Nagy megtiszteltetés érte kedves kollégámat, a VácOnline felelős szerkesztőjét, Hujbert Istvánt. A nemzeti ünnep alkalmából a köztársasági elnök Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozott neki az elmúlt harminc évben, a regionális sajtóban végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. A díj jó helyre érkezett. István ugyanis valóban letette névjegyét a Dunakanyarban az elmúlt három évtizedben. Számtalan cikket, tudósítást, portrét jegyez, munkássága megkerülhetetlen, embersége, kollegialitása, kitartása, becsülete megkérdőjelezhetetlen.
Éppen ezért sajnálatos, hogy az utóbbi időben mégis méltatlan támadások kereszttüzébe került. Félreértés ne essék: nem az a probléma, hogy személyét, vagy munkáját kritika éri. Újságírók vagyunk, az a feladatunk, hogy leírjuk véleményünket, meglátásainkat, következtetéseinket. Mivel sem én, sem István (elnézést, hogy a nevében írom, de némi barátságunk okán azt hiszem, tehetem), nem hiszünk abban, hogy létezik úgynevezett „függetlenobjektív” újságírás, hát nyíltan vállaljuk jobboldali nézeteinket, így természetesnek fogadjuk el, hogy a másik oldalról kapunk hideget-meleget. De! Azért van az a szint, ahonnan ne tovább.
Sajnos Vácon az elmúlt években rendkívül nehéz úriemberként újságot írni.
- Mivel polgármester asszony első intézkedésével szájzárat tett minden önkormányzati alkalmazottra, szinte lehetetlen információhoz jutni.
- A városnak küldött sajtókérdéseink rendre megválaszolatlanok maradnak,
- sajtótájékoztatóra nem hívnak bennünket.
- Az egykor normális kollegiális viszonyból, amit a városházi sajtóval ápoltunk, mára hűvös távolságtartás lett, olykor sufniban elhangzó gúnyos félmondatokkal illetnek, amikről azt hiszik, hogy nem halljuk őket.
- A várost most vezető politikusok egyike-másika pedig a tettlegességtől sem riad vissza, ha minket, mint kritikus sajtót kellene megfélemlítenie. (Szerencsére nem sikerül nekik.)
És teszik mindezt olyanok, akik egykor maguk is újságírók voltak.
- Akár egy országos folyóiratnál, mint maga a polgármester,
- akár egy szennylapnak sem nevezhető zugfirkálmánynál, mint az egyik képviselő,
- vagy kommunikációs vezetőként egy a botrányos kórházprivatizációkról elhíresült magáncégnél, mint az egyik alpolgármester.
De mindez nem érdekes. Önmagukat minősítik.
Ami miatt azonban ezt a cikket meg kellett írnom, túl azon, hogy gratuláljak Hujbert István kollégámnak, azt azért már szóvá kell tennem, hogy van ugyanis egy, a várost most vezető politikai kényszer-koalícióhoz közel álló sajtóorgánum, amelyik István kitüntetésének hírére reagálva azonnal leközölt egy gunyoros cikket, amelyben persze igyekezett negligálni István munkáját. De még ezzel sincsen baj. Tegyék. Szerettem volna viszont megjegyzést fűzni a cikk alá a sajtóorgánum közösségi oldalán. Csakhogy én azt megnézni sem tudom, ugyanis le vagyok tiltva róla. Innen üzenem a szerkesztőknek: nem ártana moderálni a kommentszekciót. Ha már a függetlenobjektív sajtószabadság nevében én nem tudom mindezt személyesen odaírni.
De tudják mit, hagyjuk. Már el sem várom ezt Önöktől.
Mert a sajtó szabad, (Önök) meg ilyenek.
MJP
***
Az elismerés kapcsán
- Köszönöm Péter írását és barátaink/bajtársaink minden biztató, megerősítő visszajelzését!
- Hálásan köszönöm a Vác-alsóvárosi nagyszüleimnek, szüleimnek, a váci gimnáziumomnak és tanáraimnak, a szomszédunkban lévő Katona Lajos Könyvtárnak, hogy egy életre felvérteztek, és ma hasznára lehetek nemzetemnek.
- Hálásan köszönöm atyai jó barátaimnak: Varga Lajos atyának, Kiszel Vilmosnak, Gánti Tibornak, Szabados Györgynek, hogy szellemi útjaimat egyengették.
- Hálásan köszönöm a felterjesztőknek, hogy egy Isten háta mögötti regionális lapszerkesztői munkásságot is annyira fontosnak tartottak, hogy ezzel a magas kitüntetéssel díjazzák.
- Köszönet a VácOnline olvasóinknak, hogy évek óta hűségesen velünk tartanak, és hátországát adják annak a váci közéleti tevékenységnek, amely miatt minden ellenséges megnyilvánulást tűzön-vízen keresztül vállalunk/vállalni tudok.
