezen felfogható-elviselhető. Adja az ég, hogy mielőbb véget érjen az ezzel fenyegető közeli borzalom, a háborús öldöklés! S bárcsak eltűnnének a színről, akik tettekben és szavakban támogatni merészelik az elhúzódását, vagy „csak” semmit nem tesznek ellene, bár lenne hozzá hatalmuk! – a szerk.)
Szórád Ágnes főmunkatárs „A világ körülöttünk…” című kolumnás publicisztikájában az „Agenda 2030” néven emlegetett háttérhatalmi világtervre irányítja az olvasói figyelmet, többek között számos kérdést-kételyt is megfogalmazva:
„Mit akar megtenni a világelit, mi az elintézendő feladatok listája, amivel meglep és amivel szembesülnünk kell? A világot átalakító hatású célok és feladatok áldást vagy átkot hoznak a Föld népének? Az »Agenda 2030« embert és világot mentő humánus terv, avagy kísérlet a civilizáció megváltoztatására, az Istenbe vetett hit eltörlésére egy új világrendben? A világelit ezen ébredése az emberélet reményútja vagy csapda? Az ember mint legfőbb tényező megmentését mi tette sürgőssé ily hirtelenjében? A világ vezető elitje ezelőtt nemigen tett ígéretet és erőfeszítést egy ilyen egyetemes szakpolitikai program megalkotására a jobb jövő érdekében…”
A szerző néhány lapszámmal korábban indított újabb rovatában Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság fura úrnőjével levelez – természetesen képletesen, Mikes Kelemen-i értelemben, tudva, hogy a brüsszeli elefántcsonttoronyban füldugóval járnak-kelnek az éceszgébeszek az efféle kritikák vonatkozásában.
„Néném pirongatása elfér a vállamra. De hogy folyvást hazámat pirongatja, még a nagybecsű választás előtt is, az már sok. Nem tartom méltónak kédet, midőn újra indul bizottsági posztjáért. Néném nem volt őrizője európai népének. Az öt év alatt lelkére aszott vétkeket nehéz levakarni. S aki egyszer elvesztette a lelkiismeretét, ne végye zokon, de törpe marad akkor is, ha hegytetőn áll. S itt nem aprótermetű felebarátimra gondolok. Tán onnét még bosszantóbb, látni hazámat nem hátrálva építeni keresztény országát és őrizni hagyományit, s ezeréves nemzetállamát szilárdítani. Midőn újra indul a bizottsági székért, lelke békességét is maga mellé ülteté? A’ való, hogy ha más irányítná erről a posztról az uniót, bizony mondom néném, csudát csinálna abból…”
Juhász Péter főmunkatárs „Ember, vigyázz! Figyeld meg jól világod!” című rovatában az orosz-ukrán háború kérdőjeleit gyarapítja leginkább, a kolumnás publicisztika elejét és végét idézzük: „Oroszország 2022. február 24-én teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, állítja a Wikipédia, ami persze nem igaz, mert akkor már régen vége lenne. Az oroszok nem is háborúnak, hanem különleges műveletnek nevezik akciójukat, ami ettől még természetesen háború. Immár 27 hónapja, hogy háború dúl a szomszédunkban.
Nem a mi háborúnk, és talán nem is az ő háborújuk, mert ez az érdekek harca. Nem Ukrajnáról szól, már nem is Európáról, noha a hajdan volt hatalmak – Franciaország, Nagy-Britannia – szeretnék azt hinni, hogy még ott ülnek a pókerasztalnál.
De már nem osztanak nekik lapot. Fontosságukat abban élhetik ki, hogy lesik a nagyok kívánságát, és saját pénzükön viszik nekik a kívánt italt. Régi tányérnyalóikra még rá-rámordulnak, magukat vigasztalandó, de napjuk leáldozóban. A játszma a gyengülő USA, a feljövő Kína, a csendes India között zajlik. Olyan nagyok között, akikhez mérten egy valaha negyvenmilliós Ukrajna csak játékszer, és a valaha világhatalom Szovjetúnió poraiból újraéledő Oroszország is csak eszköz a maga 144 milliós lakosságával…”
„Ez a háború a tévedések háborúja. Tudjuk, tévedni emberi dolog. Két évnyi sorozatos tévedés már tudatlanság, felkészületlenség, cinizmus, bűn! A költővel kiáltjuk, »Legyen vége már!«
