A Fidesz és a KDNP váci alapszervezetei egyhangú szavazással Imre Zsoltot választották meg polgármesterjelöltnek – közölte a Fidesz váci szervezete csütörtökön. „Imre Zsolt megköszönte a bizalmat és elmondta, hogy a célja, hogy Vác újra a váciaké legyen és ne egy kivételezett család privilégiuma. Nekünk Vác az első!” – olvasható a közleményben.
Szerző: Nemes Zsuzsanna
Nyílt levelet kaptunk Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnökétől, amelyet változtatás nélkül közlünk. „Egy kiállítás margójára: Vácon ismét becsukták az ablakokat, még az ajtót is Végy egy kiállítást, ami csupa jótéteménynek látszik, amit magatoknak, magatokért csináltok. Ennek ürügyén hívd meg báránybőrbe öltözött elvbarátaidat és együtt tapossátok sárba a váci zsidóság emlékeit és a hitközség elnökét. Vác erős polgármester asszonya és udvarnokai rászabadítottak hitközségünkre egy pesti különítményt azzal a céllal és reménnyel, hogy a MAZSIHISZ színeiben tetszelegve, rabbinikusan is megregulázzák – politikai indíttatásból – a helyi hitközséget és annak elnökét. Természetesen az urak elfelejtették értesíteni a MAZSIHISZ vezetőségét arról, hogy…
A munkavállalók elégedettsége és jóléte alapvető fontosságú a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) számára. A vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy a munkatársak szívesen dolgozzanak a cégnél, és a DDC-re, mint családbarát munkahelyre tekintsenek. Törekvéseiket a Családbarát Magyarország Központ védjeggyel is elismerte. Az építőanyag-ipari vállalat az elmúlt években komplex családbarát stratégiát dolgozott ki, amely magában foglalja többek között a rugalmas munkaidő-beosztást, a távmunka és a homeoffice lehetőségét azokban a munkakörökben, amely ezt lehetővé teszi, valamint az évente – térítésmentesen – igénybe vehető szűrővizsgálatokat és az egészségbiztosítási támogatást. A vállalat az elmúlt években tovább bővítette a családtámogató programot; az immár hagyományos Családi…
A 2023. március 01. napján megjelent „ÚJABB JOGERŐS PERT NYERT A VÁCONLINE MATKOVICH FIÁVAL SZEMBEN” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy újabb jogerős pert nyert a VácOnline Matkovich fiával szemben. A valóság ezzel szemben az, hogy a cikkben hivatkozott ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék hozta meg, amely elsőfokú, és azt a felperesek megfellebbezték.
Többször írtam már arról, hogy mekkora károkat okoz Vác városának az, hogy az önkormányzat a helyi, értékelvű politizálás helyett országos érdekek mentén, dafke utasít el minden együttműködést az országgyűlési képviselővel. Matkovich Ilona úgy viselkedik, hogy neki minden jár, sértődött kisgyerekként ír fel minden vélt vagy valós sérelmet a kéménybe korommal, hogy aztán vasárnapi facebook posztjaiban gondosan ráolvassa azokat Magyarország kormányára, és pláne Rétvári Bencére. Pedig nincs igaza. Az átlátszó 2019–es cikke ugyanis jól mutatja, hogy az ellenzéki vezetésű városok ugyanúgy, sőt, nem egy esetben akár jobban is tudnak fejlődni, mint egynémely kormánypárti város. Akkor tehát mégsem a rendszer a hibás.…
Elképesztő ütemben halad a polgármester fiának építkezése Vácon. Amíg a helyiek amiatt aggódnak, hogy hogyan fizetik ki a rezsit télen, addig a Matkovich család építi a luxust a Kőhíd parknál. Még csak néhány hónapja számoltunk be arról, hogy felsorakoztak a gépek a Kőhíd utcánál, ahol a Matkovich Ilona fia, Pajor Dániel érdekeltségébe tartozó cég épít egy négy emeletes társasházat. Mára már áll az épület. Ugye, milyen villámgyorsak? (Más téma, de fontos: milyen szép lenne, ha a váci gyerekek bölcsődéje is ilyen ütemben épülne, de sajnos azt több mint egy év alatt sem sikerült felépíttetnie az önkormányzatnak.) Számos platformon találkozhatunk azokkal…
A Közbeszerzési Hatóság 1.600.000 forintra bírságolta Matkovichékat, amiért megsértették a közbeszerzési eljárás lefolytatására vonatkozó jogszabályi kötelezettségüket, jogellenesen mellőzték a közbeszerzést. Mint, ahogy arról már korábban beszámoltunk, Szabó Csaba közérdekű bejelentésében arra kérte a Közbeszerzési Hatóság Elnökét, vizsgálja meg, hogy Vác Város Önkormányzata jogosan látja-e el a közbeszerzési eljárás mellőzésével a közétkeztetéssel kapcsolatos feladatait, mivel évente ismétlődő jelleggel, pályázat kiírása nélkül, vállalkozási szerződés megkötésével biztosítja a közétkeztetést. A hatóság elnöke az ügyet kivizsgálta és egyértelművé tette, hogy „A BESZERZŐ megsértette a közbeszerzési eljárás lefolytatására vonatkozó jogszabályi kötelezettségét, jogellenesen mellőzte a közbeszerzést.” A Közbeszerzési Döntőbizottság a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta határozatát, amelyben…
Továbbra is kérdés, hogy mi lesz azokkal a családokkal, akik az új váci bölcsődébe szeretnék íratni a gyermekeiket? Az intézmény felújítása ugyanis gyerekcipőben jár. A váci önkormányzat pedig már több mint félmilliárd forint támogatást kapott az épület felépítésére, de több mint egy év alatt sem sikerült még befejezni. Több mint egy éve kapta meg azt a plusz támogatást a váci önkormányzat, amelyet a kormánytól kért azért, hogy fel tudják építeni a bölcsődét a Bauer Mihály utcában. Az intézmény megépítésére ezt megelőzően 334 millió forint támogatást kapott a város. Ez kevésnek bizonyult, így a Matkovich Ilona vezette önkormányzat kért és kapott még a kormánytól 240 millió forintot. Így…
Közpénzből, nívótlan posztokat oszt meg a váci közélettel foglalkozó ESTV a közösségi oldalon. Helyesírási hibáktól és értelmetlen mondatoktól hemzsegő bejegyzésekkel hergelik a váciakat. Mindezt Matkovichék támogatják, nem kevés pénzzel. A szemfülesek kis ideig láthattak egy posztot az ESTV Facebook oldalán. Vélhetően ők is érezték, hogy ez már túlzás és gyorsan le is törölték. Olvasónk viszont megosztotta velünk, mi pedig Önökkel. Nézzék meg, milyen uszító bejegyzéseket tesz közzé az a televízió, amit a váci önkormányzat pénzel. A 2022-es költségvetésben szerepel, hogy (szerk.: az ESTV-t működtető) „Váci Városimázs Kft. részére a műsorszolgáltatás díjára és a Váci Hírnök önkormányzati lap kiadói tevékenységére 48…
Szeptember 3-án 18. alkalommal rendezik meg a Váci Lecsófesztivált, ami Vác hagyományos főzőversenye és jótékonysági eseménye. Ezt az eseményt a Demokratikus Koalíció saját pártrendezvényeként hirdeti a Facebookon. Az elmúlt időszakban rendszeresen láthattuk, hogy a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc kiírja, hogy „Készülünk!”. Nem gondoltunk volna arra, hogy Vác egy értékes eseményét így kisajátíthatják. Gyurcsány Ferenc vajon személyesen is eljön? Szeptemberiális – A DK családi napjai 70 helyen!