Még jó, hogy a város(félre)vezetők szennyesét mosó, szerény eredményű munkálkodásukat az egekbe magasztaló, olykor hazug, máskor cinkosan titkolózó-lapító helyi hivatalos média mellett van némi alternatív sajtó is, legújabban megjelenik a Váci Köztér, illetve több évtizedes múltra tekint vissza a Váci Polgár című havilap, amelynek legújabb, márciusi lapszáma ismét rendkívül erős tartalmat kínál az olvasóknak mind publicisztikai, mind ismeretterjesztő vonalon, mind tudósítások vonatkozásában.
Rendkívül szép Pomaházi Rolandnak a város Duna felőli látképét az úgynevezett „kékórában”, az alkonyat és a sötétség határán láttató címlapfotója. Mintha egy nyüzsgő riviérai településen járnánk, de amúgy nem fontos ide sem osztrák kisvárosi, sem semmilyen más importált városideál. Elég (lenne) csak akként csodálni, megbecsülni, szolgálni Vácot, amilyenné a nagy elődök formálták, élükön a városépítő püspökökkel.
A lap két kiemelt főmunkatársa, Szórád Ágnes és Juhász Péter egyaránt kifejti álláspontját a Novák Katalin volt köztársasági elnök lemondásába torkolló pedofil botrányról – de mennyire eltérő előjellel.
Az egyik szerző megfutamodásnak, cserbenhagyásnak értékeli a lemondást, hiányolva a kimerítő indoklást, a háttér megvilágítását, tisztázását, másikuk kifejezi reményét, hogy a volt államfő valamikor még visszatér a politikai életbe, szavai szerint nagyobb szükség lenne rá, mint a baloldal nagy képmutatóira, akik a pedofil ügy kapcsán oly „daliás” harcosok az álszent ítélkezésben, miközben fúrták és folyamatosan gáncsolják a gyermekvédelmi rendelkezések szigorítását.
Szórád Ágnes többek között így fogalmaz: „Most lenne ideje leírni mindazok nevét, tetteit, képmutatását a baloldalon, akik méltatlanok voltak és ma is azok a magyar politikában közéleti feladatot ellátni, de méltatlan lenne ugyanezen az oldalon szólni róluk…”
Nagyon fontos, szembesítő írás Dr. Ványai László „Milyen béke?” című cikke a Márvány-tér sok kérdőjeles felújítása kapcsán. A most hangsúlyosabbá pozicionált szoboregyüttesről szólva a szerző így ír többek között: „Az első transzparensen a béke szó szerepel több nyelven. Ebben önmagában véve semmi különös nincs, azonban történelmi kontextusba helyezve lehull a lepel: a súlyos veszteségekkel terhelt második világháborút követő időszakot békeként határozták meg. A valóság ezzel szemben az, hogy a hidegháború már lényegében a béketárgyalások (1947, Párizs) alatt kialakult és az ebből eredő feszültség az idő előrehaladtával csak fokozódott. A béke hangsúlyozása visszatérő motívum a szocialista retorikában, mivel magukat békeharcosnak hívatták, a szocialista blokkot pedig béketábornak tüntették fel, miközben gőzerővel folyt az értelmetlen fegyverkezés.”
A cikk így zárul: „Vajon fel sem merült a döntéshozókban, hogy vannak emberek, akikben e szobor – finoman szólva – visszatetszést kelt? Egyesek emlékezete ennyire szelektív lenne? Miért próbálják a tényeket elfedni? Történelmi léptékben mérve a marxizmus bűnei a közelmúltban történtek. Minden év február 25-én emlékezünk a kommunizmus százmilliónyi áldozatára. Mind az áldozatok emléke, mind a túlélők emlékezete tiszteletet követel. Torz szemléletű, valótlanságokat állító alkotásnak Vác belvárosában nincs helye. A Somogyi-szobornak megfelelő helye egy szoborpark lenne, ahova a hasonló plasztikákat deponálták, az így felszabaduló helyre pedig egy közmegegyezésen alapuló, egyetlen társadalmi csoportot sem sértő műtárgy kerülhet.”
