váci Jobbik

Hogy egy minden lehetséges módon meghirdetett, kiplakátolt nyilvános politikai eseményt ki, milyen szögből kíván fotózni, az bizony egy demokratikus világban szíve joga bárkinek. Ám a váci szivárványos önkormányzati csapat egyes tagjainak a jelek szerint bajuk van ezzel is a nyilvánosság kapcsán. Legalábbis ez olvasható ki egy olyan, személyeskedéstől sem mentes bejegyzésből, amely Inotay Gergely alpolgármester legutóbbi, balliberális előválasztási standolásának láttatását teszi szóvá, nehezményezve, hogyan készülhettek bizonyos fotók. Nos, a magunk részéről ezúton is üzenjük a csapatnak, különösen Tótváradi-Nagy Bencének: „Demokrata az, aki nem fél”, hozzátéve (szintén Bibót idézve) azt is, hogy … „aki nem félemlít meg másokat.” Hát, képviselő urak-hölgyek,…

Tovább

Sajnálatosan/örvendetesen annyi témát adnak a szivárványkoalíció „komolykodó” politikusai, hogy meglehetős lemaradásban vagyunk az általuk feldobott politikai labdák leütésével. Így ezúttal némi késéssel tudjuk csak elmondani Önöknek, hogy Fehér Zsolt egy májusi posztjában a körzetéért való látszólagos ügybuzgalma közepette, a keresztény tanokban való súlyos járatlanságának tanújeleként nem egy kicsit, de nagyon  összekeverte az adventet a pünkösddel. A nemzeti oldalon állók hitét gyakran megkérdőjelező „mélykeresztény-mélymagyar” férfiú imigyen tett tehát nyílt színen hitvallást. E posztból sokaknak tűpontosan kiviláglik, a jobbikos-ballikos képviselőnek ezúttal tavasszal volt az adventje. E kijelentés teológia-politikai üzenetéből viszont jól érzékelhetővé válhatott mindenki számára, hogy hamarosan főnökükkel, Ferenccel együtt mennek majd…

Tovább

A napokban a Váci Élet csoportba egy megrendítő képösszeállítás került ki a szerencsétlen váci drogosok legutóbbi hétvégéjéről. Lassan talán minden helybéli számára ismeretessé vált az, hogy immár pár hónapja „beállt zombik” sokasága lepte el a belvárosunkat. Manapság a szintetikus pszichedelikus szerek következtében élőhalottakká válók sokasága kóborol a városunk központjában, kéreget, valamint némelyikük komoly félelmet kelt a belvárban. Nemrégiben a Váci Világban jelent meg az, hogy van például egy férfi, aki minden arra járót leköpköd… Vác lakói nyilvánvalóan nem kérnek ebből! Tótváradi-Nagy Bence a Szociális Szolgáltatások Háza intézményének március elsejétől a szociális és egészségügyi vezető szervezője így nyilatkozott erről a jelenségről: …

Tovább

Vácon is és országosan is a Jobbik – a többi baloldali párttal együtt – azzal kampányolt, hogy a kilakoltatásokat le kell állítani. Vácon hatalomba kerülve azonban több tucat kilakoltatást indítottak el. Álszentségüket jól mutatja, hogy nem „kilakoltatás”-nak, hanem „tulajdonosi jogokkal élés”-nek nevezik. Fehér Zsolt, a Jobbik váci önkormányzati képviselője és bizottsági elnöke lassan egy éve hangoztatja, hogy számára nem ördögtől való a kilakoltatások elindítása, végrehajtása, amennyiben a helyzet úgy kívánja. Fehér Zsolt először tavaly februárban nyilatkozott arról, hogy ha úgy van, élnek a kilakoltatás eszközével. Sőt, a jobbikos váci képviselő úgy fogalmazott a váci városi ESTV Nagyító c. műsorában az…

Tovább

Egyik olvasónk tett közzé a Facebook-on egy állásfoglalást, amelyet Fehér Zsolt, a Jobbik váci elnöke írt a tagságnak 2018 decemberében. Az írás stílusa szerint bő két évvel ezelőtt még valamennyire emlékezett a Jobbik eredeti elveire, talán ez az állásfoglalás megírása lehetett egy fontos szög az egykor konzervatív párt koporsójába. Idézzük: „..arra jutottunk, hogy orr befogva is, de csatlakozunk a váci tüntetéshez.” A váci Jobbik állásfoglalásának előzményei közé tartozik, hogy a Jobbik által hirdetett kormányváltó hangulat 2018 áprilisában a Fidesz-KDNP harmadik kétharmadához vezetett. Ennek helyi aspektusa, hogy a magát a váci körzet „legesélyesebb ellenzéki jelöltje”-ként definiáló Fehér Zsolt szűk 26%-ot kapott…

Tovább

Megdöbbentő, hogy mindig van lejjebb. Ezúttal történetesen a váci Jobbik a vakcinaoltás elleni fake news kampánya érte el a kórozsi szint legalját. Az álhírgyártó balliberálisok ahelyett, hogy segítenék a járvány leküzdését, inkább megint az álhírgyártással és az ijesztgetéssel foglalkoznak. Fehér Zsolt legutóbb a leghelyesebbnek azt találta, hogy azzal hívja fel magára megcsappant népszerűsége miatt a figyelmet, hogy a világjárvány leküzdésére a legmagasabb szintű orvostudomány által létrehozott vakcinaoltást egy életveszélyes hazárdjátékhoz, az orosz ruletthez, felelőtlen pisztolylövéshez hasonlította…  Tényleg nincs már az a szint, ami alá nem tud lesüllyedni ez a politikai oldal? Egy szakmán kívüli, az orvostudományban, a virológiában járatlan politikus…

Tovább

Fehér Zsolt Álmok és valóság címmel egy gúnyolódó kép kíséretében december 4-én, a közösségi oldalán megjelentetett egy „esszét”, benne annak a reményének adott hangot, hogy a lengyel-magyar tandemet december 10-én jól elkaszálja majd az Európai Unió. Posztjában annak drukkolt, hogy Orbán végképp pórul járjon a hazánk érdekét képviselő tárgyalásokon. A Matkovich-Fehér párossal ellentétben lapunk nem érzi magát feljogosítva, hogy világpolitikai kérdéseket hozzon be a váci közéletbe, de amiért szóra érdemes mégis ez a „tanulmány”, az maga a jobbikos szerző, aki önszántából engedett betekintést a saját és vélhetően pártja és szövetségesei gondolkodásmódjába, egyúttal emlékeztetett mindenkit arra, hogy miképpen képes ízekre törni…

Tovább

E képen az Összefogás három váci jobbikos képviselője látható, amikor még nem azok voltak, akik ma már oly méltónak bizonyulnak a szociálliberális önkormányzat acélkeménységű elveihez. Kászonyi, Fehér és Tóthváradi-Nagy Nyirő József fotója előtt szelfiznek akkor, amikor még nem a Farkasházy méltatta Hofi Géza Horthy-paródiát propagálták. A képaláírás lehetne: nyilas eszméktől a momentumos szélsőbalig. Gyurcsány Ferenc december 6-án megjelent „dolgozatának” első mondata így hangzik: „1. Az ellenzék világképe egységes.” Az Őszödi Rétor ebben az írásában is világossá tette, ha bárkinek kétsége lenne: az „ellenzék világképe egységes”, tehát a hozzá gravitáló Jobbik sem kivétel ez alól. A nemrégiben készült Nyirő József fotótól…

Tovább

A valódi indok talán az lehet, hogy a hashtag-et nem lehet felállítani a márványtéren, a kettős kereszten meg furcsán mutatnának az elvtársak pártlogói. A Jobbik végleg elvesztette az arcát.  2019. decemberében így ömlengett a váci lakájmédia a Jobbik adventi (kettős)kereszt állításáról: „Vasárnap este szokásos adventi keresztállítását tartotta a Jobbik váci szervezete. A korábbi alkalmakhoz képest most jóval többen jöttek a Szent István térre, hogy megünnepeljék az advent kezdetét. (…) Fehér Zsolt képviselő arról beszélt, hogy 2006 óta tartják figyelemfelkeltő akciójukat, hogy emlékeztessék az erre járókat a karácsony eredeti tartalmára…” Ilyen, amikor a szeretetpolitizálás elönti egy jobbikos szívét Most nem áll…

Tovább