MÁR TÖBB MINT EGY ÉVE TART AZ ELHANYAGOLT KÖRZET HARCA MATKOVICHÉKKAL SZEMBEN

Több mint egy éve, tavaly júniusban kezdődött a Kőhíd utcai lakók szélmalomharca Matkovich Ilona polgármesterrel és fiával Pajor Dániellel, akinek a cége, a Geo-Art Team Kft. luxuslakóparkot épít a korábban békés, a város zajától elszigetelt családi lakóövezetben.

A lakók szerint az építkezés teljesen élhetetlenné teszi a környéket.
A lakóközösség érdekeit képviselő Hájas Attila szerint nagyon megnövekedett a balesetveszély az utcában, amióta elkezdődött az építkezés, a beígért balesetmegelőzési intézkedésekből pedig eddig nem valósult meg semmi.
A balliberális városvezetés egyébként is elhanyagolja a Kőhíd utcát. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a lakók nyírták le a füvet a játszótéren, hogy a gyerekek biztonságban legyenek a kullancsszezonban. Emellett a polgármester fiának építkezésétől nem messze, a garázssoroknál is az itt élők nyírták le a gazt és a parlagfüvet.
 
Hájas Attila szerint az új beköltözőket már nem fogja olyan idilli környezet fogadni, mint amilyenre korábban számítottak. Az építkezés miatt ugyanis fákat vágtak ki, a lakóparktól nem messze pedig illegális szemétlerakó működik a régi lőtér területén, ahol korábban a Váci Városfejlesztő Kft. egyik autója rakodott le hulladékot.

Hájas Attila emlékeztetett arra is, hogy a Kőhíd utca után a Paduc utcát vette célba a polgármester fia. Pajor Dániel cége egy 82 lakásos társasházat tervez építeni a város déli részén.

A témában készült riportunkat a facebook-oldalunkon nézhetik meg.