Az idei nagyböjtben a 23. zsoltár gondolatait járjuk körbe dr. Csáki Tibor atyával hat héten keresztül, minden vasárnap, aki segít eligazítani bennünket abban, hogy hogyan értelmezzük, hogyan értsük jól a zsoltár szavait:
Asztalt terítesz nékem
Amikor a zsoltár szerzője asztalról beszél, tulajdonképpen a nyári legeltetési időszakra utal, bár ezek a fennsíkok eléggé távol estek és nehezen voltak elérhetők. A gondos és fáradhatatlan juhtenyésztő előkészítette azokat a nyájnak a nyári érkezésre. Még kora tavasszal, amikor a hó el se olvadt, már felderítő utakat tesz az egész vad vidéken. Nagy gonddal kutatja át a területet, szem előtt tartva, hogy melyik részek lesznek a legmegfelelőbbek a juhok nyári táborozására, sót és ásványokat is visz magával, amelyeket fontosabb pontokon elhelyez, hogy a nyáj szükségét szolgálják a nyári legeltetés időszaka alatt. Gondosan megvizsgálja, hol a legdúsabb a fű, ugyanakkor azt is megnézi, hogy melyek azok a helyek, ahol mérgező növényfajták találhatók. Úgy állítja össze a legeltetési programot, hogy ezeket kikerüljék, vagy kiirtja a károsakat. Fárasztó munka minden tavasszal, mégis ezzel készítenek asztalt az „ellenség” előtt. Mindennek mondanivalója nyilvánvaló a keresztény élet számára is. A bárányokhoz hasonlóan mi is valahogy úgy érezzük, hogy bele kell kóstolni mindabba, ami elénk kerül. Még akkor is, ha tudjuk, hogy használni semmiképpen nem használ, sőt pusztító hatású lehet. Mégis: megpróbáljuk. Hogy végzetes lépésektől megvédjen, előttünk jár a Mester, és legyőz minden olyan ellenséget, amelyről tudja, hogy végezne velünk. Ennek tökéletes példája volt az az eset, amikor az Úr Jézus figyelmeztette Pétert, hogy a Sátán meg fogja kísérteni és megrostálja, mint a gabonát. Krisztus azt is megmondta, hogy ő imádkozott érte, hogy hite el ne fogyatkozzék a rá váró félelmetes helyzetben. Így van ez ma is. Jó Pásztorunk előttünk megy minden helyzetünkben, előre látja a bennünket fenyegető veszélyt, és imádkozik megmaradásunkért. Mi is szüntelenül ki vagyunk téve a támadásnak.
Íme a sátán stratégiája: szeresd önmagadat teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből! A második hasonló, és így szól: szeresd minden embertársadat, akiből hasznod van, az utolsó fillérjéig! Sose gondolkozz…, ezt hagyd másokra…, te csak azzal törődj, hogyan használj ki másokat! Hogyan érvényesülj tehetség nélkül?! Mindig azt tedd, amit a többiek tesznek…, amit az ösztönöd diktál! Élvezd az életet! Hisz azért van! Boldogok a gyűjtögetők, mert övék lesz minden; a képmutatók, mert mindenkit félrevezetnek; az önzők, mert övék a földi paradicsom; az élvhajhászók, mert övék a mámor; a gyűlölködők, mert ők megtorolják sérelmeiket; a kárörvendők, mert övék a legtisztább öröm, hisz nincs benne irigység; az erőszakosak, mert ők érvényesülnek. Ha megütnek, üsd vissza tízszer! Törtess, könyökölj, taposs el mindenkit! Álszent jámbor képpel vágj el, fúrj meg, fűrészelj el mindenkit, aki utadban áll, lelkiismeret-furdalás nélkül! Közben mindig nagyon ügyelj arra, hogy hitvány életedben a korrektség látszatát megőrizzed!
A Szentírás sokszor „ordító oroszlán”-nak nevezi a Sátánt, aki körülöttünk jár és lesi, kit nyeljen el. Korunk társadalmában sokan nem törődnek a Sátánnal. Hajlamosak arra, hogy figyelembe se vegyék, vagy akár kinevessék, mintha mesebeli, tréfás alak lenne. Egyesek még a létezését is tagadják. Ugyanakkor napról-napra észleljük könyörtelen támadásának következményeit, látjuk a lerombolt, szétmarcangolt életeket, s rajtuk a Sátán munkájának nyomát, noha őt magát nem láthatjuk. Jól tesszük, hogy ha minden nap közelebb húzódunk Krisztushoz. Ott vagyunk csak védve. Sokan és sokszor kerülünk olyan bajba, amelyből önerőnkből nem tudunk szabadulni. Krisztus törődik velünk, azt akarja, hogy asztalánál felüdüljünk. Ez meg is történik, ha van elég belátásunk ahhoz, hogy ne távozzunk el Tőle és a keresztény közösségtől, mert úgy védhet meg. Jó Pásztorunk előttünk ment. Ő – hozzánk hasonlóan – megkísértetett mindenben. Ismeri szenvedéseinket, szomorúságainkat, küzdelmeinket; Ő valóban a fájdalmak embere, aki tisztában van bajainkkal. Gondot visel ránk, és együtt érez velünk, jobban, mint azt felfoghatnánk. Már ő is volt ilyen helyzetben, azt is tudhatjuk, hogy velünk van ebben a küzdelemben. Fontos, hogy amikor elhalad mellettünk, figyeljünk arra, amit mondani szeretne nekünk. Mert mindig van valami új mondanivalója számunkra. Az „elhagyott” Jézus tökéletesnek akar bennünket: Ő az egyetlen Mester és Ő kihasznál minden körülményt arra, hogy formáljon bennünket, hogy lekerekítse a jellemünk sarkosságát, hogy megszenteljen bennünket. Az egyetlen dolgunk, amit tennünk kell, hogy úgy vegyük az összes körülmény hangját, mint az Ő hangját. Mindaz, ami körülöttem történik, miattam történik. Minden Isten szeretetének együttes kifejeződése számunkra. Nagypénteken Jézus hangosan felkiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” (Mk 15,34) Mélységes, isteni és hősies példáját adta a szeretetének. A mi miértjeinket is felvitte a keresztre, megszentelte azokat. „Az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást”(Iz.53.)
Nem mindig vagyunk tudatában annak, hogy Krisztus személyesen milyen mérhetetlenül nagy árat fizetett azért, hogy az Övéinek „asztalt készíthessen”. Amikor az úr asztalánál vagyok a szentmisén, amikor hálát adok szeretetéért és gondoskodásáért, fel tudom-e mérni magamban, milyen árat fizetett ő azért, hogy ezt az asztalt elkészítse számomra? Ekkor emlékezünk a legnagyobb és legmélyebb szeretetre, amely csak valaha volt a világon (eukarisztia). Feláldozott élete, kiontott vére a tökéletes önfeláldozás legtökéletesebb jelképe lett. Íme, ez a szeretet. Ilyen az Isten. Így cselekszik, így szabadítja meg az embert végső romlottságából, ostobaságából, öngyilkos ösztöneiből, amelyek közt vergődik tehetetlenül, hasonlóan az eltévedt juhhoz. Jézus Krisztus mondotta, hogy Ő azért jött, hogy életünk legyen és bővelkedjünk. Amiképpen a pásztor szíve repes az örömtől – látva nyája gyarapodását a magaslati legelőkön – úgy az én Pásztorom is végtelenül örvendezik, amikor látja, hogy „terített asztalánál” hogyan virágzik ki életem és lesz magasabb rendű, nemesebb életté. „Teste a Szentlélek által élő és éltető test: életet ad az embereknek”. II. János Pál mondja: „az egyház azért birtokolja az Igét, a Szentségeket, az Eukarisztiát, hogy fönntartsa és erősítse a közösséget. E nagy szentség neve éppen ezért communio lett”. Szent Ágoston mondja: ,,az Úr Krisztus (…) az ő asztalán a mi békénk és egységünk misztériumát konszekrálta. Aki veszi az egység misztériumát, de nem őrzi meg a béke kötelékét, nem misztériumot fogad a maga javára, hanem bizonyítékot támaszt önmaga ellen”.
„Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján”.
A Jó Pásztor gondja alatt a nyáj tudatában van kivételezett helyzetének. Történjék bármi, egyben biztos lehet: ott van mellette a Pásztor jósága és irgalma. Megnyugtatja annak a tudata, hogy rokonszenves, egészséges gondolkodású és értelmes Pásztor tulajdonában él. Hát akkor miért aggodalmaskodnék? Vajon hány keresztény ember érez így Krisztus iránt? Hányan élnek abban a szilárd meggyőződésben, hogy bármi történjék velük, a jóság és irgalom követi őket? Aki Krisztus szerető gondoskodását elfogadja, annak az életében nem lehet olyan baj, nyomorúság, hogy a látszólagos zűrzavarban jó dolog ne jönne ki a végén ránézve. Ezt jelenti, ha meglátom mesterem jóságát és irgalmát az életemben. Ez lett hitem és Benne vetett bizalmam alapja. Szeretem Őt, mert Ő előbb szeretett engem! Naponta újra elmélkedem jóságán, irgalmán és együttérzésén. Mivel Jézus Krisztus ilyen, azért érzem magam biztonságban. Bizalmam alapja, hogy tulajdonaként szeret engem. Rendületlenül meg vagyok győződve: minden előforduló esetben Ő meg tudja tenni azt, ami számomra a legjobb, a leghelyesebb. Ez az áradó jóság és irgalom megrekedhet bennem? Nem kell-e továbbadnom másoknak? De igen, és ennek megvan a maga módja, ami sokszor kikerüli a figyelmünket. Életem egészen gyakorlati módon továbbadhatja ezt a jóságot és irgalmat mások számára. Ahogyan Isten jósága és irgalma követ engem életem minden napján, úgy áraszthatok magamból jóságot és irgalmat, amerre csak járok. Hogy mennyire értékelem Isten irántam való jóságát és irgalmát, annak egyetlen gyakorlati mértéke az, amilyen mértékben én magam jó és megbocsátó tudok lenni másokkal szemben. Ha nem vagyok képes megbocsátani és baráti jobbot nyújtani a bukott embereknek, akkor egészen bizonyos, hogy igen keveset tudok Krisztus irántam való irgalmáról. A keresztények közötti szeretet hiánya teszi ma az egyházat ilyen unalmas, langyos intézménnyé. Az emberek jönnek, hogy szeretetet találjanak, és csalódottan távoznak, mert langyos unalmat éreznek. Aki azonban személyes tapasztalatból ismeri Isten jóságát, az meleg szeretettel és jósággal fordul mások felé. Ezáltal jót tesznek velünk is, ami még fontosabb, Isten dicsőségét szolgálják: áldásul lesznek az Úrnak.
„Az Úr házában lakozom mindörökké”. Valami mélységes nyugalmat és megelégedettséget sugároz ez az utolsó mondat. Tulajdonképpen amit itt a zsoltáros háznak nevez, az a jó pásztor családja, háza népe. Nem csak a Pásztor van mindig jelen juhai között, hanem juhok is szüntelen látni kívánják Őt. Állandó bizonyosságunk, hogy Mesterünk jelen van. Ez a tudat megsegít minden nehézségben és veszedelemben, ugyanakkor szüntelen biztonságérzetét adja a szívünkbe. Keresztény életünkben ez a gondolat érvényesüljön: „élj mindig Isten jelenlétének tudatában!” A Szentlélek által valóságos élményünk és tudatos tapasztalatunk lehet Krisztus jelenléte az életünkben. Ez már az örök életre utal: „és az Úr házában lakozunk mindörökké”…
Köszönjük, hogy hat héten keresztül velünk elmélkedtek a Jó Pásztor megismerésében. Jövő héten nagyhét és keresztény hitünk alapja: Krisztus feltámadása.
Áldott ünnepeket!
***
AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM – DR. CSÁKI TIBOR NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLATA V.