Decemberről januárra 4,79 százalékkal, januárról februárra pedig további 0,88 százalékkal nőtt a menetrend betartása – közölte Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója vasárnap…
A lakosság és a szolgáltató is túl van az év első zöldhulladék elszállító körén, ami nagyjából egész jól sikerült, bár azért helyenként…
A Forte Fotóklub Vác tagjai igen lelkes közreműködői különböző televíziós, internetes műsoroknak képi illusztrációkkal, s számosan igen gyakori résztvevők mind hazai, mind…
Az ünnepre való tekintettel Vácon a Központi Gyógyszertár szombaton zárva lesz. Alább olvasható a hétvégi gyógyszertári ügyeleti rend:
„Kisváci Duna-part kisimítva! Ez még egy képviselőnek sem sikerült elintézni mondják a “szakértők”, a kajakosok és evezősök” – így jelentette be a…
„Ha ti is kisbabát vártok vagy kisbabát terveztek, a Vándorbölcső Program éppen nektek szól!” – hívja fel a figyelmet közösségi oldalán Pető…
A Duna-Dráva Cement Kft. március 12-én szerdán 12 órakor robbantást végez a Vác I. – mészkő, homokkő védnevű bányatelken.