DIVATBA JÖTT A KÖZÖS VÉGRENDELET A HÁZASPÁROKNÁL

Az év első felében 8 százalékkal többen tettek közjegyző közreműködésével
végrendeletet, mint 2022 első hat hónapjában. Egyre gyakrabban végrendelkeznek házaspárok közösen, vagy egymással egyeztetve. 

A legfrissebb hazai kutatások azt bizonyítják, hogy évről-évre többen fordulnak közjegyzőhöz végrendelet készítése miatt a magyarok. A tendencia idén sem szakadt meg: az első félévben 8 százalékkal többen tettek közjegyző közreműködésével végrendeletet, mint 2022 első hat hónapjában. A végintézkedésnek van egy speciális formája, amikor házaspárok együtt, egy közös végrendeletben döntenek arról, mi lesz hagyatékukkal az egyik és a másik fél halála után. Az új Polgári törvénykönyv 2014-es hatályba lépése óta egyre népszerűbb ez a lehetőség. 2022-ben másfélszer annyian tettek közös végrendeletet közjegyzőnél, mint 2021-ben. Idén az idei első félévben pedig már majdnem ugyanannyian (81 százalék), mint tavaly az egész évben.

Nem mindegyik házaspár vállalja ugyanakkor a közös végrendelet kötöttségét.
Az ugyanis érvényben marad az egyik fél halálát követően, köti a másik
felet, módosításának vagy visszavonásának szigorú szabályai vannak.

Akár a közös, akár a két külön végrendeletet választják a házaspárok,
általában egymás javára vagy leszármazóiknak juttatnak vagyonukból. Gyakran
rendelkeznek hagyatékukról a nem az első házasságukban élők. Így meg tudják
előzni a családi vitákat, előre meg tudják határozni, hogy közös és nem
közös gyermekeik között kinek mennyit szánnak. Akár egymás gyermekeinek is
juttathatnak saját különvagyonukból, ami a törvényes öröklés rendje szerint
nem járna.

Örökölni kétféleképpen lehet: végintézkedéssel, vagy ha ilyen nem maradt az örökhagyó után, akkor a törvény alapján. Amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, akkor az öröklés rendjét ez határozza meg.

Végrendeletében mindenki szabadon rendelkezhet arról, hogy kinek juttatja a
vagyonát. Akár egy barát, egy keresztgyermek vagy egy karitatív célt
szolgáló egyesület, civil szervezet javára is lehet végrendelkezni.

Végrendeletet akár sajátkezűleg, elejétől végéig kézzel írva is lehet
készíteni, ugyanakkor érdemes az okiratszerkesztési eljárás során közjegyző
vagy ügyvéd segítségét igénybe venni.

Egy végrendeletnek ugyanis  szigorú formai és tartalmi követelményeknek kell megfelelnie, és elég egy apró hiba, hogy az érvénytelen legyen.

A házilag szerkesztett végintézkedések sokszor hiányosak, hibásak, emiatt pedig érvénytelenek – ezt tapasztalják a közjegyzők.