VAJON HÁNY, A MATKOVICH ÉRDEKKÖRHÖZ KÖTHETŐ VÁCI ÚJÉPÍTÉSŰ TÁRSASHÁZRÓL DERÜL MÉG KI, HOGY NEM A TERVEK SZERINT ÉPÜLT FEL?

Újabb összefüggés a Matkovich Ilona családjához köthető Geo Art. Team Kft-nél. Ez a cég építteti jelenleg azt a Kőhíd utcai lakóparkot, amely ellen foggal-körömmel tiltakoznak az ott élők. Mint megtudtuk, a kft. ügyvezetője évekig az a Ferencz Gellért volt, aki Vácon élet- és balesetveszélyes épület kivitelezésénél felelős műszaki vezető volt – írta a 0627.hu.

Nézzük sorra! Matkovich Ilona polgármester családjához több, ingatlanépítéssel foglalkozó cég is köthető. A HPL Beruházó Építőipari és Szolgáltató Kft-ről már többször írtunk, mint ismert, igazságügyi szakértői vélemények alapján egyértelműen kiderült, hogy élet- és balesetveszélyesen épített fel egy társasházat. Az ügyvezető, Pajor Dániel (Matkovich fia) kiszállt a cégből, a kft-nek új cégneve, új ügyvezetője és egyetlen tulajdonosa lett: Lelkes István. Az a Lelkes István, aki a váci polgármesterrel egy háztartásban él és évekig szerepelt a NAV úgynevezett nagyadósok listáján.

A szintén ingatlanépítéssel foglalkozó (felszámolással megszűnt) Hangyavár Kft-nél, amelynek Matkovich Ilona is tagja volt, hasonló történt. Itt is a Matkovich családhoz köthető a tulajdoni kör, Pajor Dániel testvérétől, Leventétől (Matkovich másik fia) is Lelkes István vette át az ügyvezetést.

Ha megnézzük a cégek éves beszámolóit, érdekes, hogy míg ugyanazzal a tulajdonosi és ügyvezetői körrel rendelkező cégek közül az egyik hirtelen leépül, ezzel párhuzamosan egy másik felfut.

Többször írtunk már a Kőhíd Lakóparknál épülő társasházról, amely ellen számos platformon tiltakoznak a váciak. Az épületet a Geo-Art Team Kft., Pajor Dániel egyszemélyes cége építteti.

A céginformációk szerint, amíg a korábban említett cég hanyatlott, a Geo-Art Team Kft. árbevétele ezzel párhuzamosan nulláról 315 millióra, majd több mint 789 millió forintra ugrott.

Az Opten adatbázisából kiderül, hogy a Geo-Art Team Kft. ügyvezetője korábban, 2014 végétől 2020 augusztusáig Ferencz Gellért volt.

Mint ismert, Ferencz Gellért annál a Barabás utcai társasház építésénél volt felelős műszaki vezető, amelyet a már említett HPL Beruházó Építőipari és Szolgáltató Kft. építtetett,

nem a terveknek megfelelően, anyagokat kispórolva. A Matkovich Ilona érdekkörébe tartozó cég hibáit igazságügyi szakértői vélemények sorolják, melyekből kiderül, hogy élet- és balesetveszélyes az épület. Erről itt írtunk korábban.

Ferencz Gellért volt az ügyvezetője a Geo-Art Team Kft-nek akkor, amikor a Liszt Ferenc sétányon lévő társasházat építette a cég. De Ferencz Gellért volt ezen építkezés felelős műszaki vezetője is! Figyelemmel arra, hogy a Barabás utcai társasház életveszélyesen épült fel felelős műszaki vezetése mellett, vajon ez a Liszt Ferenc sétányon épült társasház

  • biztonságos?
  • Kifogástalanul épült fel?
  • A terveknek megfelelően?
  • Itt nem spóroltak ki anyagokat?
  • A Barabás utcai épülettel ellentétben itt tűzvédelmi szempontból is biztonságos?

Úgy tudjuk, a Liszt Ferenc sétány 23. alatt lévő ingatlannak véglegesen nincs építési engedélye. Az épület fennmaradási engedélyt kapott, mely engedély ellen folyamatban van a megsemmisítés iránti közigazgatási per.

E-mailen kerestük Ferencz Gellértet, cikkünk megjelenéséig azonban nem válaszolt.

A 0627.hu az írás végén jelezte, hogy ebben a témában az oknyomozást folytatják…

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.