Veszélyeztette volna a főváros vonzáskörzetében élők vízellátását, ha a főpolgármester felmondja az agglomerációs településeket érintő vízátadási szerződéseket – mondta az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
V. Németh Zsolt zsarolásnak nevezte Karácsony Gergely döntését, amellyel szerinte szintet lépett a rezsivita az ellenzékkel. A kormány továbbra is fenntartaná a csökkentett díjakat, és úgy gondolja, hogy a víz „nem csupán egy termék a sok közül.”A hozzáférés az egészséges ivóvízhez alapjog, senkit nem lehet ettől megfosztani. Budapest körül tucatnyi település ellátását biztosítja a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., amely a Fővárosi Vízművek Zrt.-től kap vizet.
A szerződések felmondása ezt az állapotot veszélyeztette volna, a kormány ezért döntött úgy, hogy a jogszabály-módosítással megakadályozza a főpolgármester kezdeményezését – tette hozzá.
Változtatásra azért is szükség van, mert a nem lakossági felhasználók országszerte több mint kilencszázféle vízdíjat fizetnek, a legalacsonyabb és legmagasabb között negyvenkilencszeres a különbség – hangsúlyozta az államtitkár.