OKOS PARCELLAKÖVET AVATTAK VÁCON

OKOS PARCELLAKÖVET AVATTAK VÁCON

Okos parcellakővel jelöli meg az 1848-49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának kiemelt helyszíneit a 175. évforduló emlékére a Nemzeti Örökség Intézete. Az ünnepségsorozat váci rendezvényét szerdán tartották az Alsóvárosi temetőben. Az okos parcellakövek olyan információs eszközök, amelyek QR-kód segítségével bemutatják a védett sírokat és a bennük nyugvók életrajzát. A hat közreműködő civil szervezet – a Magyar Batthyány…

GYÜMÖLCSFÁKAT ÜLTETTEK A FIDESZ-KDNP JELÖLTJEI A KIRÁLY ENDRE ISKOLÁBAN

GYÜMÖLCSFÁKAT ÜLTETTEK A FIDESZ-KDNP JELÖLTJEI A KIRÁLY ENDRE ISKOLÁBAN

A Kereszténydemokrata Néppárt azért indította el az „Ültessünk, hogy élhessünk!” faültetési programot, hogy jelképesen és a valóságban is kifejezze: számára nemcsak az emberi közösség, hanem a természeti környezet is fontos – fogalmazott a KDNP Pest Vármegyei Szervezetének elnöke szerdán Vácon. Gaal Gergely hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokraták mindig is a környezet és a természet védelmének pártján…

SAJÁTJAI ALÁZZÁK MEG MATKOVICHOT: HÚSVÉTIG SE ÁLLTAK BE MÖGÉ AZ ÖT ÉVE ŐT JELÖLŐ PÁRTOK

SAJÁTJAI ALÁZZÁK MEG MATKOVICHOT: HÚSVÉTIG SE ÁLLTAK BE MÖGÉ AZ ÖT ÉVE ŐT JELÖLŐ PÁRTOK

Két hónap van még a választásig, de Matkovich Ilona neve továbbra sincs a polgármesterjelöltek között. A váci baloldalnak még mindig nincs hivatalos jelöltje. Óriási a széthúzás a baloldalon, Matkovich Ilona személye már ott is megosztó. Matkovich Ilona továbbra is kispadon ül és arra vár, hogy valamelyik párt végre beálljon mögé és indítsa őt júniusban a…

A JAKAB PÉTER-FÉLE NÉP PÁRTJÁNNAK ELŐBB LETT HIVATALOS VÁCI POLGÁRMESTERJELÖLTJE, MINT MATKOVICHÉKNAK

A JAKAB PÉTER-FÉLE NÉP PÁRTJÁNNAK ELŐBB LETT HIVATALOS VÁCI POLGÁRMESTERJELÖLTJE, MINT MATKOVICHÉKNAK

Jakab Péter már nyilvánosan kampányol a váci független polgármesterjelölt, Dodek Norbert mellett. Matkovich mögé még mindig nem állt be senki. A váci baloldalnak nincs hivatalos jelöltje két hónappal a választás előtt. „A Nép Pártján Vácon a független Dodek Norbertet támogatja polgármester-jelöltként. Persze Norbit a tévéből sokan csak Johnny Gazdaként ismerik. Új ember, új mentalitás! Erre…

BÖJTI KARIKÁZÓ A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONT ANZELM-KERTJÉBEN

BÖJTI KARIKÁZÓ A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONT ANZELM-KERTJÉBEN

Tizenegy környéki néptáncegyüttes hölgy tagjai jártak körtáncot Virágvasárnap délutánján a Piarista Kilátó Központ Anzelm-kertjében, éltetve a régmúltban gyökerező böjti karikázó hagyományát. Az esemény védnökeként Imre Zsolt, a Váci Polgári Fórum elnöke, a Fidesz-KDNP pártszövetség polgármester-jelöltje elmondta: kiváltképp öröm számára, hogy köszöntheti a hagyományteremtő szándékú kistérségi alkalmon résztvevő néptáncosokat, kísérőiket és az érdeklődőket, annál is inkább,…

INDEX: A FIDESZ-KDNP LEMONDÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL A VÁCI POLGÁRMESTERT

INDEX: A FIDESZ-KDNP LEMONDÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL A VÁCI POLGÁRMESTERT

A Fidesz–KDNP lemondásra szólította fel az egyik váci ellenzéki önkormányzati képviselőt és a város polgármesterét egy általuk pedofil tartalmúnak nevezett kiadvány korábbi megjelenése ügyében – számolt be róla az Index. Imre Zsolt, a kormánypártok váci polgármesterjelöltje közölte, Fehér Zsolt – aki jelenleg a Jobbik helyi elnöke – városi és vármegyei képviselő, a váci képviselő-testület emberi…

MAGYAR NEMZET: GYOMORFORGATÓ PEDOFIL KIADVÁNYT SZERKESZTETT A VÁCI BALOLDAL KÉPVISELŐJE

MAGYAR NEMZET: GYOMORFORGATÓ PEDOFIL KIADVÁNYT SZERKESZTETT A VÁCI BALOLDAL KÉPVISELŐJE

Le kell mondania és távoznia kell a közéletből Matkovich Ilona váci polgármesternek és a jobbikos Fehér Zsoltnak, az Emberi kapcsolatokért felelős bizottság elnökének – szólított fel Imre Zsolt, a váci Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje. A bizottsági elnök olyan visszataszító írást közölt egy szennylapban, amelyben egy 12 éves kislány ellen elkövezett nemi erőszakot vizionált, majd utólag ezt humorosnak…

FIDESZ-KDNP: MONDJON LE A VÁCI POLGÁRMESTER! – MAGYAR HÍRLAP SZEMLE

FIDESZ-KDNP: MONDJON LE A VÁCI POLGÁRMESTER! – MAGYAR HÍRLAP SZEMLE

A városvezető mellett az egyik váci ellenzéki önkormányzati képviselőt is lemondatnák egy általuk pedofil tartalmúnak nevezett kiadvány korábbi megjelenése ügyében – írja a Magyar Hírlap. Imre Zsolt, a kormánypártok váci polgármesterjelöltje hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: Fehér Zsolt, aki jelenleg a Jobbik helyi elnöke, városi és vármegyei képviselő, a váci képviselő-testület emberi kapcsolatokért felelős bizottságának elnöke…

VÁCI FIDESZ-KDNP: MONDJON LE FEHÉR ZSOLT ÉS AZ ŐT ÉVEK ÓTA VÉDŐ MATKOVICH ILONA! – M1 HÍRADÓ SZEMLE

VÁCI FIDESZ-KDNP: MONDJON LE FEHÉR ZSOLT ÉS AZ ŐT ÉVEK ÓTA VÉDŐ MATKOVICH ILONA! – M1 HÍRADÓ SZEMLE

Távozásra szólította fel a pedofilbotrányba keveredett Fehér Zsoltot és az őt évek óta védő Matkovich Ilonát a váci Fidesz-KDNP. „Ez a váci baloldal jelenlegi morális, erkölcsi mércéje” – erről Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje beszélt a témában szervezett sajtótájékoztatón, amiről az M1 Híradó is beszámolt. Az M1 tudósítását a váci Fidesz is megosztotta a közösségi oldalán, egyúttal…

VÁCI FIDESZ-KDNP: MONDJON LE FEHÉR ZSOLT, ÉS AZ ŐT ÉVEK ÓTA VÉDŐ MATKOVICH ILONA!

VÁCI FIDESZ-KDNP: MONDJON LE FEHÉR ZSOLT, ÉS AZ ŐT ÉVEK ÓTA VÉDŐ MATKOVICH ILONA!

„Mondjon le Fehér Zsolt, és az őt évek óta védő Matkovich Ilona!” – ezzel a szöveggel hívja fel a figyelmet legújabb plakátkampányával Szabó Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje arra, hogy a korábban főszerkesztőként pedofil és nőgyűlölő tartalmaknak teret adó Fehér Zsoltnak, és az őt évek óta védő baloldali polgármesternek nincs maradásuk a közéletben és a város élén…