SZEPTEMBER 28-ÁN ELKEZDŐDIK A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONTBAN A VÁCI POLGÁRI EST-SOROZAT 2023/2024-ES ÉVADA

SZEPTEMBER 28-ÁN ELKEZDŐDIK A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONTBAN A VÁCI POLGÁRI EST-SOROZAT 2023/2024-ES ÉVADA

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a hosszabb nyári vakáció időszakán kívül minden hónap negyedik csütörtökén fontos közéleti témák kerülnek reflektorfénybe a Rétvári Bence országgyűlési képviselő kezdeményezése nyomán életre hívott Váci Polgári Est sorozat újabb és újabb alkalmain, jeles pódiumi beszélgetőtársak közreműködésével. Az esteknek kezdetben többnyire a Váci Dunakanyar Színház adott helyett, ám ott –…

160 EZERREL TÖBB GYERMEK SZÜLETETT MAGYARORSZÁGON 2011 ÓTA

160 EZERREL TÖBB GYERMEK SZÜLETETT MAGYARORSZÁGON 2011 ÓTA

Csaknem 160 ezerrel több gyermek született itthon 2011 óta – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Szakértők szerint a javuló tendencia a kormány családtámogatási rendszerének köszönhető: a szülők ugyanis nagyobb biztonságban érzik magukat, ezért több gyermeket mernek vállalni.   Az Eurostat adatai szerint 2010 és 2021 között Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a termékenységi…

MATKOVICH SZÁJZÁR RENDELETE ÉVEK ÓTA KORLÁTOZZA A VÁCIAKAT

MATKOVICH SZÁJZÁR RENDELETE ÉVEK ÓTA KORLÁTOZZA A VÁCIAKAT

Már közel négy éve tart Vác balliberális polgármesterének egyik leghírhedtebb intézkedése, a szájzár rendelet. Matkovich Ilona hivatalba lépése után rögtön megtiltotta, hogy a váci önkormányzati cégek munkatársai az ő jóváhagyása nélkül tájékoztassák a nyilvánosságot vagy posztoljanak a Facebookon. Matkovich Ilona sosem tagadta, hogy a szájzárat a Váci Dunakanyar Színház egykori igazgatója, Kis Domonkos Márk miatt vezette be, aki a polgármester megkérdezése nélkül nyilatkozott a…

HIÁBA RIOGAT MATKOVICH, NEM FOG ÖSSZEKEVEREDNI A SZENNYVÍZ AZ IVÓVÍZZEL

HIÁBA RIOGAT MATKOVICH, NEM FOG ÖSSZEKEVEREDNI A SZENNYVÍZ AZ IVÓVÍZZEL

Két elkülönített rendszert építenek ki a szakemberek a gödi Samsung gyár kommunális szennyvíztisztító létesítményének, így semmi esetre sem fog összekeveredni a szennyvíz az ivóvízzel – erősítették meg az illetékesek a témában tartott sajtótájékoztatón. Virág László, a DMRV Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a kormány gazdaságvédelmi akciótervének keretében a gödi ipari-innovációs terület infrastruktúra-fejlesztése száz százalékos hazai költségvetésből…

TÖBB EZREN VETTEK RÉSZT A HÉTKÁPOLNA KEGYHELY MÁRIA-BÚCSÚI HÉTVÉGÉJÉNEK ALKALMAIN

TÖBB EZREN VETTEK RÉSZT A HÉTKÁPOLNA KEGYHELY MÁRIA-BÚCSÚI HÉTVÉGÉJÉNEK ALKALMAIN

Olyanok is voltak szép számban, akik hat napon át naponta húsz-harminc kilométert gyalogoltak azért, hogy csatlakozzanak a Hétkápolna kegyhely hagyományos Mária-napi zarándoklatos búcsúi hétvégéjén résztvevő sokasághoz. – Egy zarándokünnep is ez a mai nap, Szűz Mária szent nevének ünnepéhez kapcsolódóan, ami újból és újból megismétlődik és nem unjuk meg. Azért nem unjuk meg, mert a…

MÁR TÖBB MINT 1500-AN JELENTKEZTEK A BÖRZSÖNY RINGRE

MÁR TÖBB MINT 1500-AN JELENTKEZTEK A BÖRZSÖNY RINGRE

Idén már ötödik alkalommal, szeptember 23-án rendezik meg Magyarország egyik legnépszerűbb kerékpáros teljesítménytúráját, a Börzsöny Ringet. A résztvevők reggel 10 órakor indulnak el Szobról. A hosszabb, 90 km-es távon a Dunakanyarban, a Börzsöny dombjain keresztül tekernek, majd az Ipoly folyó mentén visszatérnek az indulók a kiindulópontra, Szobra. A kerékpárosok egyaránt érintenek történelmi és szakrális helyeket,…

KÉZILABDA: NEM SIKERÜLT A PONTSZERZÉS BUDAÖRSÖN

KÉZILABDA: NEM SIKERÜLT A PONTSZERZÉS BUDAÖRSÖN

A női kézilabda NB I. újabb fordulójában látogatóként lépett pályára a Praktiker-Vác csapata és sajnos pont nélkül voltak kénytelenek hazatérni Budaörsről a váci lányok. A mérkőzés 17 – 16- os első félidei váci előnyt követően végül a vendéglátók 29 – 24-es győzelmével zárult. Most szinte semmi pihenő ideje nem marad a csapatnak, hiszen szerdán jön…

A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA CÍMŰ FILMET IS BEMUTATJÁK AZ EVA FILMMAKERS FESZTIVÁLON

A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA CÍMŰ FILMET IS BEMUTATJÁK AZ EVA FILMMAKERS FESZTIVÁLON

Minapi írásában arról számol be a Papageno.hu portál, hogy a 2021-ben életre hívott EVA FilmMakers Fest idei, szeptember 22 – 28. között tartandó eseménysorozatában többek között a Memento mori – A váci legenda című filmet is bemutatják a szervezők a hivatalos programban. Tehát az idén szeptember utolsó két hetét összekapcsolva rendezik Sepsiszentgyörgyön az EVA FilmMakers…

JÓ JÁTÉK A GOMB- VAGY MÁSKÉPP ASZTALI FOCI, DE EGY POLGÁRMESTERNEK NEM EZZEL KELLENE FOGLALKOZNI ELSŐSORBAN

JÓ JÁTÉK A GOMB- VAGY MÁSKÉPP ASZTALI FOCI, DE EGY POLGÁRMESTERNEK NEM EZZEL KELLENE FOGLALKOZNI ELSŐSORBAN

Közéleti Margó néven rendszeresen publikáló olvasónk így kezdi újabb véleménycikkét: „Ha már Matkovich Ilona polgármester asszony úgy rácuppant a gombfocis új tévéfilmsorozat váci forgatására, hogy újra odaugrott egy potya »sztárfotóra«, hát én is folytatom az ezzel kapcsolatos mondandómat”. „A nagysasszony a Patrik Duffyval közös felvételekhez azt tudta írni, hogy szinte nem lehetett ellenállnia a fotózkodásnak,…

KONZERVATÓRIUMI MŰVÉSZ-TANÁROK ÉS NÖVENDÉKEK HANGVERSENYE A BARÁTOKNÁL AZ ARS SACRA FESZTIVÁL KERETÉBEN

KONZERVATÓRIUMI MŰVÉSZ-TANÁROK ÉS NÖVENDÉKEK HANGVERSENYE A BARÁTOKNÁL AZ ARS SACRA FESZTIVÁL KERETÉBEN

Különleges koncertélményt ígér az érdeklődőknek a Barátok templomában szeptember 21-én, csütörtökön 18 órai kezdettel tartandó hangverseny. A szeptember 16 – 24-éig tartó országos Ars Sacra Fesztivál programsorozatába illesztett – az Úr megáld Téged című – eseményen a Bartók-Pikéthy Konzervatórium művész-tanárai és növendékeik örvendeztetik meg a hallgatóságot egy gazdag összeállítású műsorral.