A Kereszténydemokrata Néppárt azért indította el az „Ültessünk, hogy élhessünk!” faültetési programot, hogy jelképesen és a valóságban is kifejezze: számára nemcsak az emberi közösség, hanem a természeti környezet is fontos – fogalmazott a KDNP Pest Vármegyei Szervezetének elnöke szerdán Vácon.
Gaal Gergely hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokraták mindig is a környezet és a természet védelmének pártján álltak, hiszen keresztény meggyőződésükből is következik, hogy a teremtett világ részének vallják magukat. „Nekünk, embereknek van felelősségünk a környezetünkért, a teremtett világunkért”. A fák gondozására a helyi kereszténydemokrata közösség fog odafigyelni – mondta Gaal Gergely.
A váci önkormányzati választásokra készülődve olyan lendületes csapat áll rajthoz, amelyik nem fél a feladatoktól, és amelyik készen áll arra, hogy a települést a legjobb irányba vigye – tette hozzá.
Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP váci polgármester-jelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy a faültetés szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a facsemeték hasonló gondoskodást, óvást, odafigyelést igényelnek, mint a gyerekek. A faültetés mindig a jövőről, a következő generációkról szól – fűzte hozzá.
A Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola udvarán tizenkét gyümölcsfát ültettek el.