iskolaőr

Noha már elég szépen alakul a létszám, azért a rendőrség, így a váci kapitányság is javában folytatja még az iskolaőrök toborzását. Az érdeklődők első körben egy elméleti és gyakorlati rendészeti-, pedagógiai-, pszichológiai képzésen vesznek részt, miután az egészségügyi-, pszichológiai- és fizikai felmérésen megfeleltek. Az iskolaőrök feladata a biztonságos környezet folyamatos biztosítása a tanulók, az iskolában dolgozó pedagógusok, illetve a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő alkalmazottak számára. Ez nem kis kihívás, hiszen szót kell tudni érteni a gyerekekkel és a felnőttekkel is, sajnos azonban vannak helyzetek, amikor a szavak nem segítenek. Tavaly szeptember óta számos esetben kellett közbeavatkozni, hogy ne alakuljon…

Tovább

Első körben két váci általános iskolában és három szakiskolában is lesz iskolaőr. Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, így szeptemberben az erre kijelölt köznevelési és szakképzési intézményekben elkezdheti működését az iskolaőri hálózat. Az ES tévé beszámolója szerint múlt héten tartottak fórumot az érdeklődőknek, a képzés pedig augusztus 3-tól indul majd. Vácon is több közoktatási intézmény döntött úgy, hogy szeretne iskolaőrt alkalmazni. Városunkban két általános iskolában, a Földváry Károlyban és az Árpádban, és három szakiskolában az I. Géza királyban, a Király Endrében és a Selyében dolgoznak majd őrök szeptembertől. Összesen hatan lesznek majd alkalmazásban, közülük egy…

Tovább