LABDARÚGÁS: AZ IDŐJÁRÁS MIATT RITKULT, DE ÍGY AZ ŐSZI VÉGHAJRÁBAN SŰRŰSÖDIK A VVLSE BAJNOKI PROGRAMJA

LABDARÚGÁS: AZ IDŐJÁRÁS MIATT RITKULT, DE ÍGY AZ ŐSZI VÉGHAJRÁBAN SŰRŰSÖDIK A VVLSE BAJNOKI PROGRAMJA

A házigazda pályájának használhatatlansága miatt el kellett halasztani vasárnapról a Fémalk Dunavarsány – Vác VLSE bajnokiját. Az elmaradt találkozó új időpontja: november 15., szerda, 18:00, de ezt megelőzően a Pest megyei első osztályú bajnokság eredeti menetrendje szerint városunk csapata 11-én szombaton kora délután a ligeti stadionban megmérkőzik a Dunaharasztival – ha az égiek is úgy…

254 ÉVVEL EZELŐTT INDULT EL A SZERVEZETT ORVOSKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON

254 ÉVVEL EZELŐTT INDULT EL A SZERVEZETT ORVOSKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON

Mária Terézia 1769. november 7-én kelt rendelete alapján létrehozták a nagyszombati egyetem orvosi fakultását: a szervezett orvosképzés kezdete Magyarországon.  Nagyszombaton 1770-ben öt tanszékkel és 40 hallgatóval kezdte meg működését az első magyar orvosegyetem. Az intézmény 1777-ben Budára települt, majd Pestre helyezték. A budapesti egyetemből 1951-ben kivált az orvostudományi kar és azóta önálló egyetemként működik, 1969…

HÁJAS ATTILA: SZÁMOS VESZÉLYES, PAZARLÓ ÉS ÁTGONDOLATLAN LÉPÉSE VAN MATKOVICH ILONÁNAK

HÁJAS ATTILA: SZÁMOS VESZÉLYES, PAZARLÓ ÉS ÁTGONDOLATLAN LÉPÉSE VAN MATKOVICH ILONÁNAK

Többet ártanak, mint használnak a Kőhíd utcába telepített menetdinamikai küszöbök, ismertebb nevükön fekvőrendőrök az ott élők szerint. A Kőhíd utca lakói nevében Hájas Attila egy sajtóközleményt küldött szerkesztőségünknek, amit teljes terjedelmében, változtatás nélkül közlünk. — SAJTÓKÖZLEMÉNY A Kőhíd utcai bukkanó megépítése óta hetek teltek már el, ami lehetőséget ad arra, hogy a tapasztalatainkból következtetéseket vonjunk…

DIVATBA JÖTT A KÖZÖS VÉGRENDELET A HÁZASPÁROKNÁL

DIVATBA JÖTT A KÖZÖS VÉGRENDELET A HÁZASPÁROKNÁL

Az év első felében 8 százalékkal többen tettek közjegyző közreműködésével végrendeletet, mint 2022 első hat hónapjában. Egyre gyakrabban végrendelkeznek házaspárok közösen, vagy egymással egyeztetve.  A legfrissebb hazai kutatások azt bizonyítják, hogy évről-évre többen fordulnak közjegyzőhöz végrendelet készítése miatt a magyarok. A tendencia idén sem szakadt meg: az első félévben 8 százalékkal többen tettek közjegyző közreműködésével…

48 ÉVE VOLT A SEX PISTOLS ELSŐ KONCERTJE, AMI MINDÖSSZE 10 PERCIG TARTOTT

48 ÉVE VOLT A SEX PISTOLS ELSŐ KONCERTJE, AMI MINDÖSSZE 10 PERCIG TARTOTT

A rövid életű, de rendkívül népszerű és azóta kultikussá vált Sex Pistols első koncertje meglehetősen rövidre sikeredett a Saint Martins College buliján, 1975. november 6-án.  Az együttes a Bazooka Joe előzenekaraként debütált először színpadon, de mindössze tíz percig melegíthették a körülbelül húszfős közönséget, ugyanis a koncertszervező megelégelte a ramazurit, és kihúzta az erősítőket.  Mi történt még november 6-án? 120…

DEÁKVÁRON ISMÉT KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK SORÁVAL EMLÉKEZNEK MEG A PLÉBÁNIATEMPLOM FELSZENTELÉSÉNEK ÉVFORDULÓJÁRÓL

DEÁKVÁRON ISMÉT KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK SORÁVAL EMLÉKEZNEK MEG A PLÉBÁNIATEMPLOM FELSZENTELÉSÉNEK ÉVFORDULÓJÁRÓL

A Vác-Deákvári Jézus Szíve Egyházközség templomát 1940. november 17-én szentelték fel, s azóta a közösség tagjai minden év novemberében hálával emlékeznek meg a templomépítő elődökről, a testvérekről, akik megálmodták és felépítették Isten házát. Most viszont különösen is az elmúlt esztendőre fókuszálnak a jubileumi héttel, hiszen sok minden történt az egyházközségben, örömteli és fájdalmas esemény is,…

MAGYARORSZÁGON IS EGYRE ELTERJEDTEBB CSALÁSI MÓDSZER A HÍVÓSZÁM-HAMISÍTÁS

MAGYARORSZÁGON IS EGYRE ELTERJEDTEBB CSALÁSI MÓDSZER A HÍVÓSZÁM-HAMISÍTÁS

A hívószám-hamisítás során nem a hívást kezdeményező valódi telefonszáma jelenik meg a készüléken, hanem egy másik, a hívó által előre beállított azonosító – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága. Mint írják, a csaló azért hajtja végre a számcserét, hogy elnyerje a bizalmat: a beérkező híváskor a kijelzőn a telefon névjegyzékében látszólag…

MÁR TÖBB MINT 2,5 MILLIÓ FORINT GYŰLT ÖSSZE A JÓNAK LENNI JÓ! IDEI KAMPÁNYÁBAN

MÁR TÖBB MINT 2,5 MILLIÓ FORINT GYŰLT ÖSSZE A JÓNAK LENNI JÓ! IDEI KAMPÁNYÁBAN

Átlépte a 2,5 millió forintot az adományok összege a közmédia jótékonysági akciója, a Jónak lenni jó! idei kampányában. A befolyt összeget idén a Semmelweis Fejlődéstámogató Központ támogatására ajánlották fel. A közmédia jótékonysági akciója még csak két hete tart, de a kampányban már több mint 2,5 millió forintot sikerült összegyűjteni. Az összeg elsősorban a 13600-as adományvonalra…

63 ÉVVEL EZELŐTT INDULT EL BUDAPESTEN A VILÁG ELSŐ CSUKLÓSBUSZA

63 ÉVVEL EZELŐTT INDULT EL BUDAPESTEN A VILÁG ELSŐ CSUKLÓSBUSZA

Olyan buszra volt szükség, ahol a vezető és az utasok egy légtérben vannak, de az eddigieknél több utast tudott szállítani. Ez lett a csuklósbusz. Németországban a Mercedes kísérletezett vele, de forgalomban még ki sem próbálták, amikor Magyarországon már utasokat kezdett szállítani egy csuklósbusz. A GA 12-00-ás rendszámú busz az azóta megszűnt budapesti 1-es vonalon közlekedett…

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB KÉPET KÜLDTEK A MAGYARORSZÁG 365 FOTÓPÁLYÁZATRA

MINDEN EDDIGINÉL TÖBB KÉPET KÜLDTEK A MAGYARORSZÁG 365 FOTÓPÁLYÁZATRA

Minden eddiginél több, összesen 44 ezer képet küldtek a Magyarország 365 fotópályázatra. Ez Magyarország legnagyobb fotópályázata. Összesen 5500 profi és amatőr fotós pályázott a felhívásra idén. Ebben az évben új kategóriákban is lehetett pályázni, például portréval és utcai fotóval. A zsűriben elismert fotográfusok dolgoznak, akik már meg is kezdték a munkájukat. A kategóriagyőztesek díja nettó 2…