Hajh, de büszkék voltunk rá! Olyannyira, hogy beemeltük a fejlécbe is. Ma is ott virít: „Váci Napló Mert mi váciak vagyunk!” Hetykén odacsapva, mintegy orra alá dörgölve mindenkinek: vagyunk mi, Váciak (így nagybetűvel), és vannak a Nem Váciak – értve ez alatt mondjuk e sorok íróját is, aki bár elmesélte, hogy gyermekkora óta hány szálon kötődik a városhoz, és hogy 1999 és 2002 között bizony Váci volt, mégis folyt folyvást felrótták neki: nem Váci, mit pofázik bele abba, mi folyik a városban.
Persze nem volt ez mindig így. A valóban patinás, 1992 óta kiadott Váci Napló fejlécén sokáig az szerepelt, hogy Vác és környékének lapja. Vagy az, hogy Vác és vonzáskörzetének lapja. Vagy csak egyszerűen: Váci Napló. De aztán jött 2019. Az év, amikor átvette a hatalmat Frau Dafke, és a mögötte virágzó szivárvány koalíció. Az év, amikor szájzárat tettek minden önkormányzati dolgozóra. Az év, amikor farba rúgták az éppen felfelé ívelő kulturális életet. És az év, amikor megjelent a Váci Napló fejlécében a mondat: Mert mi váciak vagyunk!
Szóval volt ez a fennhéjázó kivagyi váciság egyrészt, és vele párhuzamosan lett a városnak egy balliberális újságíró polgármestere, aki hozta magával egész kapcsolatrendszerét. Így lehetett az egykor híres(ebb) Vicsek Ferencből (Nem Váci) állandó kérdező Matkovich Ilona nagyinterjúiban, és így landolhat mind a mai napig minden országosnak szánt infó a polgármesteri hivatalból egyenesen a Magyar Narancs szerkesztőségében. Amivel nem is lenne gond. Ha nem dörgölték volna például a Vác Online szerkesztőségének orra alá, hogy annak szerkesztőségi címe akkortájt épp Nagymaroson volt. Épp mint most a Váci Naplóé.
Igaz, az impresszumban szemérmesen csak annyi áll, hogy kiadja a Proxa Kft. De csak egy guglikeresésnyire az infó: a kiadó cég székhelye bizony Nagymaroson van. Hát így vagyunk mi váciak ugye. És tévedés ne essék: nem öröm, hogy visszanyalt a fagyi. Inkább egyfajta szomorúsággal, vegyes keserűséggel írjuk le: lehetne ez másként is. Sőt, volt is. Mert a Váci Napló általam is tisztelt egykori főszerkesztőjével, Furucz Zolival (béke poraira) egy tartalmas és jó vitát folytattam annak idején a váci színház ügyében a nyilvánosság előtt.
De már a másik egykori kollégával, az azóta Polgármester Asszonnyal ez már a kezdet kezdetén zátonyra futott. Már többször felidéztem: a megválasztása utáni legelső képviselő-testületi ülésen személyesen invitáltam meg őt egy kávéra, mert azt gondoltam, ha másként látjuk is a világot, érdemes beszélgetni róla. (Ezt ma is így gondolom egyébként). Sajnos Polgármester Asszony akkor (Kiss Zsolt alpolgármester úr rá a tanú), visszautasított. Ez van. Lehet, hogy az volt a baj, hogy nem vagyok Váci?