Le kell mondania és távoznia kell a közéletből Matkovich Ilona váci polgármesternek és a jobbikos Fehér Zsoltnak, az Emberi kapcsolatokért felelős bizottság elnökének – szólított fel Imre Zsolt, a váci Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje. A bizottsági elnök olyan visszataszító írást közölt egy szennylapban, amelyben egy 12 éves kislány ellen elkövezett nemi erőszakot vizionált, majd utólag ezt humorosnak minősítve bagatellizálta a művet. A városvezető falazott a jobbikos politikusnak ahelyett, hogy lemondásra szólította volna fel, ezért a helyi ellenzék szerint neki is vállalnia kell a felelősséget – írja a Magyar Nemzet.
Pedofil tartalmú, szexista és nőgyűlölő szennylapot szerkesztett a váci önkormányzat egyik baloldali képviselője, amelyben egy 12 éves kislány megerőszakolását, meggyalázását és megcsonkítását ábrázolták, hogy más beteges, pornográf jellegű tartalomról ne is beszéljünk – mondta Imre Zsolt, a Fidesz–KDNP váci szervezetének polgármesterjelöltje.
Hangsúlyozta, Fehér Zsolt a Jobbik váci önkormányzati és Pest vármegyei képviselője, a baloldali párt helyi elnöke, és a szintén baloldali Matkovich Ilona polgármester vezette váci testület Emberi kapcsolatokért felelős bizottságának elnöki pozícióját is betölti.
A polgármesterjelölt ismertette: a baloldali politikus azt válaszolta a hozzá intézett kérdésekre, hogy ő úgy gondolta, ez vicces, röhögni való tartalom, így nem kell bocsánatot kérnie senkitől sem, amit a mai napig nem is tett meg. – Ez a váci baloldal jelenlegi erkölcsi mércéje, persze a jobboldallal szemben sohasem voltak ennyire megengedők – mutatott rá Imre Zsolt.
Úgy folytatta, hogy az ügy másik szereplője Matkovich Ilona polgármester, aki nem csak polgármesterként és politikusként, hanem nőként és anyaként is hallgatásával asszisztál Fehér Zsolt botrányához, miközben farizeus arccal tüntetget vidáman egy gyermekek védelmére szervezett civil rendezvényen.
Imre Zsolt szerint ez összeférhetetlen a polgármesteri pozícióval és méltatlan ahhoz, ezért felszólították a városvezetőt és Fehér Zsoltot a közéletből való távozásra, de a baloldali politikusok erre nem reagáltak – írja a Magyar Nemzet.
– Nem is csodálkozunk ezen, mert a baloldalon semminek nincs semmilyen következménye – vonta le a következtetést a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje. Hozzáfűzte: Piszkos Fred kapitány „Balmoral” nevű hajója beevezett a váci közélet vizeire, és bíznak benne, hogy ez júniusnál tovább nem marad ott, mert a váciak léket fognak ütni a vízijármű oldalába.
– Egy beteg, aberrált ember ül a váci képviselő-testületben, ezért helyeztek ki óriásplakátokat a város több pontjára és juttatnak el minden váci háztartásba egy, az ügyet bemutató szórólapot, mert a váciaknak meg kell tudni, milyen ember jár köztük – fogalmazott Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke, önkormányzati képviselőjelölt, aki brutálisan durva részleteket osztott meg a Fehér Zsolt főszerkesztésével készült Arbo Nyúz nevű lapból. A sajtótermék címlapján „egy kislány éppen magához nyúl”, de meztelen nők és náci jelképek is vannak rajta.
Kitért arra is, hogy a baloldali Fehér Zsolt kéziratban 2003. február 22-én azt írta: „ma jókedve volt, megfőzte Anikót, akit a múlt héten ismert meg és darabolt fel. Este sétálni indult, az idő borús volt, meg a kis csaj is, akit a polgármesteri hivatal előtt erőszakolt meg. Ezek a mai fiatalok nem tudnak örülni semminek” – olvasható a váci jobbikos bizottsági elnök kéziratában.
A kormánypárti képviselőjelölt hozzáfűzte: ez az „elmebeteg ember” most ebbe a polgármesteri hivatalba jár dolgozni, illetve a szöveg tele van maszturbálással, állatos pornóval és prostituáltakkal. Ezenkívül van egy másik történet egy örömlányról, ami mellett egy kép található „Retek” címmel. Ez Fehér Zsolt nőkhöz való viszonyát fejezi ki Szabó Csaba szerint.
Tudatta továbbá: az esettel kapcsolatban felhívta Gyöngyösi Mártont, a Jobbik elnökét, aki szerint ez az ügy telefonbetyárkodás témája és nem foglalkozik vele addig, amíg komolyabb nem botrány lesz belőle. Ki tudja, hány ilyen beteg ember van most a Jobbik tagjai között? – tette fel a kérdést a képviselőjelölt. Mint mondta, még februárban felhívta Potocskáné Kőrösi Anitát és Z. Kárpát Dánielt, akik teljesen fel voltak háborodva, és elutasították a pedofília minden formáját, de azóta sem történt semmi, ugyanúgy megkapja a havi félmilliós fizetését a Jobbik pártalapítványától. Ez a Jobbik, a baloldali városvezetés és Vác szégyene – jelentette ki Szabó Csaba.
Kárpáti-Kelemen Katalin, a Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselőjelölt édesanyaként és nőként úgy vélekedett: egy olyan embernek, aki ezt a szennylapot képes volt terjeszteni, semmi keresnivalója nincs a közéletben és a városvezetésben. Felháborítja, hogy Fehér Zsolt egy olyan bizottság élén ül, ami az óvodák felett is hatáskört gyakorol, és dönt a gyerekek sorsáról, valamint hogy a polgármester és a jegyző nem folytattak le belső vizsgálatot és távolították el Fehér Zsoltot. – Bízom benne, hogy önként lemond, de előtte bocsánatot kér – fejezte ki a képviselőjelölt.