Újabb jó hírt jelentett be Rétvári Bence a közösségi oldalán a dunakanyari hajózás szerelmeseinek. A Nagymaros és Zebegény közötti vonatpótló hajójáratok sikere megmutatta, milyen óriási érdeklődés van a dunakanyari hajózás iránt. A forgalom részleges megnyílásával a pótló járatok ugyan megszűnnek, de új körjárat indul! A MAHART július 3-tól indít egy olyan hop on- hop off…
All posts tagged Zebegény
Jó hír az egész Dunakanyarnak, nagy siker Zebegénynek!
Zebegény sikeresen tárgyalt és 80%-kal növelni is tudta a turisztikai fejlesztéseire eredetileg szánt kormányzati vissza nem térítendő támogatást. A közös munka eredményeként az 500 millió helyett 900 millió forintról szóló támogatói okirat már az önkormányzatnál van – ismertette Zebegényben Rétvári Bence, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője. 2017 augusztusában kormányhatározat született Zebegény településközpont turisztikai célú fejlesztésének…
A VácOnline képriportja egy Nagymaros-Zebegény közötti hajóútról
Nagymaros és Szob között június 17-én, mintegy kétszáz méter hosszan több ezer köbméternyi hordalék, sár, kő és víz zúdult mindkét vasúti vágányra az esőzések miatt. Az utasok biztonságának garantálása érdekében azóta szünetel a vonatforgalom. A MÁV-START pótlóbuszokat rendelt, amelyek Nagymaros és Szob között szállítják az utasokat. Még aznap este újabb kő- és sárlavina árasztotta el…
MÁVINFORM: Folyamatosan dolgoznak a vasúti pálya helyreállításán Dömösi átkelésnél
Nagymaros és Szob között folyamatosan dolgoznak a múlt heti esőzések során károsodott pályaszakasz helyreállításán. A vonatközlekedés várhatóan július második hetében indulhat újra, egyelőre csak egy vágányon. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat a Nagymaros–Szob, illetve a Szob–Zebegény szakaszon, valamint vonatpótló hajójárat is közlekedik Nagymaros és Zebegény között. Dömösi átkelés megállóhelynél az omlások során kb. 800 köbméternyi,…
Ingyenes mentesítő hajójárat indul a nagymarosi földcsuszamlás miatt
Ingyenes mentesítő hajójárat indul Nagymaros és Zebegény között, ahol az esőzések miatt három helyen megcsúszott a hegyoldal – mondta hétfőn Nagymaroson, a hegyomlás helyszínén az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője – az érintett települések polgármestereivel és a helyreállításban résztvevőkkel tartott bejárás után – azt mondta, hogy…
Megkezdték a Nagymaros–Szob közötti sérült pályaszakasz helyreállítását
Frissítés: 2020. június 20. szombat, 20:01-kor A vonatközlekedés egy vágányon várhatóan július második hetében indulhat újra Nagymaros és Szob között szombat reggel elkezdték a vasúti pályaszakasz törmelékektől való megtisztítását, az akadályozó sérült, kidőlt fák és cserjék eltávolítását. A helyreállítást a MÁV leányvállalata, a MÁV-FKG végzi kétéltű földmunkagépekkel, jelentős munkaerővel, annak érdekében, hogy minél előbb újra…
Nagymaros és Szob között pótlóbuszok közlekednek – bizonytalan ideig
Nagymaros és Szob között a 12-es főút lezárása miatt a pótlóbuszok kerülő útvonalon (Kóspallag-Márianosztra felé) közlekednek, menetidejük irányonként általában 40-45 perc ezen a szakaszon. A közúti torlódások miatt esetenként ennél hosszabb menetidő is előfordulhat. A buszok Nagymaroson és Szobon is a vasútállomás elől indulnak, Dömösi átkelés, Zebegény és Szob alsó megállóhelyet nem érintik. Szob és…
Trianon 100 megemlékezés Zebegényben – képriport
Az 1935–1938 között Maróti Géza tervezte, a nemzeti tragédiák (aradi vértanúk, az első világháború és Trianon) közös, zebegényi emlékhelyénél gyűltek össze a megemlékezők június 6-án a Trianon 100, a nemzeti összetartozás napja tiszteletére. A rendezvényen részt vett a község és környéke lakossága mellett Hutter Jánosné, Zebegény polgármestere, Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője és Beer…