GYEREKET A MAGASBA: NAGY SIKER VOLT A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUMBAN RENDEZETT SZOMBATI CSALÁDI PROGRAM

GYEREKET A MAGASBA: NAGY SIKER VOLT A VANYEK BÉLA SPORTCENTRUMBAN RENDEZETT SZOMBATI CSALÁDI PROGRAM

A Három Királyfi Három Királylány Mozgalom helyi szervezete a „Gyereket a magasba!” című országos programnap keretében az idén is színes kavalkáddal várta szombaton a kisgyerekes családokat a Váci Reménység Egyesület Vanyek Béla Sportcentrumában. Nagy nyüzsgés volt a sportcentrumban a kisgyerekeseket csábító családi rendezvény alkalmából, amelynek során kézműves foglalkozások, sportos-játékos vetélkedők, zenés-táncos bemutatók, finomságok és nyeremények…

TÖMEG A FIDESZ-KDNP VÁLASZTÁSI GYŰLÉSÉN – KIVETÍTŐ IS KELLETT, MERT NEM FÉRTEK EL AZ ÉPÜLETBEN

TÖMEG A FIDESZ-KDNP VÁLASZTÁSI GYŰLÉSÉN – KIVETÍTŐ IS KELLETT, MERT NEM FÉRTEK EL AZ ÉPÜLETBEN

Több mint háromszázan érkeztek pénteken a Fidesz-KDNP választási gyűlésére Vácon, amin Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Az eseménynek a Piarista Kilátó Központ adott otthont, ám a tömeg nem fért el az épületben, ezért a szervezők a szabadban, kivetítőn közvetítették Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Imre Zsolt polgármesterjelölt pódiumbeszélgetését, valamint Rétvári Bence…

AZ IDŐKÉP ÚJÍTÁSA: RADARKÉP AZ APPLE OKOSÓRÁKON

AZ IDŐKÉP ÚJÍTÁSA: RADARKÉP AZ APPLE OKOSÓRÁKON

Már elérhető az Időkép új applikációja az Apple okosórákra, amivel közvetlenül a számlapon követhetitek a viharok haladását a használók. Az Apple Watch tulajdonosok közvetlenül az óra kezdőképernyőjére is kihelyezhetik a Radarkép, az Időkép térkép vagy a Hőtérkép környékükhöz közeli szeletét. A funkciót a zivatarszezon kezdete óta házon belül tesztelte az Időkép és tapasztalataik szerint igen…

SZIJJÁRTÓ PÉTER VOLT A VENDÉG A FIDESZ-KDNP VÁLASZTÁSI GYŰLÉSÉN VÁCON

SZIJJÁRTÓ PÉTER VOLT A VENDÉG A FIDESZ-KDNP VÁLASZTÁSI GYŰLÉSÉN VÁCON

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje és Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára fogadta. „Mindkét fiam itt született Vácon, és higgyék el, vannak olyan ügyek, vannak olyan kérdések, ahol semmi helye nincsen a kompromisszumnak. Akármit is ígérnek cserébe, akármit is ajánlanak cserébe, nem szabad engedni! Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvénye…

EGY DARAB AFRIKA VÁCON

EGY DARAB AFRIKA VÁCON

Talán sokan nem is gondolnák, de a Naszály a maga 652 méterével, mintegy 200 millió éves múltra tekint vissza. Egykor Afrika északi partjának része volt. Ezt a sokoldalú hegyet nem csupán a nagy mészkőtartalma teszi különlegessé, kiváló túralehetőséget nyújt a természetbarátoknak. Az ide látogatók a csodás kilátás és a természeti adottságok mellett bepillanthatnak a Naszály…

VÁCI EGYHÁZMEGYE: MIÉRT ÉLEK? – TAVASZI NAGYMAROSI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ MÁJUS 25-ÉN

VÁCI EGYHÁZMEGYE: MIÉRT ÉLEK? – TAVASZI NAGYMAROSI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ MÁJUS 25-ÉN

Nagy hagyománya van a Váci Egyházmegye égisze alatt tartott nagymarosi ifjúsági találkozóknak, melyek sorában május 25-én esedékes a következő alkalom. A találkozó programjainak a nagymarosi templom kertje (Szent Imre tér 2.) ad helyet. A nap folyamán az előadók és műhelyvezetők segítségével a résztvevők együtt kereshetik a választ a „Miért élek?” kérdésre. A főelőadó Simon Dávid…

MOKÁNSZKY ZOLTÁN: ÚJABB INGATLANELADÁSOKAT ERŐLTETETT RÁ A VÁROSRA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET BALOLDALI TÖBBSÉGE

MOKÁNSZKY ZOLTÁN:  ÚJABB INGATLANELADÁSOKAT  ERŐLTETETT RÁ A VÁROSRA  A KÉPVISELŐ-TESTÜLET  BALOLDALI TÖBBSÉGE

Az ingatlaneladás napirendről való levételét kezdeményeztem. Közel milliárdos értékben szavazták meg a Szivárvány Koalíció tagjai a márciusi testületi ülésen az ingatlan eladásokat – hívja fel a figyelmet a közösségi oldalára feltöltött videójában Mokánszky Zoltán, Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő. „Elmondtam, hogy két hónappal a választás előtt nem elegáns ismételten ingatlan eladásokat megszavazni. Amint hallható, azt is elmondtam,…

A MÚLT HÉTEN 8400-AN FORDULTAK ORVOSHOZ INFLUENZÁS TÜNETEKKEL

A MÚLT HÉTEN 8400-AN FORDULTAK ORVOSHOZ INFLUENZÁS TÜNETEKKEL

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 22. és 28. között az országban 8400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján. Akut légúti fertőzéssel 142 700 ember kereste fel orvosát. A tájékoztatás szerint az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók 33,9 százaléka 0-14 éves gyermek, 31,6 százaléka 15-34…

NAPOS-GOMOLYFELHŐS IDŐT HOZ A HÉTVÉGE

NAPOS-GOMOLYFELHŐS IDŐT HOZ A HÉTVÉGE

Napos és esős időszakok váltják majd egymást. Szombaton északkeleten süthet ki hosszabb időre a nap. Máshol még sok felhő lesz az égen és elsősorban a Dunántúlon zápor, zivatar is kialakulhat. Északnyugaton erős lesz az északnyugatira forduló szél. A legmelegebb órákban 21-27 fokot mutathatnak a hőmérők. Vasárnap és hétfőn napos-gomolyfelhős időben lesz részünk. Helyenként átmeneti jelleggel zápor, zivatar továbbra…

MNB: CSALÓK ÉLNEK VISSZA A JEGYBANK NEVÉVEL

MNB: CSALÓK ÉLNEK VISSZA A JEGYBANK NEVÉVEL

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több telefonszámának másolásával is hívnak csalók magánszemélyeket a jegybank, illetve valamelyik hitelintézet nevében, a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét szereznék meg, vagy kémprogramot töltetnének le velük – hívta fel a figyelmet közleményében az MNB. A tájékoztatás szerint a nemzeti bankra hivatkozó tavaly szeptemberi adathalász támadások után újabb…