2000-ES ÉVEK, VÁCI KÓRHÁZ, FURCSA ÜGYLETEK: ÚJRA ÉS ÚJRA FELSEJLIK FERJANCSICS KORÁBBI MUNKÁLTATÓJA, A HOSPINVEST

Úgy tűnik, nem hagyta hidegen Ferjancsics Lászlót a váci kórház ügyeiről szóló nemrég megjelent cikkünk, melyben felelevenítettük azokat a 2000-es évek végén zajlott eseményeket, amik később a bíróságig is eljutottak. De hiába az újabb és újabb sumákolás, a tények azok tények, és mint ilyen, meglehetősen makacs dolgok.

Így hát akárhonnan is nézzük, a váci kórház egykori főigazgatóját, Erős Andrást, valamint annak gazdasági vezetőjét, Romhányi Zoltánt szabadságvesztésre ítélték. Általában az ilyen döntések nem aprócseprő ügyekben születnek, és az illetékes hatóság nem határoz börtönnel, csak ha jó oka van rá. Sőt,

a naptárt is nehéz átírni, Ferjancsics alpolgármestersége, valamint a két kórházi vezető tisztségviselő regnálásnak idejében felfedezhető egybeesés.

Jól emlékszünk, a 2000-es években az egészségügyben enyhe kifejezéssel élve is, de útkeresés zajlott, sok helyen a részleges vagy teljes privatizáció irányába mozdultak. A részletek szinte már a múlt homályába vesznek, de azért az egyes magáncégek profitéhsége, vezetőiknek, lobbistáiknak mindenki átgázoló magatartása sok esetben tetten érhető. Vácon is hasonló folyamatok indultak el a központi laboratórium üzemeltetésének kapcsán, majd a gyógyszertár működtetésében szeretett volna több cég is bekapcsolódni.

A helyi kollektív emlékezet szerint az ügyhöz köthetően feltűnt többek között a Pharmadose Kft. és az Ispotály Holding Egészségügyi Befektetői és Szolgáltató Kft is. Ez utóbbinak egyik alapítója Deák Gábor, aki Romhányi Zoltán gazdasági igazgató egykori sporttársa volt, később pedig a Hospinvestet erősítette – azt pedig tudjuk, hogy Romhányi is abban a kiskunhalasi kórházban kötött ki váci pályafutása után, amelyiket a Hospinvest leányvállalata működtette.

A Pharmadose és a kórház közötti csatározás mind a mai napig látható sajnálatos következménye a kórház bejárata melletti gyógyszertár épületének torzója. – Fotó: GoogleMap

Egyre inkább úgy tűnik, bármilyen újabb szál kerül elő az akkori váci kórházi ügyletek kapcsán, újra és újra felbukkan abban a Hospinvest, Ferjancsics egykori munkahelye is. Hiába próbál úgy tenni az információkkal évek óta ügyeskedő alpolgármester, mintha teljesen kívülálló lenne, egészen beszédes, hogy az általa megosztott Váci Hírlap cikk – ami persze hozza a megszokott színvonalat – egyrészt azt a Bóth Jánost próbálja pocskondiázni, aki igyekezett tenni a kórházi események megfékezése érdekében; másrészt próbálja elfeledtetni az olvasóval, hogy Romhányi Zoltánról van szó, mert következetesen annak csak a monogramját használja, holott Erős András esetében nem ilyen körültekintő már. Adódik a kérdés:

mi oka lehet a cikk szerzőjének, hogy csak a monogramot használja? Talán védeni próbálja Romhányit? Netalán személyes kapcsolat, vagy éppen üzleti viszony van a kettő között?

És ha már Romhányi Zoltán: információink szerint a gazdasági vezető már megállapodott a Hospinvesttel a kiskunhalasi kórház vezetéséről, amikor még a váci egészségügyi intézményben tevékenykedett.

  • Vajon az árnyékban élő, háttérben machináló, mindenhez is értő Ferjancsics László alpolgármester úr semmilyen információval nem rendelkezett anno ezekről az igencsak piszkosnak tűnő ügyletekről?
  • Vajon tényleg mindez úgy zajlott városunkban, hogy közben az alpolgármester vigyázó szeme éppen le volt hunyva?
  • Még hírből sem hallotta, hogy Romhányi Zoltán gazdasági vezető úr ahhoz a céghez távozik, amihez aztán ő maga is megérkezik?
  • Nem tűnt fel neki az sem, hogy a kórházi gyógyszertár üzemeltetése környékén feltűnt Romhányi egyik csapattársa is?
  • Ha ezekre mind „nem” a válasz, hogyan gondolhatná róla egy váci polgár is biztonsággal azt, hogy jó gazdája ennek a városnak?
  • Ha évekkel ezelőtt előfordulhattak alpolgármestersége alatt ilyenek, hogyan bízhatnánk abban, hogy most nem fognak újra?

Persze nem csak a gyógyszertár üzemeltetéséről van itt szó, később felmerült, és mondhatni szándékká is vált, hogy a váci kórház kerüljön a Hospinvest kezére. A váci szóbeszéd hosszú évek óta úgy tartja, az akkori polgármester, Bóth János, és alpolgármestere, Ferjancsics László viszony éppen ezen ügy kapcsán romlott meg: a városvezető nem rajongott azért, hogy megtörténjen a kórház átadása a Hospinvestnek. Bóth János Hopsinvesttől való idegenkedését érhetjük tetten abban a váci MSZP-frakció közleményben is, amely így fogalmaz Romhányi kapcsán: „2007 szeptemberében az akkori gazdasági igazgató, dr. Romhányi Zoltán, hirtelen távozását követően hogy-hogy nem a Hospinvest leányvállalata által működtetett kiskunhalasi kórház vezetője lett.”

Mindezek után meg kell kérdeznünk olvasóinkat,

elképzelhetőnek tartják-e, hogy a gazdasági igazgató tevékenysége, Hospinvesthez távozása, a Hospinvest kórházüzemeltetési igénye, Ferjancsics Hospinvesthez való távozása és a cég életében betöltött kulcsszerepe előtti időszakban minden úgy történt a váci kórház körül, ami etikailag kifogásolhatatlan?

Mert ha nem, akkor jogosnak érezhetjük a sumákolás és a félrebeszélés szagát. Ez esetben pedig

el kell gondolkodni azon is, lesz-e kutyából szalonna: a város vagyona most is az egyéni érdekek játszótere, vagy minden a legjobb kezekben van?

***

A cikksorozatunk előző részei:

KORABELI ÍRÁS ARRÓL, HOGY A HOSPINVESTNEK LOBBIZÓ VÁROSVEZETŐKKEL SZEMBEN MIKÉNT KELLETT MEGVÉDENI A KÓRHÁZAT

TÖBB ÉV SZABADSÁGVESZTÉSRE ÍTÉLTÉK A FERJANCSICS LÁSZLÓ ALPOLGÁRMESTERSÉGE ALATTI KÓRHÁZI VEZETŐKET

Ferjancsics László a HospInvest és a magánegészségügy környékén