Egy, a váci utcákat járó, fenyegetőző, kopasz férfiről érkező bejelentésekre ugrottak a helyi erők. A járőrök elfogták, a nyomozók – első körben – rablással meggyanúsították, majd őrizetbe vették – adta hírül a police.hu. Egyre-másra érkeztek segélyhívások 2023. február 21-én kora délután váci címekről. A bejelentők hol egy megrongált kerítésről, hol egy parkoló kocsiban ülő idegenről, hol egy kirabolt fiatalemberről, hol egyszerűen csak egy félmeztelen, kopasz, a várost járó, fenyegetőző férfiról szóltak. A járőrök a helyszínek és az időpontok alapján rövidre zárták a bejelentésekre reagálást. Vác, Múzeum utcában fogták el, amint kiszállt egy parkoló autóból, majd az egyenruhásokat meglátva futásnak eredt.…
rablás
A váci rendőrök befejezték annak a férfinek az ügyét, aki a gyanú szerint éjjel támadt otthon alvó áldozatára. A pénzét követelve ütötte-verte, majd két női táskával elfutott – írta a Police.hu. Ahogy arról korábban beszámoltunk, munkából váci otthonába térve feküdt le aludni 2021. október 24-én este a 47 éves asszony. Hajnali 1 órakor arra riadt, hogy egy sötét ruhás alak tornyosul felé és beszél hozzá. Arcát a ráhúzott harisnya és a kapucni miatt nem látta, hangja alapján férfire tippelt. A hívatlan éjszakai látogató egy dolgot hajtogatott: adjon pénzt, vagy megöli! A nő próbálta meggyőzni, hogy nincs semmije, mire a támadó…
A váci nyomozók két nap alatt azonosították és elfogták azt a 43 éves ózdi férfit, aki éjjel támadt az otthon alvó áldozatára. A pénzét követelve ütötte-verte, majd két női táskával elinalt – osztotta meg a Police.hu a váci bűntényről szóló hírét. Munkából váci otthonába térve feküdt le aludni 2021. október 24-én este a 47 éves asszony. Hajnali 1 órakor arra riadt, hogy egy sötét ruhás alak tornyosul felé és beszél hozzá. Arcát a ráhúzott harisnya és a kapucni miatt nem látta, hangja alapján férfire tippelt. A hívatlan éjszakai látogató egy dolgot hajtogatott: adjon pénzt, vagy megöli! A nő próbálta meggyőzni,…
A váci rendőrök befejezték a nyomozást annak a 19 éves fiatal férfinek az ügyében, aki a gyanú szerint erőszakkal vette el egy fiú pénzét Vácon – tudósította a Police.hu. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Váci Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés szerint 2021. április 11-én 13 óra 30 perc körül egy 14 éves fiút kiraboltak. Az áldozat a rendőröknek elmondta, hogy egy helyi buszmegállóban ücsörgött, amikor egy ismeretlen fiatal mellé ült és pénzt kért tőle. Az átadott apróval a kérő nem elégedett meg, többet akart. Ennek nyomatékosításaként zsebébe nyúlt, mintha elő akarna húzni valamit és megfenyegette, ha nem adja oda az összes pénzét,…
A váci zsaruk előállították és gyanúsítottként hallgatták ki egy 19 éves fiatalt, aki a gyanú szerint erőszakkal vette el egy 14 éves fiú pénzét Vácon – írta a Police.hu. A váci rendőrségre érkezett egy bejelentés április 11-én délután, amely szerint kiraboltak egy váci kiskorút. Az áldozat szerint egy fiú leült mellé a buszmegállóban, pénzt kért tőle, ám nem elégedett meg az átadott apróval. R. Krisztofer, az elkövető – hogy megfélemlítse a fiút – benyúlt a zsebébe, mintha elő akarna húzni valamit, majd azzal fenyegetőzött, ha nem adja oda az összes pénzét, megszurkálja. A fiú félelmében odaadta a nála lévő kétezer…
Egy hét alatt azonosították és elfogták a váci nyomozók azt a férfit, aki egy munkába igyekvő idős asszonyt rabolt ki a gyanú szerint. A rendőrautó hátsó ülésén kapott most helyet… https://www.youtube.com/watch?v=PMDMqtN7nYo Egy helyi üzembe indult dolgozni 2020. július 28-án egy 65 éves váci asszony. Korai munkakezdése miatt már hajnali 3 órakor szokásos útvonalán gyalogolt, amikor a Szent László úton hátulról valaki elkapta a nyakát, behúzta egy közeli bokros területre és ütni kezdte. A segítségért kiáltó nő nem ellenkezett, hogy elhallgattassa, támadója többször lesújtott öklével, kitépte áldozata fülbevalóit, leszakította nyakláncát, lehúzta gyűrűit, elvette táskáját, majd sorsára hagyta. A sértett el tudott gyalogolni…