Nagy érdeklődés mellett mondta el az elmúlt évek szinte összes baloldali kliséjét Magyar Péter Vácon. Ha ő nyer, mindenki jobban fog keresni, minden jobban fog működni, csupa szakértőből áll majd a kormány, és eljön a szabadság és a demokrácia. Kicsit olyan érzés volt hallgatni, mintha Jakab Péter darálta volna le a közönségnek a Momentum főbb téziseinek összefoglalóját.
Egy kínos intermezzoval indult a rendezvény. Matkovich Ilona oda akart menni Magyar Péterhez, talán azért, hogy egy közös fotót készítsen vele, de Magyar az élő videón láthatóan a polgármester bemutatkozása után rögtön egy köszönés után hátat fordított Matkovichnak, aki erre csak annyit mondott jól hallhatóan, hogy „nem baj”. Matkovich népszerűsége erősen megkopott az elmúlt években, most Magyar Péter népszerűségével akarna javítani szorult helyzetén. Az eredeti terv neki nem jött össze, vele ellentétben viszont Dodek Norbernek igen, aki saját „Az új erő” plakátja alatt készített kampányképet Magyarral.
Nagyjából a két és fél évvel ezelőtti előválasztáson résztvevők számával arányos tömeg várta a baloldal újabb reménységét Vác főterén. A 45 perces beszédben jöttek az évek óta a DK-tól és a Momentumtól ismételt panelek: összeomlott az oktatási rendszer, nincs szappan az iskolákban, az egészségügy középkori ispotályra hasonlít, rossz a kórházi koszt, hosszúak a várólisták, akkumulátorgyár, korrupció, ÁFA, megélhetési válság. A kormány politikájával szemben a baloldal évek óta hangoztatott elképzeléseit ismételte el a családtámogatások, az adózás, a nyugdíjak, az oktatási rendszer, a KLIK, a státusztörvény, a tankönyvrendszer kérdéseiben is. Különösen pikáns, hogy úgy támadta a családtámogatási rendszert, hogy pár éve még a Diákhitel Központ vezetőjeként ódákat zengett róla.
Elmondása szerint a jogállam lebontása és a korrupció miatt nem jönnek az EU-s források. Ez a szokásos baloldali narratíva, miközben mára már nyilvánvalóvá vált, hogy ennek szimplán politikai okai vannak. Ő viszont azonnal haza tudja ezeket hozni. Azt nem mondta, hogy milyen áron: a háború, a migráció és a gender támogatása fejében.
Kelet vagy nyugat? – tette fel a szokásos baloldali kérdést, amire a tömeg természetesen hangos nyugattal felelt. Az hogy létezik magyar út is, nem csak Brüsszel vagy a kelet útja, fel se merült a leegyszerűsített baloldali geopolitikai okfejtésben. Ezt Karácsony Gergelytől Dobrev Kláráig már mindenki elsütötte a baloldalon, most Magyar Péter is előhúzta.
Kevesen beszélnek annyira erőszakosan és agresszíven a szeretetről, békéről és összefogásról, mint Magyar Péter. Szerinte a kormánypártok úgy küzdenek, mint „malac a jégen”. Beszéde során többször megszólította Orbán Viktort és Rogán Antalt, többször élesen kirohant a kormány ellen, és megígérte, hogy a választásokon bever egy jó nagy szöget a kormány koporsójába.
2004-ben – amikor baloldali kormány volt –, még szerinte éltanuló volt Magyarország. De aztán hiába jöttek az EU-s források, hazánk lett az egyik legszegényebb ország – ahogy ezt a baloldali média mindig megírja, a jobboldali viszont tényekkel cáfolja. Ugyanakkor Magyar szerint mindenképp hazánk a legkorruptabb ország, amit a Soros György által pénzelt szervezetek hoznak ki évről évre.
Folyamatosan igyekezett gúny és nevetség tárgyává tenni, hogy a Fidesz-KDNP számára a háborúból való kimaradás a legfontosabb tétje az EU-s választásoknak. Magyar számára a háború és béke kérdése nem igazán fontos. Valószínűleg úgy kezeli, mint a brüsszeliek, hogy majd egyszer béke lesz, de addig még hosszú háborúra rendezkednek be, bármennyi áldozattal is jár. Se a háború, se a migráció, se a gender kérdés nem aggasztja, ahogy általában a baloldali politikusokat nem szokta.
Magyar sokat beszélt magáról. Elmondta például, hogy a háborús kampány plakátokon jól néz ki szmokingban, illetve a legújabb napszemüveges képén szerinte olyan, mint Tom Cruise. Elmondta azt is, hogy ő annyi embert vonz a beszédeivel, mint Kossuth Lajos vagy az 1956-os forradalom.
„Feloszlatjuk az Orbán-Mészáros-Tiborcz részvénytársaságot!” – mondta Magyar Péter. Azt is elmondta: „nem akarjuk folytatni az elmúlt húsz évet”. Arról nem ejtett szót, hogy ő maga is másfél évtizedig vezető kormányzati állásokat töltött be, és politikai oldalváltása előtt még Mészáros Lőrinc cégénél próbált jólfizető állást szerezni. Milliós órával a karján azokat támadta, akik drága órákat hordanak, Londonból vett ingében a drága ruhát viselőket vonta kérdőre. Ez a nyilvánvaló hiteltelenség viszont láthatóan a közönségét a legkisebb mértékig sem zavarta, annyira akarnak hinni valakiben.
Helyi témákat is beleszőtt beszédébe. Vácon, az első hazai vasút városában elmondta, hogy szerinte a vasút a 160 évvel ezelőtti szinten van. Valószínűleg nem értesült róla, hogy Vácon már évek óta modern, kétszintes vonatok járnak. Jött a szokásos baloldali riogatás az akkumulátorgyárral és a munkásszállóval. Ezek a panelek DK és Momentum politikusaitól napról-napra elhangzanak már évek óta. A helyieket is meglepte viszont az a kijelentés, hogy Vácon „munkásszálló már van mintegy 1400 emberrel”. Ennek nyomait még senki se látta Vácon, de a távolabbról jövők megdöbbentésére alkalmas volt ez a fordulat.
Magyar Péter nem tudott szó nélkül elmenni amellett sem, hogy Vácon is áthúzott nadrágszíjas plakátok várták. Ezzel Vác békés polgárai arra hívták fel a figyelmet, hogy elutasítják Magyar Péter erőszakos viselkedését, amit a családja esetében is tett. Magyar viszont az egészet igyekezett bagatellizálni és nevetségessé tenni, mondván azt akarják elhitetni róla, hogy nőverő és pszichopata. Láthatóan a közönségét és Vác női polgármesterét ez nem is zavarja.
Összességében elmondható, hogy Magyar Péter nagy tömeget vonzott, akik a kormány iránti gyűlöletüket nagyon jól ki tudták élni a beszéde alatt. Agresszív, erőszakos jelleme, folyamatos önellentmondásai, kétszínűsége nem érdekli a közönséget. Mondandója csak a baloldal eddigi üzeneteit ismétli, de az ellenzéki szavazók számára láthatóan lelkesítőbben. Megjelenése teljesen átrajzolja a baloldali politikai palettát.