OLVASÓI NYÍLT LEVÉL: MOLNÁR NÁNDOR ÁLL-E BÁRMIFÉLE URAMBÁTYÁM VISZONYBAN A GARÁZSÉPÍTÉS TANULMÁNYTERVÉT ELKÉSZÍTTETŐ SZEMÉLYEKKEL?

OLVASÓI NYÍLT LEVÉL: MOLNÁR NÁNDOR ÁLL-E BÁRMIFÉLE URAMBÁTYÁM VISZONYBAN A GARÁZSÉPÍTÉS TANULMÁNYTERVÉT ELKÉSZÍTTETŐ SZEMÉLYEKKEL?

Az Újhegyi út, a Fácán utca, a Sirály utca és a Harkály utca tömbbelsőjében élők illetve ingatlan tulajdonosok véleményének megkérdezése, álláspontjuk meghallgatása nélkül hozna újra döntést a testület. A június 22-i ülésen már egy erős határozatot is hoztak, amiből már nagyon nehéz lesz kihátráltatni, így sajnos minden arrafelé mutat, hogy a közel 100 aláíró kérelme…

TÁRSADALMASÍTÓ FÓRUMOK MÉLTATLAN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT – CSAK A KÉRDŐJELEK SZAPORODTAK

TÁRSADALMASÍTÓ FÓRUMOK MÉLTATLAN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT – CSAK A KÉRDŐJELEK SZAPORODTAK

Kedden délután, igencsak dologidőben úgymond társadalmasító fórumot „hirdetett” a művelődési központba Molnár Nándor deákvári önkormányzati képviselő, a gazdasági bizottság elnöke, mindössze egy óra eltéréssel rögtön kettőt is. Úgy látszik, hogy a városvezetés a beruházásokat megelőző egyeztetések elhanyagolása miatti lakossági felháborodástól megijedve beindítja az ilyesfajta összejövetelek futószalagját. Viszont nagy kérdés, hogy nem csupán színjáték-e az egész.…

A VÁROSHÁZI INGATLANLOBBI ÖSSZEHÍVOTT EGY ÚJABB LAKOSSÁGI FÓRUMOT, HOGY LENYOMJA AZ ITT LAKÓK TORKÁN AZ AKARATÁT

A VÁROSHÁZI INGATLANLOBBI ÖSSZEHÍVOTT EGY ÚJABB LAKOSSÁGI FÓRUMOT, HOGY LENYOMJA AZ ITT LAKÓK TORKÁN AZ AKARATÁT

Molnár Nándor baloldali képviselő lakossági fórumot tart a Madách Imre Művelődési Központ Kamaratermében  Naszály utca – Altány utca – Hegymester utca – Donga utca – Hordó utca térségének infrastrukturális fejlesztéséről. Úgy tűnik, hogy Molnár Nándor képviselő úr valamelyest tanult a Kőhíd Lakópark körüli építkezés hibáiból és igyekszik – az ismereteink szerint a környéken megvalósuló 96,…

INOTAYÉK BEISMERTÉK: SZABÁLYTALANUL ÉS SZAKSZERŰTLENÜL ÉPÜL A BÖLCSŐDE, RÁADÁSUL CSÚSZÁS ÉS ÚJABB TÖBBLETKÖLTSÉG VÁRHATÓ

INOTAYÉK BEISMERTÉK: SZABÁLYTALANUL ÉS SZAKSZERŰTLENÜL ÉPÜL A BÖLCSŐDE, RÁADÁSUL CSÚSZÁS ÉS ÚJABB TÖBBLETKÖLTSÉG VÁRHATÓ

Nem is kell annál több, minthogy egy önkormányzati képviselő maga ismerje be, hogy szabálytalanul és szakszerűtlenül épül az új bölcsőde Vácon. Arról is tájékoztatott, hogy már most látszik, hogy legalább 100 millió forinttal többe fog kerülni a beruházás. És még hol a vége? Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk, építés helyett bontási munkálatok nyomai látszódnak azon…

KÉT ÉVE BE NEM VÁLTOTT ÍGÉRET: VÁLASZTÁSI HAZUGSÁG LENNE A VÁCI HULLADÉKUDVAR?

KÉT ÉVE BE NEM VÁLTOTT ÍGÉRET: VÁLASZTÁSI HAZUGSÁG LENNE A VÁCI HULLADÉKUDVAR?

Mint, ahogy korábbi cikkeinkben is megírtuk, a Matkovich Ilona polgármester vezette váci balliberális önkormányzat két éve csak ígérgeti a váci polgároknak, hogy rendezett körülmények között, hulladékudvar létrehozásával segítik a nagy mennyiségben összegyűlt háztartási hulladék elhelyezését. Sokszor olvashatjuk és fotókon is láthatjuk közösségi oldalakon, hogy legfőképp a deákvári és Földváry téri szelektív hulladékgyűjtőknél hatalmas szeméthegyek keletkeznek,…

A VÁROSHÁZI BALOLDAL TOVÁBB OSZTOZKODIK A PÉNZES ÁLLÁSOKON

A VÁROSHÁZI BALOLDAL TOVÁBB OSZTOZKODIK A PÉNZES ÁLLÁSOKON

Mint arról hírt adtunk év elején, Tótváradi-Nagy Bence, az Összefogás baloldali képviselője vezetői állást kapott egy városi szociális intézményben, novemberben Rozmaring Sándor, szintén az Összefogás frakció tagja, nyugdíjasként vezetői álláshoz jutott a Városfejlesztő Kft.-nél. Rozmaringnak ezért le kellett mondnia három felügyelőbizottsági tagságáról, ettől fogva mindhárom cégben a felügyelőbizottsági helyét Molnár Nándor vette át, s így…

ALAPVETŐ FELADATOKAT SEM TUD ELLÁTNI A VÁROSVEZETÉS

ALAPVETŐ FELADATOKAT SEM TUD ELLÁTNI A VÁROSVEZETÉS

Ésszerűtlen és szakszerűtlen döntéseket hoz az alkalmatlan váci városvezetés. Olyan alapvető feladatokat nem tudnak ellátni, mint például a fűnyírás, a közterületek rendben tartása, a fák életben tartása vagy például a virágágyások beültetése – ismertette észrevételeit Szabó Csaba egy videóposztban a közösségi oldalán.  Fontos kiemelni, hogy a fűnyírása még úgysem megy nekik, hogy megnövelték a lakosságra…

FOLYTATÓDIK A VÁCI RONCSDERBI: ZSÚFOLT RAJTRÁCS EGY DEÁKVÁRI UTCÁBAN

FOLYTATÓDIK A VÁCI RONCSDERBI: ZSÚFOLT RAJTRÁCS EGY DEÁKVÁRI UTCÁBAN

Olvasóink folyamatosan ellátják szerkesztőségünket munícióval népszerű roncsderbi sorozatunk folytatásához. A kiindulási pont az a felvetés volt, hogy Vácott feltűnően sok az úton-útfélen hagyott, járóképtelen, valamikor négykerekű, mára sok esetben téglákra rakott autó(maradvány). Ezek a rozsdásodó csotrogányok egyrészt csúfítják az összképet, másrészt sok helyütt elfoglalják a placcot forgalomképes, használatban lévő gépkocsik elől. A roncsderbi eddigi részei…

MEGLEPETÉSKÉNT ÉRTE A VÁROSHÁZÁT, HOGY ELHERVADNAK A TEMETŐI VIRÁGOK? – JESS KINGA: NEM VÁRT NEHÉZSÉGGEL SZEMBESÜLTÜNK

MEGLEPETÉSKÉNT ÉRTE A VÁROSHÁZÁT, HOGY ELHERVADNAK A TEMETŐI VIRÁGOK? – JESS KINGA: NEM VÁRT NEHÉZSÉGGEL SZEMBESÜLTÜNK

A napokban a Váci Életen elkezdődött a csoport tagjai között egy intenzív párbeszéd az Alsóvárosi temető látványosan leromlott állapotáról. Sokaknak úgy szúrt szemet a temető feltűnő gondozatlansága, hogy nem is tudták, hogy mindez csak azóta tart, amióta a váci önkormányzat kezelésébe került e kegyeleti hely. Ezúttal azon ritka helyzet is előállt, hogy a közösségi oldalon…