A balliberális váci hatalmi kör jóformán elüldözte Vácról a Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozót, amely azonban kiváló új otthonra talált kicsit feljebb, északabbra, Nagymaroson, ahol jövőre június 20 – 23. között rendezik meg ezt a nagyszabású összművészeti eseményt. A szervezők ma-holnap közzéteszik a már biztosra vehető fellépők kilétét, november 7 – 9. között pedig 72…
GRAVITÁCIÓS KIKÉPZÉSRE INDULNAK A MAGYAR ŰRHAJÓSJELÖLTEK
Jelenleg négy magyar űrhajósjelölt kiképzése van folyamatban – közölte Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos. Arra kérdésre, hogy miért jó, hogy van magyarországi űrprogram, Ferencz Orsolya kifejtette: „Kilencvennél is több országnak van nagyműholdas képessége, amelyet a távközlésben, a telekommunikációban a Föld megfigyelésben saját forrásként használ. Ez az ipar 1,6-1,7-szeres megtérüléssel dolgozik. Ez egy tudásalapú, társadalomra…
KARÁCSONY ELZÁRNÁ A VIZET VÁCON
Karácsony Gergely főpolgármester tizenkét agglomerációs település – köztük Vác – vízellátását használná fel politikai zsarolásra, hogy pénzhez juttassa a csőd szélén egyensúlyozó Budapestet – írja a Magyar Nemzet. Karácsony Gergely levélben fenyegette meg a kormányt, hogy a Fővárosi Vízművek nem tesz eleget a szerződésben rögzített vízátadási kötelezettségének, ha az állam nem fizet magasabb díjat a…
TÖBB MINT 80 EZER KÖTELEZŐ BIZTOSÍTÁST CSERÉLHETNEK LE AZ ÉV VÉGI KAMPÁNYBAN
A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsit érint. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége az év végi időszakban 80 ezer szerződésváltásra számít – közölte a szervezet. A tájékoztatás szerint az új tarifákat idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki az érintett…
KÉZILABDA: NOVEMBER 11-ÉN EHF EURÓPA LIGA MÉRKŐZÉST JÁTSZIK A SPORTCSARNOKBAN A PRAKTIKER-VÁC
November 11-én ismét nemzetközi kupamérkőzésnek ad otthont a szérűskerti sportcsarnok, ahol a Praktiker-Vác a Kastamonu Belediyesi GSK csapatát fogadja az EHF Európa Liga, 3. fordulójának első mérkőzésén. A 14 órakor kezdődő mérkőzésre a szezonbérletek nem érvényesek, jegy elővételi lehetőség nincs, belépőket kizárólag a meccsnapon, a helyszínen lehet váltani, pénztárnyitás: 12:30-kor. A jegyek ára 2.000 Ft,…
OKOSTELEFONON IS ELÉRHETŐK A VASÚTÁLLOMÁSOK KIJELZŐINEK ADATAI
Okostelefonon is megjeleníthetők a vasútállomások kijelzőinek adatai, vagyis a rendkívüli helyzetek okozta forgalmi változások, menetidők, vágányszámok, figyelmeztetések – olvasható a MÁV honlapján. Az adatok a mikorindul.hu címen keresztül érhetők el, amely után a kiválasztott állomás nevét kell a böngésző címsorába beírni. A megtekintést az egyre több állomáson megtalálható QR-kódok is lehetővé teszik, a budapesti elővonalak…
MÁR IDŐPONTOT IS LEHET FOGLALNI A VÉRADÁSRA
November 1-je óta országszerte minden véradási eseményre elérhető az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) online időpontfoglalási lehetősége, azonban a rendszer használata nem kötelező és továbbra sem feltétele a véradásnak. Ez az újítás a véradás folyamatát tovább egyszerűsítheti és a várakozási időt is jelentősen lerövidítheti, hozzájárulva a véradási elkötelezettség növeléséhez. Az OVSZ munkanapokon országosan 60-70 helyszínen biztosít…
LABDARÚGÁS: AZ IDŐJÁRÁS MIATT RITKULT, DE ÍGY AZ ŐSZI VÉGHAJRÁBAN SŰRŰSÖDIK A VVLSE BAJNOKI PROGRAMJA
A házigazda pályájának használhatatlansága miatt el kellett halasztani vasárnapról a Fémalk Dunavarsány – Vác VLSE bajnokiját. Az elmaradt találkozó új időpontja: november 15., szerda, 18:00, de ezt megelőzően a Pest megyei első osztályú bajnokság eredeti menetrendje szerint városunk csapata 11-én szombaton kora délután a ligeti stadionban megmérkőzik a Dunaharasztival – ha az égiek is úgy…
254 ÉVVEL EZELŐTT INDULT EL A SZERVEZETT ORVOSKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON
Mária Terézia 1769. november 7-én kelt rendelete alapján létrehozták a nagyszombati egyetem orvosi fakultását: a szervezett orvosképzés kezdete Magyarországon. Nagyszombaton 1770-ben öt tanszékkel és 40 hallgatóval kezdte meg működését az első magyar orvosegyetem. Az intézmény 1777-ben Budára települt, majd Pestre helyezték. A budapesti egyetemből 1951-ben kivált az orvostudományi kar és azóta önálló egyetemként működik, 1969…
HÁJAS ATTILA: SZÁMOS VESZÉLYES, PAZARLÓ ÉS ÁTGONDOLATLAN LÉPÉSE VAN MATKOVICH ILONÁNAK
Többet ártanak, mint használnak a Kőhíd utcába telepített menetdinamikai küszöbök, ismertebb nevükön fekvőrendőrök az ott élők szerint. A Kőhíd utca lakói nevében Hájas Attila egy sajtóközleményt küldött szerkesztőségünknek, amit teljes terjedelmében, változtatás nélkül közlünk. — SAJTÓKÖZLEMÉNY A Kőhíd utcai bukkanó megépítése óta hetek teltek már el, ami lehetőséget ad arra, hogy a tapasztalatainkból következtetéseket vonjunk…