Szádoczki Imre Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő figyelmét a lakosok hívták fel a városvezetés gondatlanságára. „Kisvác lakosaitól bejelentéseket kaptam, hogy a Horváth M. utcából a parkoló kialakítása után nem vitték el a kivágott bokrok maradványait, illetve a Nagysándor József utcai játszóteret ellepték a lehullott falevelek. A problémákat jeleztem a Városfejlesztőnek és bízom a gyors megoldásban” – közölte közösségi oldalán Szádoczki Imre. A lehullott falevelek eltakarítása visszatérő probléma Vácon. Mint ismert, idén januárban a Fidesz-KDNP tagjai szedték össze a Tornyos Pál utcában a még tavaly ősszel hullott faleveleket Matkovich Ilonáék helyett, hogy az autósok tudjanak parkolni.
közterület
Mokánszky Zoltán kormánypárti képviselő csütörtökön két témában tartott sajtótájékoztatót. Az elmúlt héten közel negyven napirendi pontot tárgyalt a képviselő-testület, ezek között voltak olyan napirendi pontok, amelyek közérdeklődésre is számot tarthatnak, és komolyan érinthetik a váci lakosokat. A közterület-rendelet körüli további lakossági neheztelések Két hónapja nagy port vert fel (pl. Magyar Nemzet írása) a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásokról és azok jogkövetkezményeiről szóló 31/2016. (VII.15.) önkormányzati rendelet. Ez a rendelet eljutott a Pest megyei Kormányhivatalhoz is, amely törvényességi felhívással fordult Vác Város Képviselő-testületéhez, mely szerint e rendelet jogszabálysértő és helyezze azt hatályon kívül. 7. § (1.) bekezdés e pontja…
Néhány váci polgár fontosnak tartotta, hogy a szerdai képviselő-testületi ülésre bejöjjön és molinóval tiltakozzon az őket hátrányosan érintő rendelet ellen. A demonstrációjukat követően megkérdeztük a szóvivőjüket, Vogel Csabát, hogy mi késztette őket e csendes tüntetésre? – Végső elkeseredésünkben döntöttünk úgy, hogy ma bejövünk és néma tiltakozással próbálunk hangot adni azoknak a kéréseinknek, melyeket hetek-hónapok óta intéztünk a polgármester asszony irányába. Korábban többen, többféle megkereső levéllel fordultunk a társadalmi együttélés nevű rendeletmódosítás ellen, amelyben úgy változtatták meg a szabályokat, hogy a házfaltól az úttest széléig kötelezték a lakosokat a házuk előtti terület rendbetételére. Több száz családot ez nagyon hátrányosan érint, az…
Választási ígéreteit a választókkal hajtatja végre. Tiszta, rendezett várost ígért, és mindenhol tisztaság lesz, ahol a lakosok saját maguk tesznek rendet. Matkovich Ilona a járványhelyzetben kapott felhatalmazását – több botrányos döntés mellett – a lakosságra tolt közterület karbantartási kötelezettség bevezetésére használta fel. A kampányban tett rendrakással kapcsolatos ígéreteit képtelen volt betartani, így a lakosságtól követelné meg ezt a munkát. A döntés azonban törvénytelen, a Kormányhivatal törvényességi felhívással élt a váci testülettel szemben. Információink szerint a Kormányhivatal törvényességi felhívással szólítja fel a váci önkormányzatot arra, hogy 30 napon belül testületi ülésen vonják vissza a törvénytelen rendeletet. Az indoklás szerint a közterületek…
Beérkeztek az első fényképekkel illusztrált olvasói levelek, amelyek az átgondolatlan, új közterületi rendelet következményeire hívják fel a figyelmet. Olvasónk a képes beszámolójában azt mutatja be, hogy milyen furcsa, helyenként bizarr látványt nyújtanak a jó szándékkal, a rendeletnek való megfelelés kényszere által elvégzett, de meglehetősen szakszerűtlen sövényvágások. Levelében kifejti, hogy határozottan rossz döntésnek tartja, ha ezentúl a lakóknak kell vágnia az ingatlanok és az úttest közötti sövényt is. Az általa küldött képek tanúsága valóban az, hogy egy helyütt jól-rosszul kezelt csökevény-ágak meredeznek, közvetlen mellettük pedig bozót látható, ahogy épp a lakók ráértek, ahogy szakértelmükből, szerszámokkal való ellátottságukból telt. Az a fotó…
Lapunkban az elmúlt pár hétben már írtunk róla, hogy a városháza ellenzéki képviselői a megválasztásuk előtt tarthatatlannak találták a közterületeinken akkoriban „uralkodó állapotokat”, szívesen fényképezkedtek a magas gazban. Ezekben az írásokban igazán nem többre, csak annyira emlékeztettük e képviselőket, hogy sajnálatosan ezeken a helyeken lényegében azóta sem változtak az állapotok. Arra hívtuk fel a figyelmet, hogy amióta döntési helyzetben vannak, e városszépítő buzgalmuk alábbhagyni látszik, sőt a saját feladatból egy újabban hozott rendeletben a lakosságra hárítanak. A helyzetéhez, rangjához méltó gyors reagálás helyett Kiss képviselő úr az őt emlékeztető képviselő társának botanikai leckéket adott, s a városháza-barát kommentelők közül néhányan az…