Februárban a nyugdíjasok az alapnyugdíjukkal együtt átlagosan több mint 460 ezer forintot kapnak kézhez. Csak a 13. havi nyugdíjra 449 milliárd forintot különítettek el az idei költségvetésben. Magyarországon a lakosság negyede idős ember, így mintegy 2,5 millióan jogosultak nyugdíjra.
A kormány idén 6 százalékkal megemelte a nyugdíjat, ami meghaladja a várható éves inflációt. Az átlagos öregségi nyugdíj így januártól több mint 230 ezer forint. Itt azonban nem áll meg az emelések sora. Az állam ezúttal is kifizeti a teljes 13. havi nyugdíjat.
Ez pedig azt jelenti, hogy a már megemelt illetményük kétszeresét folyósítják az időseknek.
Egy átlagos nyugdíjas tehát összesen akár 460 ezer forintot is készhez kaphat a következő napokban. A pénzügyminiszter egy internetes videóban kihangsúlyozta: a kormány teljesíti 2010-ben tett ígéretét és megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét. Varga Mihály kiemelte: a baloldal elvette, a kormány viszont visszaadta a 13. havi nyugdíjat.
forrás: hirado.hu