Legalább ötször könnyezett Böjte Csaba a Váci Polgári Estek új évadának október 8-án rendezett találkozóján, ez akkor történt, amikor a dévai Szent Ferenc Alapítvány vele tartó egykori neveltjei, Kovács Szerénke, Igres Sándor, Lenhardt Augusztin, László Pál, Parduci Levente vázolták a közönségnek hányatottan induló életük, a baráttal való találkozásuk történetét. A nagytermet korábban még nem tapasztalt…
DUBLINSZKI LUCA AZ ELŐKÉSZÍTŐ KATEGÓRIA ABSZOLÚT BAJNOKA
Optimális esetben hét képzési szinten átjutva, hat-hét évi munkával jut el egy kezdő díjlovas a nyereg alá szoktatott csikójával az előkészítőtől az olimpiai nagydíjig. Az egymásra épülő képzési kategóriák magyar bajnoksága a Championátus, amelyet 127 ló 293 programjával az október 6-a és 8-a között rendeztek most a Nemzeti Lovardában. A bajnokságon többféle rekord is született.…
ELKEZDŐDÖTT A BEHARANGOZOTT ŐSZI ISMERETTERJESZTŐ SOROZAT A VÁCI EGYHÁZMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYBEN
A Váci Egyházművészeti Gyűjtemény jelentős felújítás és átalakítás utáni újranyitásakor elhangzott, hogy a jövőben rendszeresen lesznek itt ismeretterjesztő előadások, s ez a sorozat pénteken el is kezdődött Terdik Szilveszter művészettörténész-muzeológusnak a „Mária szent neve” című, november 12-éig látható időszaki kiállításhoz kapcsolódó érdekfeszítő prezentációjával. A magyarországi szakrális művészet kiemelkedő kutatója „Ábrázolások nyomában – különleges ikonográfiájú Mária-képek”…
EGY ÉVVEL EZELŐTT SIKERÜLT MEGMENTENI AZ INGATLANHIÉNA VÁROSVEZÉREKTŐL A K16 GALÉRIÁT
Vigyázat, a bevezető bekezdésben egy szódával is színültig hazug, csúsztató szöveg következik idézetként a hivatalos városházi honlapról. „Egyéves évfordulóját »gyászolhatja« városunk annak a közfelháborodást kiváltó kormányzati döntés miatti veszteségnek, mely következményeként ingyenesen magánkézbe került a korábban különböző közösségi célokat (könyvtár, kiállítóterem) szolgáló városi épület, a Káptalan utca 16. alatti ingatlan. A váciak közösségi terének városon…
NŐI KÉZILABDA NB I.: TISZTES HELYTÁLLÁS AZ FERENCVÁROSI TC OTTHONÁBAN
A női kézilabda NB I. újabb fordulójában a nemzetközi, európai szinten is a legjobbak közé tartozó Ferencváros otthonában vendégszerepelt a Praktiker-Vác csapata. Az első félidő után némi meglepetésre a papírforma szerint egyértelműen gyengébb erőt képviselő Praktiker-Vác három gólos vezetésével (14:17) vonultak pihenőre a csapatok, aztán a második játékrészben is tisztesen helytálltak a váci lányok, de…
LABDARÚGÁS: FONTOS GYŐZELMET ARATOTT A VVLSE A LIGETI STADIONBAN A PERBÁL ELLEN
A Pest vármegyei első osztályú bajnokság újabb fordulójában házigazdaként lépett pályára a Vác VLSE csapata, a Perbál gárdája jött ellenfélként a ligeti stadionba, és végül üres kézzel távoztak. Tehát a 9. fordulóban megszerezte harmadik győzelmét városunk élcsapata, emellett egy döntetlen és öt vereség az eddigi szereplés mérlege. Legközelebb, október 14-én 15 órai kezdéssel ismét idehaza…
MEGÚJULVA, MEGŐRIZVE – FOLYTATÓDHATOTT AZ EGYEDÜLÁLLÓ, 18. SZÁZAD ELEJÉN KÉSZÜLT ATLAS NOVUS LAPJAINAK RESTAURÁLÁSA
A Váci Egyházmegyei Könyvtár részletes beszámolót tett közzé a gyűjtemény egy ritka kincse, J. B. Homann: Atlas Novusa restaurálásának második üteméről. A Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) támogatásának köszönhetően 2023-ban folytatódhatott Johann Baptist Homann: Atlas Novus-ának restaurálása, újabb 11 térképszelvénnyel. A Váci Egyházmegyei Könyvtár Térképtárában 2020-ban megkezdett rendezési munkák során derült fény a 46 térképszelvényből álló…
EVEZÉS: NAGYSZERŰ VOLT A HANGULAT A VÁC VÁROSI EVEZŐS CLUB IDÉNYZÁRÓ HÁZIVERSENYÉN, NYÍLT NAPJÁN
A város egyik legpatinásabb és egyben leginnovatívabb sportegyesületénél, a Vác Városi Evezős Clubnál már régi hagyomány, hogy a versenyidény végén, ősz elején bográcsos vendéglátással egybekötött háziversenyt rendeznek, ez újabban toborzó nyílt nap is egyben. A remek időjárással kedveskedő szombat délelőttön a klub közösségi média oldalának beszámolója szerint szuper volt a hangulat a Horváth Mihály utcai…
RÖVIDFILM A SZÉKESEGYHÁZ TÖRTÉNELMI LÉPTÉKŰ BELSŐ FESTÉSZETI FELÚJÍTÁSÁNAK UTOLSÓ SIMÍTÁSAIHOZ ÉRVE
A székesegyház történelmi léptékű belső felújításának kezdetekor Marton Zsolt megyéspüspök úgy fogalmazott, hogy nehéz lesz nélkülözni a püspökség széktemplomát, de a felújítás egyrészt elengedhetetlen, másrészt csodás átalakulást eredményezhet – nos, ez a munka festészeti szempontból már az utolsó simításoknál tart. A sajtó munkatársai már láthatták a váci székesegyház freskófelújításának – szinte végleges – eredményét. A…
LELKI ERŐFORRÁSGYŰJTŐ KÖZÖSSÉGET INDÍT A VÁCI EGYHÁZMEGYE ÉS AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA
A Váci Egyházmegye és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola szervezésében 2023. őszén indul, kéthetente péntek esténként a gyászolók lelki erőforrásgyűjtő közössége. Várják azok csatlakozását, akik szerettük elvesztése után nehezebben birkóznak meg a veszteséggel, mint gondolták, vagy nem szeretnének egyedül maradni a fájdalmukkal, esetleg úgy érzik, hogy szeretnének már végre túllenni a szenvedésen, de nem tudják,…