A magyar gazdaság az idén 6,4 százalékkal nőtt, szemben az előző válság utáni, 2009. évi 6,6 százalékos visszaeséssel – tette közzé Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült, „Beszéljenek a számok” című táblázatban – írta meg a Vasárnap.hu. Kiemelte: a foglalkoztatottak száma jelenleg 4,7 millió fő. Ez egymillióval magasabb a tizenkét évvel ezelőttihez képest. A munkanélküliségi ráta a 2009-es 12 százalékról mára 3,8 százalékra csökkent – tüntette fel a táblázatban. A bruttó átlagkereset 198 ezer forintról 428 ezerre nőtt mára. A minimálbér pedig 75 500 forintról 200 ezerre emelkedik január 1-től. A személyi jövedelemadó 36 százalékról 15 százalékra csökkent, a munkáltatói…
vasárnap.hu
Tiltakozó petíciót indított a Vasarnap.hu annak érdekében, hogy a transzgender, a homoszexuális vagy a pornográf kiadványok ne érjék el a gyermekeket. A keresztény hírportál kezdeményezése – amelyhez a CitizenGO is csatlakozott – felhívja a figyelmet, hogy az LMBTQ-szervezetek az óvodák és iskolák után már a könyvtárak gyermekpolcait is célba vették. Jelenleg több mint tizenegyezren írták alá a petíciót, amely egy Dunakanyarban megesett történetre reagált. Lobbiszervezeteik pedig – kérés nélkül – számtalan oktatási intézménybe juttatják el a mesekönyvnek álcázott propagandakiadványaikat, amelyek valójában a gyermekek szexuális befolyásolását célozzák. Kiemelték, hogy Magyarországon törvénybe ütközik a gyermekek részére homoszexualitást vagy nemváltást népszerűsítő kiadványt megjeleníteni,…
Nem lehetett könnyű helyzetben augusztus huszadikán a váci városvezetés, amikor a szokásos „a baloldali is lehet keresztény” színjátékot akarták eljátszani Szent István királyra hivatkozva – írja Gável András a Vasárnap.hu hírportálon. A szónoknak felkért váci püspök azonban nem kicsit hagyta helyben az elembétékú-párti városatyákat. Az ünnepi beszéd egyértelműen foglalt állást a „bibliai ihletésű családmodell” mellett. AZ EGYIK ALPOLGÁRMESTER Szegény Inotay Gergely – eredendően katolikus hitoktató – bizony kapkodhatta a levegőt Szent István királyunk váci ünnepén, amikor facetba kapta a hivatalos egyházi állásfoglalást az azonos nemű párok együttélésével és a normális családdal kapcsolatban. Ez pedig korántsem tűnt oly’ megengedő, „szeressük egymást…