A váci lakájmédia, a döntéshozó többséghez tartozó városházi urak és úrhölgyek (vagy ha úgy tetszik, elvtársak és elvtársnők) dicsőítésére indított közösségi médiás felületek sora alig győzi a lelkendezést a város ünnepváró díszítése kapcsán, ám bőven vannak itt kérdőjelek.
Addig még csak-csak rendben lenne a dolog, hogy a kisgyerekeknek tetszhetnek a főtér mézeskalács-imitációs installációi, tehát senki ne vegye el az örömüket!
Ám annyi kritika ennek kapcsán is engedtessék meg, hogy az összkép valójában egy giccsparádé, ráadásul elsikkad benne a lényeg. Olybá tűnik, mintha az ötletgazdáknak az lett volna a céljuk, hogy eltereljék a figyelmet a lényegről, az Úrjövetről, a Megváltó születésének ünnepléséről. Aminek jelentőségére már csak a cuki-díszek árnyékába száműzött, néhány évvel korábban elkészített betlehemi jászol hívja fel a figyelmet a Fehérek temploma előtt.
De érdemes körbenézni a köztéri ünnepi díszítés ügyében más városrészekben is, ahol keresve is alig találni csilivili installációkat, fényfüzéreket – úgy látszik, a körzeti képviselőknek ehhez kevés a lobbierejük a Bürgermeisterinnél, saját közpénzes jövedelmükből meg nyilván eszük ágában sem volt erre áldozni.
Kisvácon a köztéri ünnepi díszítés nagyjából egyenlő a nullával.
Deákváron van kábé tíz-tizenöt (de lehet, hogy túlszámoltuk) lámpaoszlopra szerelt karácsonyos fényizé, aztán kalap-kabát.
Alsóvároson, a Földváry tér környékén hasonló a helyzet.
Illetve meg kell jegyezni, hogy az utóbbi két településrészen – újdonságként – egyaránt felfedezhet a járókelő egy-egy kisebb feldíszített fenyőt közterületen, lépcsőház bejárónál.
Persze lehet, hogy ez néhány környéken lakó ajándéka, s akkor köszönet jár érte az ötletgazdáknak. És valószínűleg így áll a dolog, mert ha a körzet képviselője lenne az ajándékozó, akkor a mai módi szerint már nem is lenne háttérben, hanem
plakátokon (is) kürtölné: ez bizony neki köszönhető, mindenki legyen nagyon hálás, hogy ilyen sokat tesz a választókért.
Amúgy – karácsony hetéhez érve – a város minden részét szinte elöntötte-elönti a mocsok, a kukaszigeteknél siralmas a kép – de ez nyilván a mostani városvezetéssel szembeni, ellenzéki érzelmű felforgatók aknamunkája.
Sétánk végén ezzel térjünk is vissza a centrumba, ahol azt gondolhatjuk, hogy ez már a Bürgermeisterin álmaiban szereplő osztrák kisváros: a márványtér szégyenletes állapotú kövezetén fenyőerdő, a főtéren ugyebár a már említett cukormázas papírmasé város, a városháza bejáratánál egy-egy kurucos és labancos műkatona.
Utóbbi, ha tudna olvasni-gondolkodni-beszélni, a fentiek alapján valami ilyesmit gondolhatna, rikácsolhatna:
„Pofa súlyba! Kritikusoknak kuss a neve. Itt minden szép és jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Egyebekben a Bürgermeisterin azt üzeni: nagy mosoly és fejenként legalább száz (hab)csók mindenkinek, legalábbis a rajongóinak.”
