Pontosabb információt magán az intézményi honlapon sem lehet felfedezni, de annyi egyértelmű, hogy a Madách Imre Művelődési Központ december 21-től az év végéig – takarékossági okokból – bizonyosan zárva lesz, a jövő év eleji folytatás pedig bizonyára hamarosan mindenki számára ismertté válik – mindenesetre az Ablak Galéria új kiállítása kedvéért azért január 8-áig is érdemes lesz kitérőt tenni az intézmény felé.
A mindig szem előtt lévő kis galéria nagyjából fél tucat alkotás bemutatására alkalmas képhelyeire legújabban Lehotka László fotóművész, a Forte Fotóklub Vác egyik alapemberének művei kerültek ki, a válogatás a „Téli hangulat” címet kapta.
Az alkotóról így ír az artportal.hu:
Az 1948-ban, Vácott született alkotó 1969-ben üzemmérnöki diplomát szerzett a budapesti Élelmiszeripari Főiskolán. Huszonkét évig a Műszeripari Kutató Intézetben dolgozott. 1978-tól fotózik, 1981-től a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.
Ő maga így ír szenvedélyéről saját honlapján:
„Számomra a fotózás jó szórakozást, játékot jelent a mai napig a megkerülhetetlen alkotói gyötrelemmel együtt.
Az évtizedek során sok pályázaton indultam, ötvenkét egyéni, és számtalan csoportos tárlaton szerepeltem, számos díjat és elismerést kaptam, de számomra az igazi örömet az jelenti, ha a képeim előtt az emberek megállnak, elgondolkodnak, inspirációt kapnak, meghatódnak vagy örvendeznek, és ha szeretnek együtt élni velük.
Az egyik legnagyobb dicséret, amit őrzök, Barcsay mestertől való: »Rokonomnak érzem, hasonló érzések kényszerítenek engem is akkor, amikor dolgozom«.
Az is kedves emlékem, mikor egy fiatal pár a kiállításomon letakargatta a képeim címeit, s maguk próbálták kitalálni, hogy mi lehet. Valóban: a kép hatása mindig közös, az alkotó és a néző egyedi találkozásának eredménye.
A fotó számomra festészet: színek, arányok, ritmusok, érzelmek, történések, hangulatok rögzített pillanata. Néhány éve a számítógép festőprogramjait is kezdtem használni, főleg a magam készítette ecsetekkel. Az üres képernyő nekem a tiszta vásznat jelenti, és bár elektronikusan, de az én kezem alkot a választott ecsettel, digitalizáló táblával. Időnként a saját fotóimat festem tovább, erősítve a kép hangulatát, mondandóját.
Abban hiszek, hogy a művész feladata most is az, hogy a szépséggel, a harmóniával, vagy ezek örök vágyával ajándékozza meg a nézőt.
1978-ban, a nagylányom születésekor vettem az első fényképezőgépemet. A családi fotók mellett először a természetet jártam, a valóság csodáit kerestem. Egyre több képem került
nyilvánosság elé, és 1981-ben felvettek a Magyar Fotóművészek Szövetségébe, ami szakmai rangot jelentett.
Mindig vonzott az apró dolgok világa, a közgyűrű pedig lehetővé tette, hogy a festői szemléletet összekapcsoljam a fotóval. A mérnöki ismeretek és a kíváncsiság pedig abban segített, hogy a makro-fotózás technológiáját továbbfejlesztve saját, szabadalom-jellegű felvételi módszerrel a mikroszkóp korlátait megkerülve készíthessek néhány mm-es felületről mikro-fotókat.”