Szigorú, méltóságteljes arcok néznek le a váci palota faláról: egykori püspökök portréit fürkészem, amíg Beer Miklósra várok. Nem kell sokat, pontosan érkezik, s ha nem ismernénk, akkor is szembeötlő: szeretet-teljes közvetlenségében nyoma sincs az elődök szigorúságának, távolságtartásának.
– Beer Miklós: Az egyházi rend szerint már egy éve nyugdíjban kellene lennem, most, 76 évesen ez meg is valósul. – kezdi Püspök Atya a beszélgetést. – Vácról indultam – és ide kerültem vissza! Hazajöttem 2003-ban, amikor átvettem püspöki kinevezésemet. Az azóta eltelt 16 év egy ilyen pillanatban, nyugalomba vonulásomkor értékelésre késztet: mire jutottam emberi kapcsolataimban, s mire a hivatásomban, egyházi vezetőként? Szerencsésnek mondhatom magam, mert a Váci Egyházmegyéhez tartozó több mint 360 település polgármestereivel, iskolaigazgatóival, felelős vezetőivel és sok-sok hívemmel alakult ki szeretetteljes kapcsolat, sokakkal őszinte barátság. Egyházi vezetőként viszont megtapasztaltam: olyan sebességgel változik a világ is, az egyházunk is, hogy folyamatosan kell a felmerülő kihívásokra jól reagálnunk úgy, hogy semmiféle recept, vagy bevált módszer nem áll rendelkezésünkre. Pedig a megváltozott viszonyok sürgetik a belső átalakulást is! Ez alatt a 16 év alatt szembe kellett néznem azzal, hogy a papság létszáma negyedével csökkent. Ez a tény generált egy sor szervezeti feladatot: hol, milyen plébániáról hová melyik faluba csoportosítsunk át „erőket”, hogy a keresztelőtől a szentmisék bemutatásán át a temetésig ott legyen az egyház a hívek mellett. Ugyanakkor egyfajta gondoskodást is megtapasztaltunk: miközben a papság létszáma közel 50 fővel csökkent, majdnem 300 világi munkatársra találtunk. Ők a nem-papi feladatok ellátásában oroszlánrészt vállaltak: több mint 30 iskolánkban, a szociális intézményeinkben, a házi gondozói szolgálatunkban, a drog-prevenciós tevékenységünkben, a Karitász munkájában rengetek segítséget kapunk tőlük.
– VácOnline: A Váci Egyház Megye és a Magyar Katolikus Egyház gondjain túl lát-e, érzékel-e veszélyt a világban az egész keresztény közösséget illetően?
– Beer Miklós: A nagy világegyházak között a keresztény egyházak komoly támadásokat szenvednek el, miközben a belső erózió is gyengíti őket. Érthetetlen, agresszív gyűlölet jelenik meg velünk szemben. Defurcsa módon ennek pozitív hatásai is vannak: megerősödött a kereszténység egyházai között az egymást támogató párbeszéd! Óriási előrelépésnek tartom, hogy a protestáns és ortodox testvéreinkkel egyre tisztulóbb, egyre erősödő kapcsolat alakul ki. Másfelől, – miközben nagyon fáj a fanatikusok által elkövetett merényletek okozta rengeteg szenvedés – , azon közben a világvallásokkal való kapcsolatunk is egyre javul. Egyre nagyobb reményt ad, hogy megtapasztalhatjuk a párbeszéd kultúráját.
Tudomásul kell vennünk, hogy kénytelenek vagyunk együtt élni a világban, az országban más vallású, másként gondolkozó emberekkel. Én azt látom, és azt tartom nagyon reményteljesnek, hogy a „nagy bajok”, az ökológiai problémák, klímaváltozás, a népvándorlás – közelebb hoznak minket egymáshoz. A vallásközi párbeszédben inkább a megbékélés reménységét látom, mintsem a más gondolkodású emberek jelenlétében rejlő veszélyeket.
– VácOnline: Mint az éppen nyugállományba vonuló, sokat látott és tapasztalt lelkipásztor érzékeli-e az isteni gondoskodást ebben a kiélezett világban, amiről hajlamosak vagyunk úgy vélekedni: Isten magunkra hagyott, de legalábbis komoly megpróbáltatások elé állít bennünket?
– Beer Miklós: Én a bajt abban látom, hogy nem merjük az Úristenre bízni az egyházunk jövőjét. Mi, akik többé –kevésbé aktívan és elkötelezetten éljük hívő életünket, túlságosan a saját elképzeléseinkhez akarunk ragaszkodni, és megijedünk, amikor észrevesszük, hogy a világ elmegy mellettünk. Elveszítjük a kapcsolatunkat az emberekkel, világgal, a valósággal…de ez nem azt jelenti, hogy az Úristen elengedi a kezünket! Azt kellene meglátnunk és abban kellene erősen hinnünk, hogy az Úristen vezet bennünket, a jó irányt mutatja meg nekünk, ahol óriási lehetőségek várnak ránk! Ferenc pápa elhíresült mondását idézném ide: „Mért estek kétségbe? Hát nem halljátok, hogy Jézus kopogtat az ajtón? De belülről!!! Hogy nyissátok ki végre az ajtót, és szívjátok magatokba a friss levegőt!”
– VácOnline: Tehát nyugodtan legyünk optimisták? Csak magunk állítunk magunknak akadályokat? Ön lát-e azért olyan jelenségeket, ami aggodalomra adhat okot – amire azt mondják az emberek: nagyon bolond ez a világ?
– Beer Miklós: Minden képzeletet felülmúló sebességgel változik a világ… a technikai újdonságok, a digitális korszak termékei komfortosabbá teszik életünket, de közben az emberi kapcsolatainkat elhanyagoljuk, elsekélyesedik a családi, és párkapcsolati életünk…az emberek könnyebben válnak egymás iránt lekezelővé, tiszteletlenné , megbotránkoztatóvá sőt gyűlölködővé. Átrendeződnek a hangsúlyok: nem a szellemi dolgok, hanem a minél nagyobb, minél drágább, minél újabb termékek megszerzése kezd rangot jelenteni. Hogy hogyan lehet ebből a zsákutcából kikeveredni? Legyen erőnk arra, hogy félretesszük ezeket a csodaeszközöket, és újra elkezdünk egymással beszélgetni! Meg fogunk lepődni azon, hogy mennyi érték, és mennyi szépség tárul fel előttünk! A másik recept maga a jézusi tanítás: „törd meg kenyered, adj belőle az éhezőnek, oszd meg ruhádat a rongyoskodóval…” Azt is mondta: „szegények mindig lesznek veletek!” Én azzal egészítem ki: betegek mindig lesznek veletek, árva gyerekek mindig rászorulnak a gondoskodásra, munkanélküli, kétségbeesett, nehéz sorsú vagy éppen fogyatékos emberek mindig keresik majd a reményt. Ha őket észrevesszük, akkor esélyünk lesz a szabadulásra. Az együttérzés, a szolidaritás tud bennünket kiszakítani ebből a mai világot fojtogató önpusztító folyamatból!
– VácOnine: Püspök Atya nemcsak beszél erről, de tesz is, tenni is készül. Mert úgy hírlik: nagy tervei vannak, és segítőket keres a megvalósításhoz.
– Beer Miklós: Öreg, nyugdíjas püspökként hozzám hasonló nyugdíjas, megállapodott, lelkes segítőtársakat keresek ahhoz, hogy a társadalom sebeit megpróbáljuk gyógyítgatni. Mennyi, de mennyi energiát és pénzt pocsékolunk arra, hogy egzotikus helyeken, külföldön nyaraljunk, minél fényesebb házban lakjunk, nagy és drága autókon suhanjunk… Pedig felhasználhatnánk a szabadidőnket arra is, hogy magányos, egyedül élő embereket látogassunk, a családunkat látogassuk (!), betegek, öregek ágya mellé üljünk… de említhetném a hajléktalanok lélekölő helyzetét vagy a cigányságot! Sokan nem tudják, de mindenkinek tudni kell róla: az elmúlt tanévben beiskolázott 6 éves gyerekek közül minden harmadik cigány származású volt! Ők itt élnek és itt fognak élni velünk. Ezt nem lehet kikerülni és nem figyelembe venni! Együtt kell közösen valamire jutnunk egymással! Miközben az anyagiak élvezésével csapjuk be magunkat, a feladat, a tennivalók sokasága itt tornyosul előttünk. Ezt az utat szeretném nyugdíjasként bejárni, s vinnék minél több embert magammal. – (Halmi)
