DECEMBER 8-IG LÁTHATÓ A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN A FORTE FOTÓKLUB VÁC HAGYOMÁNYOS ÉVZÁRÓ TÁRLATA

DECEMBER 8-IG LÁTHATÓ A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN A FORTE FOTÓKLUB VÁC HAGYOMÁNYOS ÉVZÁRÓ TÁRLATA

Pénteken nyílt és december 8-ig látható a művelődési központ emeleti félkör galériájában a Forte Fotóklub Vác „Fotó ünnepe” című hagyományos évzáró tárlata. Ezúttal harmincnyolc klubtárs csaknem kilencven alkotása került be a műfaji-technikai szempontból, és a témaválasztás terén egyaránt rendkívül változatos válogatásba. Elsőként Koltai-Dietrich Gábor festőművész, a művelődési központ kiállításszervező munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket, azt is…

FOTÓS SZEMMEL: VIDA JÓZSEF KATEGÓRIA ELSŐ DÍJAT NYERT AZ ÉV TERMÉSZETFOTÓSA PÁLYÁZATON

FOTÓS SZEMMEL: VIDA JÓZSEF KATEGÓRIA ELSŐ DÍJAT NYERT AZ ÉV TERMÉSZETFOTÓSA PÁLYÁZATON

„Az Év Természetfotósa” fotópályázaton a Forte Fotóklub Vác alkotóközösségét is erősítő Vida József kategória első díjat nyert. A fotós így adott hírt rangos elismeréséről: „A pályázatra beküldött majdnem 3000 fotóból a 8. kategóriában I. helyezést értem el. A díj átadásakor felkértek, hogy részletezzem a kép készítésének újszerű látásmódját, annak technikáját, okát. Nagyon örülök ennek a…

10 ÉVES A FORTE FOTÓKLUB VÁC: ÚJ CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS NYÍLT A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT EMELETI GALÉRIÁJÁBAN

10 ÉVES A FORTE FOTÓKLUB VÁC: ÚJ CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS NYÍLT A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT EMELETI GALÉRIÁJÁBAN

A megalakulása tíz éves jubileumához érkezett Forte Fotóklub Vác tagjainak válogatott munkáiból nyílt tárlat május 26-án a művelődéi központ emeleti félkör galériájában. Koltai-Dietrich Gábor, a MIMK „kiállításfelelőse” köszöntője után Nagy Gábor, a fotóklub kezdetektől oszlopos tagja mondta el a kiállítás kapcsán papírra vetett gondolatait,  majd a házigazda művelődési központi főmunkatárs felolvasta Iványi Károlyné korábbi igazgató…

REPREZENTATÍV CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS NYÍLIK PÉNTEKEN A 10 ÉVES FORTE FOTÓKLUB VÁC TAGJAINAK ALKOTÁSAIBÓL

REPREZENTATÍV CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS NYÍLIK PÉNTEKEN A 10 ÉVES FORTE FOTÓKLUB VÁC TAGJAINAK ALKOTÁSAIBÓL

Jubileumot ünnepel az idén a Forte Fotóklub Vác, hiszen tíz éve annak, hogy megalakult a város legújabb kori legaktívabb és legnépesebb alkotó közössége, most csoportos tárlattal jelentkeznek. A klub minden ünnepét, minden évfordulóját a tágabb közösség ünnepévé igyekszik tenni, most sem lesz ez másképp, csoportos kiállítást állítanak össze, amelynek a művelődési központ emeleti galériája ad…

MOLNÁR FERENC FOTÓMŰVÉSZ (FORTE FOTÓKLUB VÁC) ÚJABB RANGOS NEMZETKÖZI PÁLYÁZATON NYERT DÍJAKAT

MOLNÁR FERENC FOTÓMŰVÉSZ (FORTE FOTÓKLUB VÁC) ÚJABB RANGOS NEMZETKÖZI PÁLYÁZATON NYERT DÍJAKAT

Újabb, a Forte Fotóklub Vác hírnevét is öregbítő nemzetközi pályázati sikerről számolhatunk be, ezúttal Molnár Ferencnek köszönhetően. A pályázatokon is rendkívül aktív és eredményes fotóművész hat pályaműve is elfogadást nyert, három pedig a díjazottak közé került a „COLOMBO PHOTO AWARDS Sri Lanka 2023” című, FIAP védnökségű pályázaton. A díjazott pályaművek címe: In prayers, Mourners, My…

VIDA JÓZSEF (FORTE FOTÓKLUB VÁC) ÚJABB NEMZETKÖZI PÁLYÁZATON SZEREPELT EREDMÉNYESEN

VIDA JÓZSEF (FORTE FOTÓKLUB VÁC) ÚJABB NEMZETKÖZI PÁLYÁZATON SZEREPELT EREDMÉNYESEN

Újabb, a Forte Fotóklub Vác hírnevét is öregbítő nemzetközi pályázati sikerről számolhatunk be, ezúttal újra Vida Józsefnek köszönhetően. A pályázatokon rendkívül aktív és eredményes fotográfus kilenc felvétele is elfogadást nyert a 1.st International Salon, ONDINE Salon fotópályázaton. Gratulálunk és további szép fényeket kívánunk a fotósoknak!

„ELFOGADÁS 2023”: FELHÍVÁS FOTÓPÁLYÁZATRA A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK INTEGRÁCIÓJA JEGYÉBEN

„ELFOGADÁS 2023”: FELHÍVÁS FOTÓPÁLYÁZATRA A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK INTEGRÁCIÓJA JEGYÉBEN

„Elfogadás 2023” címmel a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségi napja alkalmából a rendező szervezetek fotópályázatot hirdetnek 3 korosztály számára. Az elfogadás mindannyiunk számára fontos, minden ember azt szeretné, ha elfogadnák őt, azonban vannak olyan fogyatékossággal élő emberek, akiket nehezebben fogad el a tágabb közösség. A mindennapokban mindenki tiszteletre, megbecsülésre, szeretetre vágyik, ehhez azonban az kell, hogy elfogadjuk…

ÚJABB NEMZETKÖZI SIKERT ÉRT EL VIDA JÓZSEF, A FORTE FOTÓKLUB VÁC TAGJA

ÚJABB NEMZETKÖZI SIKERT ÉRT EL VIDA JÓZSEF, A FORTE FOTÓKLUB VÁC TAGJA

Vida József fotográfus a napokban értesítést kapott arról, hogy több pályázott művét is beválogatta a zsűri a „CAPTURE THE MOMENT CIRCUIT 2023” nemzetközi fotópályázat elfogadott alkotásai közé. A „Pihenés” című kép az elfogadáson túl két úgynevezett szalon elismerés díjat is elnyert. A FIAP pályázatokat, úgynevezett nemzetközi fotós szalonokat ír ki a vele együttműködő helyi szervezeteken…

ÚJ FOTÓKIÁLLÍTÁS LÁTHATÓ A MARGARÉTA KÁVÉHÁZBAN, FÓKUSZBAN AZ IDŐJÁRÁS

ÚJ FOTÓKIÁLLÍTÁS LÁTHATÓ A MARGARÉTA KÁVÉHÁZBAN, FÓKUSZBAN AZ IDŐJÁRÁS

Az idén tíz éves Forte Fotóklub Vác minden bemutatkozásának megnyitója igazán ünnepélyes esemény, lett légyen szó akár csoportos tárlatról, akár egyéni kiállításról, különösen ha az alkalom a közönség elé lépő tagtárs első ilyetén megnyilatkozása. Ünnepi esemény helyszíne volt tehát a napokban a Margaréta Kávéház, ahol most néhány héten át Wachtler László fotókiállításának megtekintése is gazdagíthatja…

IDŐKÉP: WACHTLER LÁSZLÓ FOTÓIBÓL NYÍLIK KIÁLLÍTÁS A MARGARÉTA KÁVÉHÁZBAN

IDŐKÉP: WACHTLER LÁSZLÓ FOTÓIBÓL NYÍLIK KIÁLLÍTÁS A MARGARÉTA KÁVÉHÁZBAN

Wachtler László, a Forte Fotóklub Vác oszlopos tagja munkáiból nyílik kiállítás – Időkép címmel – március 2-án (csütörtökön) 17.30-kor a Margaréta Kávéházban, a szerző önálló bemutatóját fő mentora, a klub alapító-elnöke, Cservenák Péter ajánlja a jelenlévők figyelmébe. Wachtler Lászlótól már számos bravúros képet láthattak olvasóink honlapunkon, különösen az időjárás, a légkör különleges jelenségeiről. Ezekhez a…