EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – HEGYEKBEN ÁLL A SZEMÉT

Mostoha helyszínnek tűnik a szivárványkoalíciós „tegyünkrendet” csapat városlása idején a Damjanich téri hulladékgyűjtő sziget (is) – szinte csak egy-két nap telik el úgy hetente, hogy viszonylag rend lenne itt, amúgy hegyekben áll a szemét.

Na már most az a nagy helyzet, hogy vagy kevés a kuka a közvetlen környék újabban megnövekedett számú lakosságának, vagy kevés a városházi figyelem, vagy nincs kellő
szállító kapacitása az illetékes szolgáltatónak, merthogy nem dől a lé a megrendelő önkormányzattól – esetleg így ebben a sorrendben.

Mindenesetre leszögezhetjük Ferjancsics Önmagáértpatrióta László alpolgármester ténykedése kapcsán is: kevés az igazi eredmény, a valós munka, ellenben túl sok a vagdalkozó-panaszkodó mellébeszélés, kórusban a frakciótársakkal.