Néhány napja nyílt meg Vácon, a Ponton udvar emeletén a Váci Belvárosi Egészség Központ (VBEK). A város szívében található egészségügyi szolgáltató komplexum célja első körben, hogy a lehető legszélesebb körben gyűjtsön össze szakembereket. Egyaránt várják a hagyományos vagy alternatív gyógyászattal foglakozókat – a lényeg, hogy Vác és környékének lakossága minél több egészségügyi problémája orvosolható legyen egy helyen.
Tehát a VBEK most első sorban szakemberek jelentkezését várja, akik számára a tisztiorvosi szolgálat előírásainak megfelelően kialakított 20-22 négyzetméteres rendelő helyiségeket biztosít. A helyiségek fűtését, hűtését inverteres klímák biztosítják. A komplexumon belül közös, teljesen felszerelt konyha áll a bérlők rendelkezésére. Mellékhelyiségek tekintetében két mosdó (egy látogatói és egy személyzeti) került kialakításra a VBEK épületében.
Az alábbiakban néhány fotót láthatnak az új egészségügyi centrumról, illetve megtalálhatják azt a telefonszámot, amelyen a szakemberek jelentkezését várják a VBEK üzemeltetői:


06 (30) 941-8046-os
telefonszámon várják a BEK üzemeltetői.
A látogatók számára bővebb információk a VBEK-ről, illetve az aktuálisan elérhető szolgáltatásokról az egészségügyi centrum hamarosan induló honlapján állnak majd rendelkezésre.