FORTE 100: FOTÓTÁRLAT VÁC KORÁBBI MEGHATÁROZÓ GYÁRÁNAK EMLÉKÉRE

FORTE 100: FOTÓTÁRLAT VÁC KORÁBBI MEGHATÁROZÓ GYÁRÁNAK EMLÉKÉRE

A házigazda intézmény nevében Koltai-Dietrich Gábor azzal köszöntötte a művelődési központ emeleti galériája legújabb kiállításának megnyitójára egybegyűlteket, hogy lám, a Forte név ma is hívószó, száz éves lenne a gyár, s ennek apropóján készült ez a tárlat, amihez három testvérváros fotósai is csatlakoztak. A tárlatot a köszöntő és – Juhász Péternek köszönhetően – egy gitáros-énekes…

FORTE 100: NAGYSZABÁSÚ FOTÓTÁRLAT NYÍLIK PÉNTEKEN A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

FORTE 100: NAGYSZABÁSÚ FOTÓTÁRLAT NYÍLIK PÉNTEKEN A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

A Forte Fotóklub Vác nagyszabású tárlatot szervezett a névadó fotókémia-ipari gyár alapításának 100. évfordulója alkalmából, a kiállításon a klub tagságát képviselő alkotók képei lesznek a középpontban, de testvérvárosi partneregyesületek is csatlakoztak – magyarán egy ritka nagy merítésű, nemzetközi bemutató nyílik pénteken délután a művelődési központban. A meghívó és Cservenák Péter klubelnök tájékoztatása alapján a Forte…

MOLNÁR FERENC VÁCI FOTÓMŰVÉSZ ÚJABB RANGOS NEMZETKÖZI ELISMERÉSE

MOLNÁR FERENC VÁCI FOTÓMŰVÉSZ ÚJABB RANGOS NEMZETKÖZI ELISMERÉSE

A FIAP 5. nemzetközi fotográfiai versenyén, pályázatán rangos kitüntetéssel, „Anapha Mention” díjjal ismerte el a zsűri a váci Molnár Ferenc fotóművész „Mester és alkotása” című munkáját. A portréfotó főszereplője Bari Janó festőművész, akivel Molnár Ferenc már hosszú ideje együtt dolgozik, folyamatosan gyarapszik a modelljéről készült sorozata, amelyből más felvételek is díjat nyertek már korábban. Az…

KODAK 100: JUBILEUMI KIÁLLÍTÁST SZERVEZ A FORTE FOTÓKLUB VÁC

KODAK 100: JUBILEUMI KIÁLLÍTÁST SZERVEZ A FORTE FOTÓKLUB VÁC

Amint arról már megemlékeztünk, Vác ipartörtének jeles évfordulója az idei esztendő, hiszen éppen 100 éve annak, hogy elindult a gyártás a Forte Fotokémiai Ipargyár váci telephelyén, lánykori nevén a Kodak Ltd-nél. A korábban nemzetközi szinten is meghatározó gyár nevét felvevő Forte Fotóklub Vác szeretne méltó módon megemlékezni a jubileumról, ennek jegyében összehoznak egy, a fényképezést…

A VÁCI MOJZES PÉTER KIEMELKEDŐ SIKERE A NEMZETKÖZTI MAGYAR FOTÓSZALONON

A VÁCI MOJZES PÉTER KIEMELKEDŐ SIKERE A NEMZETKÖZTI MAGYAR FOTÓSZALONON

Mojzes Péter, a Forte Fotóklub Vác egyik alapembere már számos csoportos és egyéni kiállításon megörvendeztette a nézőket művészi felvételeinek bemutatásával, ugyanakkor – saját bevallása szerint – a pályázatokon indulás lehetősége alapvetően nem igazán foglalkoztatja. Most viszont kivételt tett, és benevezett a 2022-es NemzetKözti Magyar Fotószalon kiírásra. Nagy sikerrel. Így számolt be erről saját közösségi médiás…

FOTÓKLUBOS TÁRLAT NYÍLT A MARGARÉTÁNÁL

FOTÓKLUBOS TÁRLAT NYÍLT A MARGARÉTÁNÁL

A hét elején a liget ihlette fotók kerültek a Margaréta kávéház falaira, illetve a vendéglátóhely szabadtéri részén álló paravánokra, több mint félszáz nagyszerű felvételt láthatnak az érdeklődők a Forte Fotóklub Vác tagjainak jóvoltából. Az egész idegenforgalmi főszezonban látható tárlat keretében ezúttal tizenhét fotós szerepel két-három felvételével.   A témaválasztásról szólva Cservenák Péter, a klub alapító-elnöke…

ISMÉT UTCATÁRLATTAL JELENTKEZIK A FORTE FOTÓKLUB VÁC

ISMÉT UTCATÁRLATTAL JELENTKEZIK A FORTE FOTÓKLUB VÁC

Ahogy az előző években hagyománnyá vált július-augusztus folyamán, az idegenforgalmi főszezon idején ismét utcatárlatot láthat a közönség a Margaréta Kávéháznál, a Forte Fotóklub Vác tagjainak munkáiból. A korábbi években jobbára kötetlen volt a tematika, de most úgy döntöttek a tagok, hogy ezúttal kerüljön középpontba a liget, az ottani épített és természetes környezet. Cservenák Péter alapító-elnök…

FÜLESBAGOLY FIÓKÁT MENTETT MEG EGY VÁCI FOTÓMŰVÉSZ ÉS CSALÁDJA

FÜLESBAGOLY FIÓKÁT MENTETT MEG EGY VÁCI FOTÓMŰVÉSZ ÉS CSALÁDJA

„Erdei fülesbagoly fióka. Nem tudjuk hol fészkelt, honnan pottyant hozzánk, de – valószínűleg az esés közben – megsérült a lába. Két napig kegyeskedett a vendégünk lenni” – számolt be egy különleges vendégük érkezéséről közösségi médiás oldalán Gerengay Gusztáv, a Forte Fotóklub Vác egyik oszlopos tagja, aki már számos pályázati díjat, kiállítási elismerést ért el gyönyörű…

A CSÜTÖRTÖKI HAJNALI ÉGBOLT CSODÁJA VÁCRÓL NÉZVE

A CSÜTÖRTÖKI HAJNALI ÉGBOLT CSODÁJA VÁCRÓL NÉZVE

Csütörtök hajnalban különleges természeti jelenség látványában lehetett részük a korán kelőknek, különösen városunk környékéről nézve. Természetesen a Forte Fotóklub Vác több tagja is fotózta a szépséget, a pillanatképekhez gratulálva mutatjuk Erdélyi Ferenc és Wachtler László felvételét. R. Z. Kiemelt kép: Erdélyi Ferenc munkája

ÚJABB VÁCI FOTÓ A NATIONAL GEOGRAPHIC „ÖNÖK KÜLDTÉK” ROVATÁBAN

ÚJABB VÁCI FOTÓ A NATIONAL GEOGRAPHIC „ÖNÖK KÜLDTÉK” ROVATÁBAN

Magyarország méltán egyik legnépszerűbb tudományos-ismeretterjesztő magazinja értelemszerűen rengeteg nagyon érdekes és szemet gyönyörködtető tartalmat kínál internetes oldalán is, és természetesen erősen törekszik az interaktivitásra, amennyiben például előszeretettel közzé tesz olvasói fotókat.   Az immár több mint tíz éve, 2012 januárja óta bővülő „Önök küldték” című rovatban jelenleg már csaknem négyezer oldalon böngészhetnek az érdeklődők a…