MATKOVICHOT KIHAGYTÁK A SAJÁT LISTÁJÁRÓL

A baloldal egész Vác előtt megalázta Matkovich Ilonát azzal, hogy nem került fel az őt indító pártok települési kompenzációs listájára. A balliberális polgármester helyett ismeretlen emberek kerültek a lista élére.

Míg az Összefogás 2024 Egyesület-Momentum-DK-Vácért Lokálpatrióta-MMN-SZAVAD Egyesület-Jobbik-MSZP-Párbeszéd- ZÖLDEK települési kompenzációs listájának élén ismeretlen emberek foglalnak helyet, addig a baloldal polgármesterjelöltje, Matkovich Ilona az utolsó helyet sem kapta meg.

Vagyis sajátjai úgy döntöttek, hogy beáldozzák Matkovichot, ha önmagától nem gyűjt annyi szavazatot, hogy továbbra is ő legyen a polgármester.

Érdekesség, hogy Tótváradi-Nagy Bence is csak a negyedik, Inotay Gergely az ötödik, Kiss Zsolt a hatodik, Molnár Nándor a nyolcadik, Kászonyi Károly a kilencedik, Rozmaring Sándor a tizedik helyen szerepel a listán.

Matkovichon kívül a jelenlegi baloldali képviselők közül Jess Kinga és Ferjancsics László sincsenek a listán.

Régóta érezhető, hogy a váci baloldal repedezik, és a kompenzációs listájuk is azt bizonyítja, hogy hatalmas harcokat vívnak egymás ellen házon belül.