Úgy tűnik végül teljesen magára marad Matkovich Ilona. A kép önmagáért beszél. Ma összesen egy képviselő és csak az alpolgármesterek jelentek meg a rendkívüli ülésen.
Teljesen oda a baloldali összefogás? Saját bizalmasai, szövetségesei, Jess Kinga és Molnár Nándor is távol maradtak. Nem is posztolt erről este fél hétig, cikkünk megjelenéséig a polgármester. A mai rendkívüli ülésen az Összefogás Vácért frakció képviselői közül Tótváradi-Nagy Bence volt ott a városi honlapon látható élő közvetítés szerint. Rajta kívül Kiss Zsolt, Inotay Gergely és Rozmaring Sándor alpolgármesterek láthatóak a felvételen.
Tegnap viszont kétszer is megosztotta a polgármester a Facebook oldalán, hogy a nyolcak nem mentek el. Igaz utána az ismételt bejegyzés eltűnt a Facebook oldaláról. Sőt név szerint fel is sorolta a renitenseket. „Álljon itt az üléseket szabotáló képviselők neve: Mokánszky Zoltán, Szabó Csaba, Szádoczki Imre, Kárpáti-Kelemen Katalin, Ványai László (Fidesz-KDNP), Makrai Zsolt-DK, Ferjancsics László (Lokálpatrióták), Rosta Zoltán (Mi Hazánk)” – fogalmazott posztjában Matkovich Ilona. Ma még nem adott magyarázatot arra, hogy saját szövetségesei, Jess Kinga és Molnár Nándor miért maradt távol.
Mint arról már korábban is írtunk, a Fidesz-KDNP frakció már február 21-én írásban jelezte, hogy Matkovich Ilona vétója miatt rendkívüli képviselő-testületi ülésre lesz szükség.
Matkovich Ilona megvétózta a többség által elfogadott SZMSZ módosítást
Hogy mit is vétózott meg a balliberális polgármester? A Fidesz-KDNP frakciója a Szervezeti és Működési Szabályzatot (SZMSZ) illetően számos módosító javaslatot nyújtott be köztük azt is, hogy mostantól ugyanúgy, ahogy a polgármesternek, a bizottsági elnököknek, a képviselőknek is korlátlan hozzászólása legyen egy-egy napirendhez. A februári ülésen ezt a képviselők többsége támogatta is. Ennek ellenére február 20-án, azaz már másnap nemes egyszerűséggel megvétózta Matkovich Ilona a többség akaratát.
A Fidesz-KDNP már február 21-én rendkívüli ülés összehívását szorgalmazta, két időpontot is javasoltak, de Matkovich egyéb elfoglaltság miatt nem ért erre rá
A kormánypáti képviselők hetekkel ezelőtt két időpontra is javaslatot tettek rendkívüli ülés összehívására: február 26-a délután négy, vagy február 27-e reggel nyolc órára. Matkovich Ilona azonban február 25-én úgy reagált erre, hogy egyéb elfoglaltság miatt számára ez nem megfelelő. Azt is közölte, hogy majd február 26-án a jegyző asszony tájékoztat minden képviselőt arról, hogy mikor lesz a rendkívüli ülés. Tehát már február végén meg lehetett volna tartani a rendkívüli képviselő-testületi ülést, amennyiben ráért volna Matkovich Ilona.
Több képviselő is jelezte, hogy nem lesz megfelelő a március 5-i időpont
Amikor kiderült a március 5-i időpont, már előző nap írásban jelezte a kormánypárti frakció hogy nem lesz jó az egyeztetés nélkül kiválasztott időpont. Ezért már másnap két dátumot is ajánlottak Matkovich Ilona számára, melyen biztosan ott tudnak lenni. Holnap délután három, vagy március 10-én reggel nyolc órától.
Rosta Zoltán a Mi Hazánk Mozgalom képviselője is írásban jelezte március 4-én, hogy nem tud ott lenni, leghamarabb, csak március 10-től, de ahogy a közösségi médiában is olvasható Ferjancsics László (Összefogás Vácért) is jelezte, hogy nem lesz megfelelő a szerda reggeli időpont.
Mokánszky Zoltán szerint diktatórikusan vezeti az önkormányzatot a polgármester
Lapunk megkeresésére Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője úgy reagált, hogy a polgármester noha együttműködésről beszélt, ám a tettei teljesen mást mutatnak. Úgy véli Matkovich Ilona csupán hergel. „A hisztériakeltésben és az árokásásban érdekelt. Valójában, mint a példa is mutatja nem kíván együttműködni, diktatórikusan vezeti az önkormányzatot” – fejtette ki Mokánszky Zoltán.
Szabó Csaba szerint Matkovich Ilona szétverte a baloldali összefogást
Csütörtöki Facebook bejegyzésében Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt írja: „A polgármester a családi ügyeivel úgy szétverte a baloldali összefogást, hogy a baloldali képviselők közel fele nem ment el a mai rendkívüli ülésre. Ez a következménye, hogy a polgármesternek a családi biznisz az első!”