A Pest megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 2023/2024-es kiírásának őszi etapja végén ismét vereséget szenvedett a VVLSE, ezúttal a Dunakeszi VSE vendégeként. Az első félidőben, a 33. percben megszerezte a vezetést a házigazda alakulat, aztán hosszú csend, tili-toli következett, majd a mérkőzés legvégén, a 90. percben kialakult a 2:0 arányú végeredmény. A váci szurkolók bizonyára ennél…
KÉZILABDA: KÉT NEMZETKÖZI GYŐZELEM KÖZÖTT EGY FÁJÓ HAZAI VERESÉG A SZÉRŰSKERTI SPORTCSARNOKBAN
Az EHF Európa Liga 3. fordulójának első mérkőzésén aratott kiütéses győzelem után hét közben a női kézilabda NB I. 8. fordulójában nem sikerült győznie, de még csak pontot szereznie sem a Praktiker-Vác csapatának a DVSC Schaeffler ellen (27:30 lett a végeredmény), aztán a pályaválasztó jogán játszó török riválist a visszavágón is legyűrték a váci lányok,…
MIKULÁSFUTÁS – HÍREK EZERREL
Mit kell tudni az idei Mikulásfutásról? Hát lássuk! Nevezz a honlapon, és indulj el ingyen a bulifutáson! Már több, mint négyszáz versenyző nevezett elő a 25. Mikulásfutásra. Persze most is van lehetőség a helyszíni nevezésre a versenyközpontban. Ez a versenyt megelőző napon: december 2-án (szombat) 17 órától, és a verseny napján, december 3-án (vasárnap) áll rendelkezésre,…
VÁCI POLGÁRI EST: A RENDEZŐVEL EGYÜTT A MEMENTO MORI KÉT FŐSZEREPLŐJE ÉS A VÁGÓ IS VÁRHATÓ A CSÜTÖRTÖK ESTI KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓRA
Következik a hónap negyedik csütörtökje, tehát ezen a napon, 18 órai kezdettel újra Váci Polgári Estnek ad helyet a Piarista Kilátó Központ, az esemény ezúttal a Memento mori – A váci legenda című filmhez kapcsolódó közönségtalálkozó lesz, amelyre a producer-rendező Kiss Stefán Mónika mellett várhatóan eljön két főszereplő, Reviczky Gábor és Kamarás Iván, illetve a…
RENDSZERES CSŐTÖRÉSEK IS HOZZÁJÁRULTAK AZ ESZTERHÁZY UTCAI JAZZKLUB BEZÁRÁSÁHOZ
Nem csupán a város déli határában, Václiget településrészen történnek – a város(félre)vezetők olvasatában politikai hangulatkeltésre alkalmas – csőtörések, de bizony a belváros fészkes fészkében is, többek között ezek sorozatosságára hivatkozott egy Eszterházy utcai üzlethelyiség bérlője, amikor bejelentette, hogy lehúzza jazzklubja rolóját. A bérleti szerződés felmondásáról szóló napirend elfogadott határozati javaslata alapján az önkormányzat tudomásul veszi…
SZABÓ CSABA: ÚJABB SZABÁLYTALANSÁG MATKOVICHÉKNÁL
Az építésfelügyeleti hatóság eljárást indított a Lujza és Koriander üvegkalitkája miatt. A Duna parti reggeliző a Matkovich Ilona polgármester gyerekeinek tulajdonában lévő épület előkertjében áll – hívta fel a figyelmet Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. Szabó Csaba a közösségi oldalára feltöltött videójában részletezte: „az építtető a hatósági ellenőrzés során azt állította, hogy településképi bejelentést…
A PEDAGÓGIÁBAN KOMOLY FORDULATNAK KELL BEKÖVETKEZNIE MIHAMARABB
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán évek óta képzik azokat a pedagógusokat, akik a nevelésben a növendék egész személyiségét formálják, figyelembe veszik a gyerek életkori és egyéni adottságait, haladását hozzá szabják, azaz organikus egészként látnak minden nebulót. Nem csak puszta ismerettel tömik a következő generáció fejét, hanem művészeti oktatással, sporttal, az érzelmi nevelés minden eszközével arra…
A TESTÜLETI ÜLÉS MARGÓJÁRA: CSENGETÉS, MIKROFONKIKAPCSOLÁS A POLGÁRMESTER VÁLASZA, HA NEM TETSZIK NEKI EGY FELSZÓLALÁS
A stílus maga az ember – tartja a mondás, ahogyan a stílustalanságra is igaz ez – tehetjük hozzá, és itt most konkrétan Matkovich Ilona polgármesternek a testületi üléseken bemutatott produkcióira utalunk elsősorban. A város első számú (félre)vezetőjének bevett szokása, hogy ha egy képviselő bármilyen témában neki (mármint őnagyságának) kényelmetlen mondandóba kezd, ő bizony fennhangon belevág,…
RÉTVÁRI BENCE: VÁC NEM LEHET TÚSZ!
Példátlan zsarolási akciót indított Karácsony Gergely. Azzal fenyegeti a váci családokat, hogy elzárja előlük a vízcsapot, ha a kormány nem ad neki többletforrásokat – közölte Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence a közösségi oldalán közzétett videójában elmondta: Karácsony „az érvényes szerződést felrúgva 12 agglomerációs településen állítaná le a vízszolgáltatást, ha nem…
SZANISZLÓ RÓBERT VÁCI FOTÓRIPORTER ÉS TUDÓSÍTÓ CSAPATA JELENTI A LAS VEGAS-I NAGYDÍJRÓL
A váci Szaniszló Róbert fotóriporter és saját hírügynökségének munkatársi csapata egyre több sport világeseményre kap külön meghívót, akkreditációt, ami bizony komoly rangot jelent ebben a szakmában, mi pedig rendszeresen közölhetünk tőlük riportokat – ezúttal a Forma 1 utazó cirkuszának Las Vegas-i futamáról. Szerző: Anna Pittner (FPA) Hosszú évtizedek után visszatért az F1 a bűn városába,…