A Praktiker-Vác csapata július 6-án kezdi meg a felkészülést a 2023-2024-es szezonra. Az első két napban felmérések szerepelnek majd a programban, majd július 10-től kezdetét veszi a kemény munka is. A Herbert Gábor vezette szakmai stáb (amely nem változik a következő szezonban sem) a nyári szünetre is adott feladatot a csapatnak, amit a Polar rendszer segítségével követtek végig.
A klub közösségi média oldalán közzétett menetrend alapján nyolc felkészülési mérkőzést terveznek a szeptember első hétvégéjén esedékes bajnoki rajtig, közte egy romániai felkészülési tornával, ahol a múlt szezoni Európa Liga ellenfél, az SCM Ramnicu Valcea meghívására vesz részt a váci alakulat.
A játékoskeret változásairól már korábban beszámoltunk, de történtek még változások a keretben:
A klub szerződést bontott Kürthi Laurával, aki nem lépett pályára az előző szezonban.
Pálffy Anna kölcsönben szerepelt volna 1 évig Siófokon, azonban a kölcsönszerződés csak az NB I.-re szólt, s mivel a Balaton-partiak kiestek az élvonalból, így a kölcsönadás érvényét vesztette.
A klubot működtető gazdasági társaság benyújtotta nevezését az EHF-nél az Európa Liga küzdelmeire, a nevezés elfogadásáról csak július 11-én lesz majd hivatalos tájékoztatás.
Felkészülési mérkőzések menetrendje
- Praktiker-Vác – Szent István SE
Július 28 (péntek) 15:30, helyszín: Vác, Városi Sportcsarnok - Valcea felkészülési torna (résztvevő csapatok: SCM Ramnicu Valcea, SCM Craiova, CS Dacia Mioveni, Praktiker-Vác)
Augusztus 4. (péntek) elődöntők, augusztus 5. (szombat) helyosztók
Helyszín: Ramnicu Valcea, Traian Sportcsarnok - Praktiker-Vác – DKKA
Augusztus 9. (szerda) 15:30 (Vác, Városi Sportcsarnok) - Praktiker-Vác – Budaörs
Augusztus 11. (péntek) 15:30 (Vác, Városi Sportcsarnok) - DKKA – Praktiker-Vác
Augusztus 15. (kedd) 16:00 - Praktiker-Vác – MTK Budapest
Augusztus 18. (péntek) 15:30 (Városi Sportcsarnok) - Vasas- Praktiker-Vác
Augusztus 25. (péntek) 17:00