Választási ígéreteit a választókkal hajtatja végre. Tiszta, rendezett várost ígért, és mindenhol tisztaság lesz, ahol a lakosok saját maguk tesznek rendet.
Matkovich Ilona a járványhelyzetben kapott felhatalmazását – több botrányos döntés mellett – a lakosságra tolt közterület karbantartási kötelezettség bevezetésére használta fel. A kampányban tett rendrakással kapcsolatos ígéreteit képtelen volt betartani, így a lakosságtól követelné meg ezt a munkát. A döntés azonban törvénytelen, a Kormányhivatal törvényességi felhívással élt a váci testülettel szemben.
Információink szerint a Kormányhivatal törvényességi felhívással szólítja fel a váci önkormányzatot arra, hogy 30 napon belül testületi ülésen vonják vissza a törvénytelen rendeletet.
Az indoklás szerint a közterületek karbantartása önkormányzati feladat, így ilyen kötelezettséget nem írhat elő a lakosság számára.
A rendelet kiadásakor túllépte a polgármesteri rendeletalkotási hatáskört,
így a Kormányhivatal, mint az önkormányzatok felügyelő szerve a kiadott 31/2016. (VII. 15.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára utasítja Matkovich Ilonát és a testületet. (A törvényességi felhívás ügyiratszáma: PE/030/01299-2/2020. )
Kíváncsian várjuk, hogy betartja-e a Matkovich vezette városvezetés ezt a kötelezettségét és napirendre tűzi-e a július 15-re tervezett testületi ülésen a Pest Megyei Kormányhivatal által törvénytelennek minősített rendelkezést.
Július 15-én, a testületi ülés után egyébként közmeghallgatást is tartanak, ahol minden váci lakos felteheti kérdéseit, számon kérheti a megkérdőjelezhető döntéseket a városvezetőkön. Ez egy olyan fórum, ahol nem tilthatók le a kritikus hangok, ahogy azt Vác Város hivatalos, közpénzből fenntartott Facebook oldalán teszik.