Pénteken átadták az új Ipoly–hidat Ipolydamásd és Helemba között. A hídavató után Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere exkluzív interjút adott lapunk számára.
VO: Legutóbb az alapkőletétel alkalmából nyilatkozott a VácOnline-nak. Akkoriban nagy örömmel adta hírül olvasóinknak, hogy Szlovákia és Magyarország között sorra készülnek hidak, kerékpárutak, kompok tervei. Ma pedig Peter Dovhun szlovák gazdasági miniszterrel átadták az ipolydamásdi Károly Róbert hidat. A hídépítés talán az emberi nem egyik legemelkedettebb tevékenysége, így nem véletlen az, hogy a hidakat valakiről elnevezik, és az sem mindegy, hogy kiről kapják a nevüket. Károly Róbert király uralkodása idején először említik az oklevelek „Damas” település nevét, a nemzet egészének emlékezetében pedig úgy él az uralkodó, mint akinek kezdeményezésére 1335-ben rendezték meg azt a diplomáciai találkozót, amely után három közép-európai ország között szövetség és kereskedelmi együttműködés jött létre. E majd’ hétszáz évvel ezelőtti Visegrádi Találkozó nyomán ma újra épül a közben kibővült szövetség – mondhatnánk úgy is: egy új „híd” – immáron V4-ek néven. Ma e „konstrukciós munkák” aktív részese Magyarország, annak miniszterelnöke és az Ön által vezetett külügyi tárca. Ezért kérdéseink az Ön feladatkörébe tartozó további „hídépítési” munkálatokra vonatkoznak.
E gazdag múltú térség szívében, az átadás ünnepi pillanatai után hogy látja, milyen változásokat hozhat a szlovákiai Nyitra és a magyar Pest vármegye polgárai számára a ma átadott Károly Róbert híd megépülte? Várható-e még a térség közel-távolában további, ezekhez hasonló projekt megvalósulása, amik az északi szomszédunkkal még tovább fejleszthetik a kapcsolatokat?
– Stratégiailag kiemelt feladatunk, hogy a magyar-szlovák határon minél több átkelési pontot létesítsünk. Egész egyszerűen azért, mert a határ két oldalán baráti és családi közösségek élnek. Lehetetlen számukra úgy a kapcsolattartás, hogyha a határ nem átjárható, és ugyanígy a gazdaság szempontjából is hatalmas korlátozó tényezőt jelent egy-egy átjárhatatlan határ. Amikor mi kormányra kerültünk, akkor még csak 22 átkelőhely volt a két ország között. Ezek száma ma – a Károly Róbert híd átadásával harminchétre nőtt, és még az idei esztendőben átadunk három átkelőt: két Ipoly-hidat, az egyiket Őrhalomnál, a másikat Drégelypalánknál, valamint megnyitunk egy utat Szlovákia felé az ország keleti felében, Nagyrozvágynál.
Az idei év végére 40 lesz az átkelőhelyek száma a közútiakkal együtt. Mivel tizenhárom éve 22-ről indultunk, így azt hiszem, ez egy elég jó teljesítménynek nevezhető. Damásd környékén a Károly Róbert híddal egy méltatlan állapotot szüntettünk meg, hiszen itt 24 kilométert kellett autóznia annak, aki Ipolydamásdról Helembára szeretett volna eljutni. Az itteni útviszonyok, meg a határátkelések miatt nagyjából ez olyan fél órás időtartamot vett igénybe. Ehhez képest a két település légvonalban csak egy kilométerre van egymástól! Úgyhogy most a 24 kilométeres út 1 kilométerre csökkent, a fél óra pedig 2 percre. Ez a híd elsődleges jelentősége, ami a helyi közösségek szempontjából felbecsülhetetlen. Azon dolgozunk majd, hogyha ezt a következő három átkelőt is átadjuk, akkor azt még továbbiak is kövessék.
VO: Remélhetően a szlovák nemzettel való további békés, alkotó közös együttéléshez is hozzájárulhat e híd elkészülte… Hogyan épülnek a további gazdasági, politikai, szellemi „hidak” a V4-ek országai között? A sajtóhírek alapján úgy tűnik, mintha a brüsszeli baloldal manapság abban lenne érdekelt, hogy ezek a „hidak” az országaink között a jövőben járhatatlanná váljanak. Hogy látja ezt a helyzetet?
– Nyugat-Európa mindig is ellenérdekelt volt a Visegrádi Együttműködés sikerében. Egészen egyszerűen azért, mert ha volt egy erős közép-európai hang, akkor az a nyugat-európai érdekérvényesítést mindig nehezítette. Ezért soha nem esett jól nekik, hogyha a V4 erős volt. Éppen ezért Nyugat-Európából hosszú időn keresztül mindent megpróbáltak megtenni annak érdekében, hogy a Visegrádi Csoportot felrobbantsák. Folyamatosan voltak ilyen kísérletek, de az a helyzet, hogy a Visegrádi Csoport azért maradt együtt, mert az Európai Unión belül így, négyen együtt sokkal komolyabb érdekérvényesítő erővel rendelkezünk, mint külön-külön. Például a kötelező betelepítési kvótákat is így, négyen együtt tudtuk megakadályozni, és számos ügyben tudtunk úgy összekapaszkodni, hogy a nemzeti érdekeinket érvényesíteni tudtuk, míg ez egyesével nem sikerülhetett volna.
A visegrádi csoport azért is volt mindig nagyon erős, mert mindig csak azokra az ügyekre koncentráltunk, amelyek a közös érdekeinket jelenítették meg. Tudomásul vettük, hogy mivel négy különböző ország vagyunk, ezért különbözőképpen látunk bizonyos dolgokat, és nem erőltettük a közös álláspontot ott, ahol világos volt, hogy nem lesz közös álláspontunk. Tiszteletben tartottuk egymás különböző álláspontjait, és csak azokra a területekre koncentráltunk, ahol viszont az együttműködésnek a hasznait mind ki tudtuk aknázni. Ez mindig is így volt, és most is így van.
Van kétségtelenül most egy olyan ügy – ez az Ukrajnában zajló háború –, ahol a háború lezárása szempontjából, a béke szempontjából más megközelítést alkalmazunk. Ez most nyilvánvalóan sokkal látványosabb annál, mint az eddigi ügyeink, ezért is kaptak az elmúlt időszakban újabb erőre azok, akik a Visegrádi Csoport felrobbantásával foglalatoskodtak, akik ellenérdekeltek a V4-ek működésében, de nem kell kongatni a vészharangot! Tehát még mindig sokkal-sokkal több ügy van a közös érdekek mentén, mint amennyi adott esetben szétválaszt vagy elválaszt minket, úgyhogy a Visegrádi Csoport továbbra is erős.
VO.:- Ez megnyugtatóan hangzik, hiszen mint a magyarok többségét, úgy e vidék polgárait is aggodalommal töltik el a háborús hírek… Az orosz erőket ellátó legfontosabb Krím-félszigeti hídon nemrégiben tragikus robbantás történt. Úgy tűnik, hogy ez az orosz-ukrán katonai összeütközés további felerősödéséhez vezethet. A vilniusi NATO-konferencia után hogy látja, hazánk eddigi elkötelezettsége a béke iránt, béketörekvései hozzá tudnak-e járulni a fegyverek elcsendesedéséhez? Szeretnénk itt, a háború szomszédságában álló hazánk polgáraiként valamilyen reményt látni arra, hogy épüljön híd a közeljövőben a két testvérnemzet között!
– Szerintem minden egyes ilyen eset: a krími híd elleni, az Odessza elleni támadások, a gát felrobbantása, hatalmas, több száz négyzetkilométernyi területek aláaknázása, napi értelmetlen emberhalálok, ezek mind-mind azt mutatják, hogy minél előbb véget kell vetni ennek a háborúnak. Ha már tegnap vége lett volna a háborúnak, akkor kevesebben haltak volna meg, ha csak holnap lesz vége, akkor többen fognak meghalni. Ha tegnap vége lett volna, kevesebb károkozás történt volna, ha holnap lesz vége, akkor több károkozás lesz. Valószínűleg mindenki ugyanazt gondolja: a háború rossz, a háború brutális, a háborúban emberek halnak meg, a háborút el kell ítélni. Itt lenne tehát az idő, hogy arról beszéljünk, hogy miképpen lesz vége! Végre erről kellene beszélni, és mi magyarok ezt tesszük következetesen, több okból is. Egyrészt ott él 150 ezer magyar, akik közül sokakat besoroznak, őket gyakorlatilag a halálba küldik. És mi nem akarunk több emberhalált, se magyarét, se másét.
Gondoljunk bele a pusztítás naponta növekvő mértékébe! Valakinek mindezt majd újra kell építeni. És nemcsak az a gond, hogy ez rengeteg pénzbe fog kerülni, hanem évtizedeket vesz majd el az az ukrán emberek életéből. Tehát véget kellene ennek vetni!
A helyzet sajnálatosan most az, hogy Európában háborús pszichózis ütötte fel a fejét. Itt, Európában a nyilvánosság, a média és a politika világa azt sugalmazza, hogy mindenki a háború pártján áll, de ez nem így van! A valós helyzet az, hogy a többség igenis a háború végét akarja. Például nem értik az afrikai országok, hogy nekik miért kell megfizetni a háború árát, ahogy ezt mi sem értjük. Nekünk e harchoz nincs semmi közünk, bár közel vagyunk, de semmi közünk nincs hozzá. Most azok, akik több ezer kilométerre vannak, és mégis fizetik a háború árát, nyilvánvalóan jogosan háborodnak fel, hogy miért nem vetünk már ennek véget. Nagyon furcsa, hogy mi innen az Európai Unióból általában arra szólítunk fel messze tőlünk lévő fegyveres konfliktusokban állókat, hogy törekedjenek végre a békés megoldásra, úgy rendezzék egymás között a vitás ügyeiket, üljenek le a tárgyalóasztalokhoz. Íme, most itt van a háború a szomszédban, és Európa mégis arra biztat, hogy harcoljanak. Hát, ez azért mégiscsak több a soknál.
VO: Tehát reménykedhetünk abban, hogy a békepártiak hangja felerősödhet a világban, a magyarok békevágya beteljesülhet?
– Igen, a globális többség teljesen egyértelműen ezt az álláspontot képviseli, csak ezt itt, Európában, valamint a transzatlanti közösségben még próbálják eltagadni a nyilvánosság előtt.
VO: Orbán Viktor idei tusványosi beszédének talán egyik legemlékezetesebb gondolata az volt, amikor a világ vitathatatlanul bekövetkezett „kétnapúságáról” beszélt. Hazánknak a történelme során már sokszor kellett „kompországként” viselkednie, ha érdekeit akarta érvényesíteni. Magyarország polgári kormánya, éppen az Ön által vezetett külügyi tárca alatt – szinte a megválasztásának első pillanatától kezdve – „hidat” kezdett építeni egyaránt a „Keleti Nap” és „Nyugati Nap” világai között. Melyek e „hídépítések” legfontosabb eddigi eredményei, miképpen látja, e téren melyek lesznek a legközelebbi feladatok?
– Magyarország a keleti és nyugati gazdaság, a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjává vált. És ez egyféle életbiztosítás is számunkra. Ez a biztosítéka annak, hogy a magyar gazdaságot növekedési pályán lehessen tartani, és ez a biztosíték számunkra arra, hogy a világgazdaság új korszakának egy kulcsországa lehessünk, kihagyhatatlanok a világgazdaság legfontosabb folyamataiból.
Miről van szó? A világgazdaság jövőjét az autóipar átalakulása határozza meg. Forradalmi változás történt: az autóipar átállt elektromos alapokra. Az elektromos átállás kapcsán létrejött egy olyan sikeresnek induló kelet-nyugati együttműködés, amelyben a nyugati vállalatok kiváló elektromos autókat gyártanak, a keleti vállalatok pedig kiváló akkumulátorokat. Ez a munkamegosztás pedig Magyarország területén válik valóra, hiszen a nagy nyugati (zömében német) autógyártó vállalatok ide vonzzák a nagy keleti, kínai és koreai akkumulátorgyártó vállalatokat. Ma Magyarország lett azon három ország egyike a világon, ahol a három német prémium autómárka jelen van, és a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártójából pedig öt elkötelezte magát. Világosan megmutatjuk, hogy igenis van civilizált kelet-nyugati együttműködés, és hogyha van civilizált kelet-nyugati együttműködés, akkor abból haszna származhat mindenkinek. Hogyha a kelet-nyugat nem képes egymással együttműködni, abból csak baj származhat, sajnos ezt mi, közép-európaiak jól megtanultuk a történelemből.
VO: Ez gazdasági egyszeregynek tűnik, de halljuk, hogy hazánkban nagyon sokan az akkumulátorgyárak telepítése ellen dolgoznak…
– Igen, sajnos minden jónak mindig is voltak ellenzői…
VO: Közösségi oldala tanúsága szerint egy-egy hosszú útjairól hazatérve a családjával sokszor szokott időt szakítani arra, hogy a Dunakanyarban kerékpározzon, kiránduljon. Megerősíti-e vissza-visszatérő vendégünkként, hogy időről-időre szélesedik e táj turisztikai kínálata?
– Igen, határozottan igen. A Dunakanyar immár végérvényesen felkerült az ország turisztikai térképére. Szerintem ez az ország legszebb térsége! Nyilvánvalóan elfogult az álláspontom, így elfogadom azok véleményét is, akik egy más térséget mondanak annak. Hála Istennek, hogy ilyen szép országban élünk, hogy számos „legszebb pontja” van hazánknak, amiből az egyik egészen bizonyosan a Dunakanyar. Ha az ember bringára pattan Budapesten vagy Dunakeszin éppen, és elteker Szobig, akkor erről meggyőződhet. És most már hál’ Istennek nem ér véget Szobnál a bringa élmény, hanem Ipolydamásdig is el lehet jönni, sőt, immár át lehet menni Helembára is! Most azon dolgozunk, hogy innen északi irányba is tovább folytassuk a kerékpárutat, hogy Budapestről már ne csak Szobig, hanem az Ipoly mentén is végig lehessen karikázni.
VO: Sok szeretettel köszöntjük Önt akkor máskor is e történelmi tájon, Vácon, ahol Szent Lászlónak egy csodaszarvas mutatta meg, hol építsen templomot, Visegrádon, amely épp idén, és szemben vele Nagymaroson, amely a jövő évben ünnepelheti várossá nyilvánításának 700. évfordulóját, egészen a damásdi Károly Róbert koráig visszatekintő várig, és a majd’ 600 esztendővel ezelőtt épített, első helembai hídig és tovább… Ezen a kerékpárúton egész biztosan mindig békevágyó magyarok fognak majd integetni…
